A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Néprajz - Grynaeus Tamás: Nagy Pálné Balog Emerencia hadikfalvi (garai) gyógyítóasszony
nem mindenkor lehetett, csak valami történt - mondom, nekem vót. (Kölcsön is adta, ha kellett?) Hát mért ne, aki elkérte, ha kellett. Az ember egyik a mást ha megboldogítsa, s tehet jót, hát akkor (mért ne tegye). Voltak szívalakú kövek is. (És azzal mit csináltak?) Gyönyörködtek a gyerekek és játéknak használták. Találtunk nagyon sokféle követ — a víz azt hozta...fehér követ, teljes fehér volt, mint a hó, a másik szürke, piros." (1967. I. 20.) "A tehénnek a tályogjára úgy mondtuk, hogy — mondjuk — keresztet vettünk. Mondjuk: Tíz, tízből elveszünk egyet, marad kilenc, kilencből elveszünk egyet, marad nyóc, nyócból leveszünk egyet marad hét, hétből elveszünk egyet, marad hat, hatból elveszünk egyet, marad öt, ötből elveszünk egyet, marad négy, négyből elveszünk egyet, marad három, háromból elveszünk egyet, marad kettő, kettőből elveszünk egyet, marad semmi. S akkor így elkötöztük. így izéltünk mink, így gyógyítottunk." (1967. II.7.) "Azt mondottuk: Tíz, tízbül egyet elveszünk, marad kilenc, kilencbül elveszünk egyet, marad nyolc, nyolcból elveszünk egyet, marad hét, hétből elveszünk egyet, marad hat, hatból elveszünk egyet, marad öt, ötből elveszünk egyet, marad négy, négyből elveszünk egyet, marad három, háromból elveszünk egyet, marad kettő, kettőből elveszünk egyet, marad egy, az egyből elveszünk egyet, marad semmi. E' volt a likaskő, a tehén tőgyit megnyomogattuk. Evvel gyógyították. De itt nincs. Itt nem fétik annyira a tehent. (Neki volt.) Aztán tudja, még megszenteltették a régi öregek, mikor kókonyát szenteltek, husétba! Belétették oda a kosárba (a pap tudta nélkül). E' vót, de hát itt nincs. (A ráolvasást a tehén tőgye nyomogatása közben mondták.) Azon a lukon kellett átfejni a tejet, igen, előre három cseppet. Odatartotta (a követ) a három cseppet, hogy azon a likon folyjon át, (mindegyik csecsibül?) Nem tudom." (BE., AA.) 1972. Tehén tályog füstölése szentelt gyertyával és szentelt pimpóval ld. szent Antal tüzénél. (1967.) Birka körömbetegsége (És ha a körmivel volt valami baj?) "Arra tőtöttek forró zsírt, oda rá. Egy kanállal megmelegítették, s a birka feküdt, oda reatétették, s úgy. Szarvasmarhának es haltam, mikor a körme fáj, a körme közi tőteni forró zsírt. (Disznózsírt?) Hát! 135