A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Néprajz - Fejér Gábor: A szarvasmarhatartás és a tejfeldolgozás a makói tanyákon

ruhával letakarták. Alá polyvával tüzeltek lassú tűzön. A gazdasszonynak végig ott kellett ülnie vigyázva, hogy a tűz fel ne lángoljon. Kevéssel több, mint egy óra alatt a saj'tok piros színűre füstölődtek. Egy darab 1—1,5 kg súlyú volt; a kamrában tárolták, polcra helyezve. A „gömölye", „erőstúró" készítésekor édes tejet oltottak be úgy, mint a sajt esetében. Miután megaludt, ruhába öntve kézzel kinyomkodták a savóját, majd felkötötték, hogy lecsöpögjön. Ezután két hétig napon sárgára érlelték, a „kotárkapárkányon" lévő deszkalapra téve. Végül megsózták, ledarálták, majd „túrósdézsában" összegyúrva tárolták. Később készítették fazékban is. Egyesek szerint a darálás előtti termék a gömölye, ledarálva erőstúró. A tejszeparátor a centrifugálás elvén választja ki a tejből a tejfölt, s elkülöníti a visszamaradó „sovány tej"-tői. A szeparálásra szánt tejet nagy, 10—20 l-es fémedényekbe szűrték, az volt a cél, hogy minél több legyen egy darabban. Általában a reggeli fejés után szeparáltak: az „esteli" tejet ehhez fel kellett melegíteni lassú tűzön. Volt, aki a frissen fejt tejet is melegítette, annyira, „hogy csak a kezünk elállja". A sovány tejet sok helyen csak takarmányozásra használták, így azt ereszthették egyenesen a moslékos vödörbe. Azt tartották, megéri, mert az ezzel etetett jószágok nagyon szépek lettek. Ha beoltották, csak oltástúrónak lehetett elkészíteni, mert túlságosan „száraz", sovány volt. A szeparálással nyert tejföl kevés és zsíros volt, „abból nem sok író gyütt ki", nem volt érdemes eladni. Zománcozott edénybe gyűjtötték, mert akkor lehetett könnyen kikeverni, mikor „mögfagyott". Piacra indulás előtti nap vajat készítettek belőle. Egy hét alatt 4 tehenet tartó gazdaságban 4—5 kg gyűlt össze, azt kézzel két-három adagban kavarták ki, majd vizet ráöntve és újra kinyomkodva kimosták. Az így készült vaj „édös" volt. Az édes vajat már inkább vajszaggatóval formázták 10 és 25 dkg-os darabokba, és csomagolták. Általában feneketlen szaggatót használtak.

18 Megmártották meleg vízben, majd a vizet lerázva előre leszabott zsírpapírra helyezték. Ekkor : „innét vöszöm a vajat, szép takarosan belenyomkodom, és a tetejit lesimítom ëgy késsel, akkor a szaggatót l'évöszöm róla. Úgy, mint ahogy a vályogot szaggatják..." A kész vajat a zsírpapírba csomagolták. A tejes edényeket használat után, még az 1950—60-as években is mosószer nélkül, forró vízben mosták el, az egyéb mosatlantól elkülönítve. Másra nem szívesen használták, és semmiképpen sem főztek bennük. Épségükre, zománcukra nagyon vigyáztak. A köcsögök a napon száradtak, kerítéslécen és „köcsögtartón", természetes vagy mesterséges köcsögfán. A fémedényeket mosogatás után lecsöpögtették, és konyhaszekrényben vagy kamrában tárolták. Ezeket a fejés eszközeinél leírtak szerint szerezték be. A vajszaggatókat kisiparosok árulták piacon. A sajtpréseket, túrósdézsákat, mint a munkavégzés hagyományos, napjainkig használatos tárgyait bognár-, illetve kádármesterekkel csináltatták megrendelésre. Ezek a darabok rendszerint öröklődtek. Az előbbieknél nagyobb értékű szeparátorokat emellett viszont már használtan is adták-vették, de a makói, vasárut forgalmazó üzletekben is kaphatók voltak. E módon szerezték be a keverőlapátos köpülőket is. A túrósruhákat erre a célra készen, méterre vásárolták üzletben. A feldolgozás munkaeszközeit mindennapos használat esetén, üzemen kívül a konyhában tartották, ha pedig tartósan nem használták ezeket, akkor a terjedelmesebbeket felvitték a padlásra. 18 FELFÖLDI LÁSZLÓ gyűjtése szerint Makón is ismert volt a díszített vajnyomó minta, de azt inkább a környékbeli szlovákság kedvelte. József Attila Múzeum Néprajzi Adattára NA 39—88, és VIGA GYULA 1987. 88. 269