A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Történettudomány - Marosvári Attila: Szakmunkásképzés Makón 1956 és 1975 között

Az emelt szintű oktatást emellett egyéb, figyelmen kívül nem hagyható problémák is terhelték. Hogy csupán néhányat emeljünk ki ezek közül

85 : nem voltak tisztázva az emelt szintű oktatás szakmai és képzési szintjei, a szakközépiskolákhoz való viszonya. A kezdeti időben hiányoztak a megfelelő tantervek, tankönyvek, s az egyéb oktatási segédeszközök.

86 Korántsem jelentkezett olyan igény a továbbtanulásra, mint ahogyan azt a MÜM remélte. Az iskola fölmérése szerint 1966-ban a másodéves tanulóknak mindössze 30%-a kívánt középiskolai végzettséget szerezni.

87 Az országos tapasztalatok pedig arra mutattak, hogy az egyáltalán tovább tanuló ,,B" tagozaton végzett szakmunkások — az elsők 1967-ben kezdték meg szakközépiskolai tanulmányaikat a dolgozók 2 éves szakközépiskoláiban — 56%-a az első félévben lemorzsolódott, ami az elvárások és a tényleges lehetőségek és eredmények között meglévő szakadékra utalt.

88 Az emelt szintű képzés ily módon több okból sem felelt meg az elvárásoknak, emiatt már 1967-től sokfelől megfogalmazódott a szakoktatási rendszer átfogó reformjának szükségessége. A reform végrehajtásához a döntő lökést az 1968. január l-jétől bevezetett új gazdasági mechanizmus viszonyai között működő vállalatok szakmunkásigényei adták meg. ,,... az új gazdaságirányítási rendszerben a vállalati mozgékonyságnak, a piachoz alkalmazkodó rugalmasságának egyik feltétele éppen a konvertibilis szakmunkás, aki a termelés műszaki, technológiai változásait viszonylag rövid idő alatt követni tudja, felkészültségénél fogva elősegíti a termelés gazdaságosságát és folyamatosságát, aki az eddiginél több munkafeladatot képes elvégezni, illetve az üzemi, termelési profilok változásának megfelelően gyorsabban állítható át más munkára." — fogalmazta meg a szakmunkásképzés korszerűsítését indokló egyik 1969-es MüM dokumentum.

89 Lényegében a változásokat kodifikáló 1969. évi VI. törvény (1969. október 8.) is ezzel indokolta a szakképzés új szabályozásának szükségességét.

90 A jogszabály az 1949. évi IV. törvény kiadása óta alapvetően megváltozott gazdasági, társadalmi és politikai viszonyoknak megfelelően új formában deklarálta a szakmunkásképzés legfőbb elveit.

91 Míg 1949-ben döntően a kisipar szemszögéből rendezték a szakképzést, addig az 1969-ben kiadott törvény már a nagyipar igényeit tekintette alapvetőnek. Fontos kiemelni a törvény jelentőségét abból a szempontból is, hogy összehangolta a szakmunkásképzés irányítási rendszerét, megszüntette azokat az ellentmondásokat, amelyek a képzés egyes területeinek gyakran eltérő jogi szabályozásából adódtak.

92 Noha a törvény nem változtatott a szakképzés fönálló rendszerén, bizonyos módosításokra sor került. Részben jelentősen, 285-ről 186-ra csökkentették az oktatott szakmák számát (profiltisztítás), részben pedig — ezzel párhuzamosan — bevezették az alapszakmai oktatást. Az új képzési rendszer lényege az volt, hogy a szakma elsajátítását — egy alapszakmai képzés beiktatásával — a fokozatosság elvei szerint valósították meg. A speciális szakmai oktatást még két fokozat előzte meg: először egy széles körű, általános, később — közbülső szakaszként — egy a rokonszakmák alapjait magában foglaló képzésben részesültek a tanulók. Ezt követte a speciális szakmai 85 A kérdést részletesen tárgyalja: Vendégh Sándor 1984. 140—153. 88 601. irattár. 50/1966., 60/1967. 87 601. irattár. 50—32/1966., vö.: Benke Zoltán 1967. 9—11. 88 Bán Géza 1968. 1—3., vö.: Vendégh Sándor 1984. 142—143. 89 A magyar szakmunkásképzés fejlődése és korszerűsítésének reformtervei. 1969. 15. 90 Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1969. Bp. 1970. 46—55. 91 Vö.: Pápai Béla 1971. 84—85., vö.: Pápai Béla 1968. 1—6., Pápai Béla 1969. 1—4. 98 Vö. Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1969. 49. 363