A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Művészettörténet - Nagy Imre: Egy Patay László-festmény elemzése

csillagos ég benyomását keltő' felület adja. Itt ugyanis, az ív alatti, magát az ívet értelmező kicsiny vörös mezőnél lejjebb éjsötét kék felület kelti a csillagos égbolt hatását. Ezt csak fokozzák a kis csillagfények, amelyek átvezetnek az alsó képtáblára is. Az alsó képtábla felső részének közép mezőjében hasonló csillagos eget idéző felületet láthatunk a kiterjesztett karral „repülő"' alak körül. Tőle balra, egy féltérdre ereszkedett, jobb karját felemelő férfifigurát látunk. Jobb kezével befogja a kép bal felső sarkából kicsapó villámot, föld felé nyújtott baljával pedig izzó parazsat oltalmaz. E kisebbik képmező középrészén előrehajló férfialakot láthatunk, aki mindkét kezével kicsiny emberfigurát formáz a földből. Az alsó képtábla jobb szélét egy lefele „úszó" alak tölti ki. Haja lobog, és feje felfelé törő légbuborékoktól övezett. Mindkét karjával a tenger fenekét jelző, csigáktól és kagylóktól körülvett korall-„bokor" felé nyúl. Lábfejei világosabb mezőben lebegnek — a tenger felszínéhez közelebbi vízrétegek fénnyel átitatottabb voltára utalandó. Ezen a ponton érhető leginkább tetten a két, tematikailag élesen különváló képtábla egybekomponáltságának ténye. Ez a lábfejek körüli világosabb felület ugyanis át van „úsztatva" a felső képtábla jobb alsó sarkába. Itt a szemétdomb előtt már transzformálódik: fehéres színű, fénytől világított talajjá, melynek megvilágítási fokozata, színárnyalata megegyezik a lenti világ tengerének ebbéli állapotával. Hasonló megoldást fedezhetünk fel a két tábla találkozási vonala mentén a másik saroknál is. Itt az alsó tábla villámlásának fényereje, fehéres színárnyalata szűrődik át a verekedők csoportjára. Egy korláton belüli, de a — már emlegetett — háttal lefelé zuhanó figura mozdulatát ismétlő alak hátvonala és comja alatt látjuk a talajt kékesfehérnek. Kompozíciós szempontból a legjelentősebb, és a legkikerülhetetlenebb motívum a felső képtábla lángoló fáitól kiinduló füstvonulat, mely a „halottak árkának" íve mentén átterjed az alsó táblára is, különöskomor, óriás spirált helyezve ezáltal a teljes kompozíció szerkesztett középpontjába. Ezt a kompozíciós megoldást a maga teljességében csak akkor tudjuk megérteni, amennyiben egy rajzvázlaton a lényeges körvonalakra redukáljuk a kép elemeit. Ebbe a vázlatba berajzolva a vertikális középtengelyt, valamint a diagonálisokat, lényeges összefüggéseket tudunk kiszűrni. A teljes kompozíció egyik átlója

3 mentén helyeztetett el a „tűz" figurája. A villám felé nyújtott jobbjának és a parazsat oltalmazó baljának vonala jelöli ki ezt az irányt. Ezzel szinte párhuzamos a „víz" alakjájának a kép közepe felé eső testkontúrja. Itt, e két ellentétes elem, illetve azok megszemélyesítői párost alkotva veszik körül az előrehajló „föld" alakját, akinek előrehajtott feje pontosan az alsó képmező középpontjába esik. Ő nem egyszerűen a föld megszemélyesítése — több annál. Demiurgosz figura, aki embert teremt, Madách-i kifejezéssel élve: „...sárból, napsugárból összegyúrva..."

4 E demiurgoszi figura fölött, a tűz és víz által körülvetten lebeg a „levegő" kiterjesztett karú alakja, aki láthatóan a felső képtábla sziklaíve alatti üreg — e hatalmas, tátongó torok — irányába tart. A tűz—víz—levegő alakjainak hármassága szinte oltalmazóan fogja közre a negyedik őselem, a föld alakját, akinek teremtési aktusa a teljes kompozíció középvonalában zajlik. A kicsi emberalak megfelelője a felső képtáblán szintén erre a tengelyre van felfűzve : a nőalak karjában tartott csecsemő az újraszülető — újjászülető emberiség jelképe is lehet. A felső kép kompozíciójának kiemelt alakja a férfi és nő figurája, akiket a Madách-i utalás okán — no, meg a könnyebbség kedvéért is — nevezzünk Ádámnak és Évának. Kettejük alakjának tömbje az, amely felülemelkedik a kép középpontjának magasságán. Sőt, amennyiben az alsó, „lehetőségek tábláját" ráforgatjuk a „csele8 Ezt a kompozíciós-elemző rajzon szaggatott vonal jelöli. 4 Madách Imre 1968. 165. 487