A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Régészet - Vörös Gabriella: Későszarmata falu emlékei Tápé–Széntéglaégető lelőhelyről

3. Az objektumok és a leletanyag értékelése Az összesítő térképet szemlélve (2. kép) feltűnő, hogy az óriási területen viszonylag kevés, lazán elhelyezkedő objektum található. A földbe mélyülő házak, gödrök csoportjai a Tápéiér vonalára merőlegesen, annak magaspartján helyezkednek el. Hasonlóképpen, mint nagy alföldi későszarmata telepeinken (pl. Nagymágocs, Sándorfalva) a házak és a körülöttük elhelyezkedő különböző funkciójú .gödrök (agyaglelőhelyek, tárológödrök, ólak) alkotnak itt is egy-egy elkülönülő csoportot. Valószínű, hogy egyegy objektumcsoport egy-egy nagycsalád életterét, gazdasági egységét jelenti. Az építmények laza elhelyezkedése, egymáshoz mért viszonylag nagy távolsága (25, ill. 45 m) alapján — a leletanyag egyöntetűségét is beleszámítva — egyrétegű, viszonylag rövid életű telepet feltételezünk. Az ásatási napló többször is említi, hogy az aránylag nagy méretű gödrökből is többnyire gyér leletanyag került elő. A leletanyag - összevetve hasonló korú településekével — valóban szokatlanul kevésnek tűnik, de összetétele, jellegzetes darabjai érdekesebbek. Csaknem teljes egészét a kerámia körébe sorolhatjuk. Csoportosításuk, feldolgozásuk szempontja kettő lehet: a technikai kivitelezés módja és az edények rendeltetése. E két szempont gyakorta összefügg egymással, hiszen a gyakorlati hasznosítás, a rendeltetés határozza meg máig az edények alakját, űrtartalmát, anyagának összetevőit és arányait, technikai kivitelezését. Az egyszerűség kedvéért a technikai kivitelezés szerint osztottuk három nagy csoportba és eszerint haladva tárgyaljuk a kézzel formált, a lassú- és a lábbal hajtott korongon készített edények típusait. A.) Kézzel formált kerámia A neolitikum kezdetétől a középkorig kisebb-nagyobb arányban mindegyik korszak edény művességében megtalálható. Kézzel való megformálásán túl az edényeken természetesen mindegyik korszakban felfedezhetünk sajátos, csak egy bizonyos területre, vagy esetleg népcsoportra jellemző, egyedi vonást. A szarmata-kori kézzel formált kerámiatöredékek — különösen, ha nem sikerült tipikus formához kapcsolni - sok vonásukban hasonlítanak az un. durva népvándorláskori (elsősorban avar) edényművesség darabjaihoz. Az anyag elnagyolt előkészítése, kidolgozása, az alacsony fokon történő égetés miatt az edények foltosak, felületük repedezett.

9 Elkészítésük különösebb szakmai felkészültséget, felszerelést nem igényelt, így valószínűleg minden telepen helyben állították elő, kizárólag a helyi igényeket elégítve ki.

10 Az edények formavariációja aránylag kicsi, a leggyakoribbak a különböző méretű fazekak, tálak, virágcserép alakú edények.

11 Az edényművességen belüli aránya a szarmata kor évszázadai során sokat változott. Míg a legkorábbi időszakban zömmel kézzel formált töredékek kerülnek elő a telepekről és a sírokból, addig a legkésőbbi telepeken elenyésző az arányuk. Sajnos nincs elégséges számszerű adatunk a szemmel is azonnal látható tendencia egzakt bizonyítására.

12 9 Vaday Andrea 1980-81.31. Ю H. Vaday Andrea-Vörös István 1977.104. 11 Párducz Mihály a kézzel formált edényeket hat csoportba sorolta (XXXI-XXVII.) 1937.166-170. Vaday Andrea-Vörös István 1979-80. 123. 12 Kunszentmárton határában feltárt 3. századi teleprészlet anyagában a kézzel formált, durva házikerámia aránya 27,30 % volt. Vaday Andrea-Vörös István 1979-80.122. 20