A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Régészet - Trogmayer Ottó: Adatok a kora neolitikus életmód kutatásának kérdésköréhez

dőlünk, felvetődik a kérdés, miért díszítették az ilyen célt szolgáló példányokat? Az égetés során nem sokat javított a tárgyak minőségén az ujjbenyomással való tagolás sem. Azok a darabok, melyek — mint említettük — hosszanti és keresztirányú hornyokkal úgy vannak kiképezve, hogy úgy tűnik, vastagabb kötélre voltak felerősítve, rendkívül jó kidolgozásúak, fényezettek, de legalábbis simítottak, és gondosan díszítettek. A más anyagból, kőből, csontból készült nehezékek, melyeket mindmáig használnak, hiányoznak. Mindezek alapján a hálós halászatot, illetve ennek mai néprajzi párhuzamok alapján ismert formáit, legalábbis kétségesnek kell tartanunk. A rendkívül gazdag halállomány mellett, más módszerekkel is ki tudták fogni, az elszigetelten élő kisebb közösségek számára szükséges mennyiséget. (Nem térünk ki itt az északi mezolitikum hálómaradványainak, vagy a bulgáriai rézkor lenfonalból készült hálóinak részletes vizsgálatára, mivel ezek megléte nem ad okot arra, hogy hasonlót tételezzünk fel a Körös-csoportnál is.) A kérdéses nehezékek közül a hornyolt példányok talán szövőszékek szálait feszítették, más típusok pedig esetleg tűzikutyaként szolgáltak. Mindez nem zárja, ki, hogy egyes darabok a halászat eszközei voltak — talán fenékhorgok súlyai — de erre eddig semmi meggyőző bizonyítékunk nincsen. Felvetődik az a lehetőség is, hogy az említett agyagtárgyakat felhevítve, mint erre számos párhuzam van, folyadékba dobva főzés, párolás céljaira vették igénybe. Az Alföld kőszegény vidékén, ha itt a kerámia magas fokú technológiai fogásainak ismeretében egyáltalán ilyesmire gondolhatunk, felvetődik annak a lehetősége, hogy az e célra általában alkalmazott felhevített köveket kérdéses tárgyaink egy része pótolta. így kerülhetett a hulladékgödrökbe a rengeteg repedt, tört példány. A thessaliai neolitikum kerámiát nem ismerő szakaszában számos kődarabot, kavicsot leltek a csípett díszű kerámiát megelőző rétegekben. V. Milojcic feltételezi, hogy ezeket bőr-, háncs-, ill. faedényekben való forralásra használták.

52 Kétségtelen, hogy a Körös-csoport korában is ismertek és használtak ilyen edényeket — noha erre semmi bizonyítékunk nincs. Mint már említettük, a nehezékek egyik csoportja talán tűzikutya lehetett. Csalog J. úgy véli, a félig átfúrt darabokon levő lyuk arra szolgált, hogy abba botot dugva, a tárgyakat az izzó parázs fölött a kívánt helyre mozdíthassák. Mindezzel azonban nincs feloldva a díszítés kérdése, hiszen a későbbi korok e célt szolgáló példányai szinte kivétel nélkül díszítetlenek. A kérdést más oldalról vizsgálva megfigyelhetjük; igen ritkán találhatunk olyan példányt, mely legbelső magjáig téglaszerűen vörösre lenne égve. Már pedig a tűzhely környékén használatos tárgyakon a teljes átégést joggal feltételezhetjük. A középkor korong alakú, peremükön hornyolt, kettős átfúrású példányai mind jellegükben, mind anyagukban kérdéses tárgyainktól gyökeresen eltérnek. A nehezékekről mondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az eddig feltárt darabok egyikét sem nevezhetjük minden kétséget kizáróan hálósúlynak. Ezzel együtt erősen esetlegessé tettük a hálós halászat egyes típusainak, pontosabban a nagyháló, kerítőháló, keceháló, pöndörhálóval való halászatnak a Köröscsoport embere által való művelésének feltételezését is. 52 MILOJCIC V. Ergebnisse der deutschen Ausgrabungen in Thessalien. (1953—1958). JRGZM. 6. 1959. 1. 27