A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Ősök és rokonok. Tóth Menyhért portréiról

Ősök és rokonok Tóth Menyhért portréiról SZUROMI PÁL (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) Beszédes arca volt. Jóformán mindent elárult vele. Az elmélyült figyelmet, a csodálkozást, a szikrázó szenvedélyt, majd a felcsattanó vidámságot vagy a méla bánatot. Nem mintha ismertem volna közelebbről. Csupán a hetvenes esztendők legvégén láttam róla egy efféle fotósorozatot a mórahalmi műveló'dési ház előcsarnokában. Az intézmény nagytermében pedig ott sorakoztak a művei : mintegy az életmű sűrített keresztmetszete. Mmdenesetre sokan eljöttek a tárlatnyitásra. Kíváncsi volt a falu hírnevessé vált szülöttére. Később aztán népes díszvacsorával, köszöntőkkel és viszontköszöntőkkel folytatódott az este. A művész a szülőföld erejét, a szeretet és összetartozás fontosságát emlegette, közben megpróbált fegyelmezett lenni. Pedig azon az estén a meghatódottság érzése tükröződött az arcán. Mindezek után viszont alig múlt el néhány hét, s a reggeli újságokban azt olvashattuk : meghalt Tóth Menyhért. Talán ez volt az utolsó örömteli napja, egyben a legutolsó kiállítása is. És pont a szülőfalujában. Ami azért különös, mivel az alkotó gondolkodásában központi szerepet játszott a teljesség eszménye, a kerekeded forma. S lám, valahogy ilyenre sikeredett az életútja is. Igaz, Tóth Menyhért pályája különben sem szűkölködik a meglepő fordulatokban. Míg a művészek többsége általában a nagyvárosi, külföldi tapasztalatokban keresi a kibontakozás lehetőségeit, addig Ő ellenkező irányban haladt. A főiskola elvégzése után visszatért Ősei falujába, Miskére, hogy egyszerre vállalja a kétkezi parasztemberek dolgos életét és az alkotó munka küzdelmeit (1935-tol). Akárcsak Veres Péter. De bírta erővel, vitalitással. Holott sérült szemével és jobb oldali műlábával együtt a hazai művészet egyik legtragikusabb sorsú alkotójának ismerjük. Mégis újítónak, kezdeményezőnek bizonyult éppen a játékos, groteszk szemlélet meghonosításában. S hiába volt ösztönös alkotó : mindvégig erkölcsi

3 etikai töltetű festészetet művelt. Főként a paraszti, emberi létezés személyesebb és átfogóbb érvényű dimenziói érdekelték. Nem csoda így, hogy ebben a festészetben jelentős helyet kapott a portré műfaja. Tóth Menyhért arcképei meglehetősen széles szemléleti, minőségi skálán mozognak. Van köztük felemás értékű, bátortalan avantgárd próbálkozás, tisztes megoldású realisztikus, expresszionisztikus tolmácsolás, majd remekbe sikerült vizionárius látomás is. Csakhogy e szűkített pályaképből a nehezen áthidalható belső feszültségek sem hiányoznak. Úgyszólván egyazon időszak szülötte. (A jó kovács természetelvű, szecessziós portréja, majd a kubista, expresszionista térdinamizmushoz igazodó Gonosz vagy az Önarckép is). (40-es évek legeleje.) Egyszóval nemigen beszélhetünk itt valami egyesvonalú, kiegyensúlyozott művészi alakulásrendről. Jóllehet az alkotó a 471