A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Történettudomány - Romsics Ignác: Bethlen István konzervativizmusa

„Politikai filozófiája" ezzel szemben nem vagy csak sokkal kevésbé változott. Eszményképe továbbra is a parlamentarizmus 19. századi formája, azaz a népképviselet korlátozott érvényesülése volt, s fenntartotta a történelmi vezető rétegek irányító szerepének szükségességéről vallott nézeteit is. „...Egy nemzetnek szüksége van azokra az intelligens vezető osztályokra, amely vezető osztályok nemzeti érzésük, tradíciójuk, tudásuk, tapasztalatuk, hazafiságuk folytán predesztinált vezetői a nemzetnek. Egy nemzet életében a független vagyoni léttel bíró intelligens osztályok nem nélkülözhetők" — mondotta 1925-ben, az új választójogi törvény megalkotása idején.

11 Az „intelligens vezető osztályok" gerincének, tömörítő magvának változatlanul a történelmi elitet tartotta, amely — mint írta — „ma is ... az ország legvagyonosabb, legfüggetlenebb, legműveltebb, nyelvismereténél fogva megfelelő külföldi összeköttetések fölött rendelkező és legtágabb látókörrel bíró rétegeihez tartozik". És amelynek ennélfogva „Fennállása és iészvétele ... a közügyek intézésében a nemzet jövője és egészséges fejlődése, a közélet stabilitása szempontjából erős garancia és mindenképpen óhajtandó, meit szerepét mások ma még ugyanolyan képességekkel betölteni nem tudnák."

12 A parlamentarizmushoz és alkotmányossághoz, ám ugyanakkor a történelmi elitizmushoz való ragaszkodás az 1920-as évek elején sajátos kétfrontos harcot tett szükségessé. Szembe kellett fordulnia Bethlennek — sa háború előtti helyzethez képest ez új jelenség volt — azokkal a szélsőjobboldali törekvésekkel, amelyek a korlátozott, ám mégis a nyilvánosság és a pártok pluralizmusán alapuló parlamentarizmust magát akarták felszámolni, s az olasz minta alapján vagy attól függetlenül diktatórikus kormányrendszert akartak bevezetni. Velük szemben Bethlen az alkotmányosság hagyományos intézményeit, a parlamentet, a parlamentnek felelős kormányt, a többpártrendszert, a sajtó pluralizmusát stb. védte, s az Olaszországtól kapott külpolitikai támogatás ellenére végül kijelentette: „Nincs tehát itt szükség semmiféle fascizmusra".

13 A háború előtti helyzethez hasonlóan harcolnia kellett azonban azokkal az erőkkel is, amelyek a korlátozott, 19. századi értelemben felfogott parlamentarizmus kiszélesítésére, demokratizálására törekedtek. Velük szemben azzal érvelt, hogy a mechanikus többségi elv, azaz az alsóbb társadalmi rétegek egyenlő politikai jogokkal való felruházása a „nyers tömegek uralmához" vezet, és „azok az országok, ahol a tömegek uralma válik úrrá az egész nemzet felett, a pusztulásnak vannak kitéve".

14 Hogy álláspontját igazolja és a demokratikus korszellemhez igazítsa, Bethlen élesen szembeállította a liberalizmust és a radikalizmust. Előbbit ismételten „hatalmas alkotó tényezőként" és „igazi demokráciaként" jellemezte, az utóbbit pedig a „rombolással" azonosította és a liberalizmus „fattyúhajtásának" nevezte.

15 A fogalmakkal való játékban olykor elment addig, hogy saját konzervativizmusát identifikálta „igazi demokráciaként".

16 Bizonyos fokú demokratizálás, így például a választójog kiterjesztése elől persze többé egyszerűen nem lehetett kitérni. (Az 1918 előtti 6%-kal szemben 1922-től az összlakosság 29%-a szavazhatott, s ez többek között a törvényhozó testület bizo11 Gróf Bethlen István 1933. П. köt. 57. 12 Uo. 43. 13 Szózat, 1922. nov. 21. Grót Bethlen István nagy beszéde Hódmezővásárhelyen. 14 Gróf Bethlen István 1933. I. köt. 228. 15 Uo. 258. 16 Gróf Bethlen István 1925. 12. 324