A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Néprajz - Grynaeus Tamás: Nagy Pálné Balog Emerencia hadikfalvi (garai) gyógyítóasszony

lanul egy másik vonatkoztatási rendszer raerőszakolása: Prokrusztész ágy (mintha növényeket próbálnánk bogárhatározó segítségével rendszerezni...), másrészt sokszor nehézségeink vannak a népi kórformák megbízható azonosításával s így ezek kimaradnak, félreszorulnak, vagy valahová beszuszakoljak (pl. szemverés, ijedés, rontás). Az ismétlések — fedések — így sem kerülhetők el. Ugyanez mondható el akkor is, ha a használt orvosságok felől közelítve a gyógyszerhatástani csoportok (idegrendszerre ható, vérképző rendszerre ható, görcsoldó, mozgásszervi betegségekre ható, stb. orvosságok) segítségével' rendszerezünk. A racionális-empirikus és mágikus- "babonás" gyógymódok szétválasztását már sokan — joggal! — kifogásolták. Ez a túlságosan elméleti, erőszakolt rendszerezés idegen a népi orvoslás szellemétől, hiszen a kettő sokszor kibogozhatatlanul összefonódik és ki az, aki egy-egy adott esetben felelősséggel meg tudja mondani, mi a racionális és hol kellene finom — sokszor imponderabilis! — egyéni és társaslélektani hatásokat (is) figyelembe vennünk. Ha pedig kóroktan (aetiologia), kórfölismerés (diagnosztika) és gyógyítás (therapia) hármas beosztásával élünk: összetartozó, összefüggő adatokat darabolunk szükségtelenül értelmetlen töredékekké. Mindez nem csoda: a népi orvoslás a mindennapi élet, hitvilág, magatartás-szokásrend része, azokkal összefüggő hálózatot (contextust) alkot, abból - didaktikai vagy tudományos-leíró céllal — kiemelni nem lehet, csak kiszakítani: a szálak elszakadásával, összegubancolódásával, s így a szokás, szöveg értelmetlenné válásával. Ez az eljárás valahol embertelen is, mert idegen, más mércék alatt öntudatlanul elmarasztal ("elmaradt," "babonás" stb.) s nem veszi észre az orvos-patika-bába nélkül maradott, vagy csak anyagi lehetőségek hijján magára utalt emberek tiszteletreméltó, szívszorító küszködését egészségükért, életükért. A népi orvoslás kórszármazástana alapjában, szemléletében különbözik a hivatalos orvostudományétól (itt utalunk a "természetfölötti" betegségokozókra: szépasszonyok, csuma, stb. és betegségokokra: megigézés, veszett kutya lehellete, rossz szél, stb. is). Bajmegállapításában (diagnosztika) a négy fő klasszikus módszer: a megtekintés, tapintás, hallgatódzás, kopogtatás közül jobbára csak az első kettőt alkalmazza, laboratóriumi és eszközös vizsgálatokat meg éppen nem. Nincs hát semmi csodálnivaló azon, hogy a népi orvoslás egyik leggazdagabb fejezete a bőr-, és bőralatti szervek-szövetek, valamint a mozgásszervek látható-tapintható betegségeié, s hogy a belső betegségek egy-egy jellegzetes tünetük köré csoportosulnak, vagy arra redukálódnak (pl. sárigság, nyilallás, fulladás). Vagyis a látható-tapintható jelek és tünetek szerint "osztályoz". A bőr betegségein — természetesen — nem csak a szorosan vett bőrgyógyászati kórformák értendők, gondoljunk csak arra, hogy számos belső betegségnek jellegzetes bőrtünete van (anyagcsere-, fertőző-, vérképzőszervi-, vérkeringési, stb. betegségek), s a bőrt érik először a külvilágból eredő fizikai és biológiai eredetű károsító hatások is (sebesülések, harapás, csípés, élősködők, baktériumok, gombák, paraziták). Beosztásom ezt a — szintén nem tökéletes és sok szempontból vitatható — de az anyag átnézésekor szinte önként adódó rendszert igyekszik követni: a.) külső (látható-tapintható) betegségek, ide értve a szemek, (külső)fül, fogak betegségeit is, b.) belső betegségek: ezektől külön vettem eltérő jellegük és korcsoportjuk miatt a c.) gyermekek betegségeit, elkülönítettem d.) az állatok betegségeit is, hangsúlyozva, hogy a szemlélet és gyógymódok többnyire azonos jellegűek. 109