A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Néprajz - Grynaeus Tamás: Nagy Pálné Balog Emerencia hadikfalvi (garai) gyógyítóasszony

méltatlankodni kezdett. - "Elég a bitangolásból, mink is apám gyermekei vagyunk, mint te. Jövőre még annyit veszünk el! — A bíró esszehívta az eskütt embereket. " Az öreggel ángya rosszul bánt, még a dohányt is sajnálta tőle, diófalevélből vágott "dohányt " adtak neki az eredeti papírba becsomagolva. Ebből megkínálták a bírót és az esküdt embereket, azok rá olvasták Férem ' bácsi fejére, s evvel "le lett forrázva. így szereztek hozzá...Addig kapart, addig gyűjtött egyszemű Nagy Gyurka Pál (apai nagyapja volt Gyurka, s mivel apja is Pál volt, azért kapta ezt a nevet) de annyit dolgozott, mire kijöttünk 15 fácsa lett belőle... Hét éves korában a bárányhimlő meglepte, a szeme fényére is lett egy hólyag s az kifokádott. Evvel vesztette el a szeme fényét" (innen a másik ragadványnév) (N.A.) "Édesapám első felesége, Mózes Mari, tüdőbajos volt és két családgyik volt s meghalt a felesége s egy éven belül az asszony elvitte mind a két családját tüdőbajba "... (N.A.) Második házasságukból öt gyermek született: Mari (1921.), Velmus (1923), Zsuzsi (1925), Apolló (1927) és Gáspár (1929), aki csecsemőkorában meghalt: "eddig volt égő órája, kiégett a gyertyája s meg kellett halni ...nem szaladtak orvoshoz. " (N.A.) Mü a templomon küjel, a Nagy uccába laktunk. (N.A.) "Nagyon sokat fuvaroztak. Ott akinek lovai voltak, mind fuvaroztak. Ott volt az a Szucsáva vize, jártak sódert kidobni, rostálták, fuvarozták. Káposzta, krumpli, vöröshagyma vagonszámra termett, megindultak ősszel fuvarba, vitték árulni s még karácsonyig mind vitték, vitték be Romániába, cserélték kukoricára; vitték be Romániának bélibe s ott adták el. Mer akinek vót födje az nem élt nehezen, de voltak olyan szegény családok, hogy elment bé Romániába 7 hónapra, másikok vasútra, nők cukorrépát egyelni, be Románia bélibe. Még én is mentem: anyám s apám elengedtek, kostoljam meg. Mikor három nap eltelt, hazajöttem. Mindig mondták utóbb: — Apollónak három nap alatt kitőtt az esztendő"... (N.A.) "Ez a három falu tartotta el fél Romániát" (Cs.L.) Az öregek szóhasználatában az "otthon" még ma is Bukovinát jelenti, a 72 éves Csobot Gergelyné, Mószin Anna 1973-ban áhitatos hangon így emlékezett: "Áldott egy hely volt s áldott es leszen. " Az öregek visszavágynak, álmukban otthon járnak, ha tehetnék, visszamennének, pedig az első világháború alatt a katonaság a kiürített falut kirabolta, tönkretette, egy részét fölégette. Ott még eső is több volt, mint itt: "nem volt olyan bűnös a nép. Itt hiába imádkozik húszat, harmincat, mert olyan bűnösök vagyunk. A gyerekeken szánta meg (az Isten), mindjárt volt egy kis jó eső"... (N.A.) A harmincas évek végéig egyre fokozódott körülöttük az ellenséges hangulat Bukovinában. Megváltásnak tűnt az áttelepülés lehetősége 1941-ben, csak menetközben és utólag derült ki, hogy jó szándékú, de rosszul szervezett és a gazdaságföldrajzi adottságokkal nem számoló akció volt. S azt sem tudhatták, hogy darázsfészekből tűzfészekbe kerültek: az otthonaikból elűzött, -menekült dobrovoljácok helyére. A nyugtalanító körülmények és háborús hírek ellenére gyorsan magukhoz tértek, erkölcsileg — anyagilag megerősödtek. A Nagy család Rasztinára került. Már kezdték jól érezni magukat, amikor — mint a többieknek - hivatalos, ellentmondást nem ismerő utasításra 1944 őszén menekülniük 97