A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Történettudomány - Romsics Ignác: Bethlen István konzervativizmusa

A változás legszembeötlőbben gazdaság- és szociálpolitikájában volt érzékelhető. A két forradalom veresége után az agrárius irányzat pozicionáhsan megerősödött és harcosan követelte a régi programjának kormánypolitikává tételét. Ez a mezőgazdaság, s legfeljebb még a mezőgazdaság által megtermelt nyersanyagokra épülő feldolgozóipar egyoldalú támogatását jelentette volna. A szélsőjobboldal ugyanakkor a zsidó vagyonok kisajátítását és a tőkés gazdaság alapintézményeinek (tőzsde, bankok) a leiszámolását, illetve „megrendszabályozást" követelte. Bethlen nemcsak az utóbbiakkal fordult szembe és szerelte le azokat, hanem az agráriusok hegemoniális törekvéseitől is elhatárolta magát. A szélsőjobboldali antikapitalizmus vagy az agrárizmus vállalása helyett miniszterelnöksége alatt végig a nagytőke és a nagybirtok egyeztetett érdekeinek megfelelő gazdaságpolitikát próbált érvényesíteni. Sőt konfliktushelyzetekben, ha ez az érdekegyeztetés nem sikerült, többször az ipar javára döntött. így történt ez például 1924-ben, az új vámtarilarendszer megalkotásakor is. Az új vámrendszer lehetővé tette az ipari nyersanyagok vámmentes behozatalát és az ipari késztermékeket átlagosan 30%-os vámvédelemben részesítette. (Ezen belül előfordultak olyan jelentős árdrágító hatással bíró „iparvédelmi egyoldalúságok" is, hogy például az import szöget és kapát 200%-os vám terhelte.) Az 1920-as éveket így az állami gazdaságpolitika szempontjából a háború előtti időszakhoz hasonlóan a tudatos iparfejlesztés jellemezte, ami az agrárius körök meg-megújuló támadásait váltotta ki.

7 Bizonyos visszalépés vagy legalábbis rezerváltság jellemezte Bethlen gazdaságpolitikáját az állami beavatkozás mértékének a tekintetében is. Az első világháború alatt — hasonlóan más hadviselő országokhoz — Magyarországon is hadigazdálkodás alakult ki. Ez az állami beavatkozás minden addiginál erőteljesebb formáját jelentette. A szélsőjobboldal ennek fönntartását, sőt kiterjesztését, azaz egy szigorúan kötött gazdálkodás tartós működtetését követelte. Bethlen ezzel szemben már kormányalakításkor kijelentette, hogy ,,A gazdasági szabadságból fejlődik igazán a gazdasági erő", s hogy a „verseny az egyedüli, mely a jó és jobb között a jobbat hozza felszínre".

8 A korábban bevezetett piac- és forgalomkorlátozó intézkedések legtöbbjét (például a gabonafélék ármaximálását, a külkereskedelem és a pénzforgalom korlátozását stb.) viszont fokozatosan felszámolta. A kor általánosan szokásos beavatkozási formái (bizonyos gazdasági ágazatok szubvencionálása, állami beruházások, vámrendelkezések stb.) természetesen megmaradtak. Ezen túlmenően azonban a magántulajdonra alapuló piaci versenygazdaság mechanizmusai szabadon érvényesülhettek.

9 Az ipartámogatásért és az állami beavatkozás visszafogásáért a szélsőjobboldal, sőt bizonyos agrárius körök is Bethlent és kormányát újra és újra a „nemzeti érdekek" elárulásával és a „zsidó plutokrata" érdekek kiszolgálásával vádolták.

10 A valóság ezzel szemben az volt, hogy a trianoni békeszerződés teremtette helyzet következtében a magyar ipar talpraállása tudatos állami támogatás nélkül elképzelhetetlen volt. De szükségesnek tartotta az iparfejlesztést Bethlen azért is, mert abban egy olyan eszközt látott, amellyel a nagyarányú mezőgazdasági munkanélküliség a földbirtokviszonyok radikális megváltoztatása nélkül is enyhíthető. Az a körülmény, hogy a hagyományos agrár-merkantil ellentétben személy szerint többé nem volt érdekelt, feltehetően megkönnyítette Saulusból Paulussá válását. 7 Andrew С János 1982. 218—222. 8 Gróf Bethlen István 1933. I. köt. 159., 162. 9 Berend T. Iván—Ránki György 1966. 67. 10 Nemes Dezső és Karsai Elek 1956. 314. 323