A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Néprajz - Juhász Antal: Vázas szerkezetű sárfalak Szeged vidékén

képezó' ágasok általában egy méterre, néhol sűrűbben voltak. A házbontások tapasztalata szerint az akácoszlopok kérgét nem vagy ritkán hántották le, állítólag azért, hogy jobban tapadjon rajtuk a sár. Az akáctörzsek földbe kerülő végét gyakran megpörkölték, hogy ne korhadjanak. Ezután az oszlopok végébe becsapolták a négy sárgerendát, föltették a födémgerendákat, gyakran a tetőszerkezetet és a tetőt is, utána fogtak a falrakáshoz. (4. kép) Az oszlopok közé gyakorta még vízszintesen elhelyezett léceket is szögeltek, melyek a csömpölyegek kötését, ezáltal a fal szilárdságát szolgálták. Az agyagot a faluszéli nyomáson: Asványháton vagy Sárgagödörből termelték ki. A kocsin hazahordott sárgaföldet kapával átvágták, jól leáztatták, szalmát, gyékényhulladékot — a szövés előkészületeinél félredobott gyékényrészeket — szórtak bele és megtaposták. Hallottam, hogy a szalmás sarat régen lóval is tapodtatták. Az így elkészített szalmás sárból kb. gyermekfej nagyságú gömölyét, úgynevezett csömpölyeget markoltak össze, azt hosszúkásra elnyújtották, szalmában meghengergették és erősen odacsapták az oszlopok közé. A csömpölyeg szalmában való megforgatása a sárgömölyék jobb kötődését szolgálta. Ügyeltek arra, hogy a csömpölyegeket erősen odatömködjék, odagyömöszöljék az oszlopokhoz és egymáshoz, s ezáltal a sárfal szilárd tömböt alkosson. A házbontások megfigyeléseiből arra következtetünk, hogy a lécek egy részét csömpölyegezés közben szögelték fel, ahogyan fal magasodott. Munka közben a falrakó a kezét sűrűn vízbe mártotta, hogy jobban csússzon róla a csömpölyegsár. Az erősen megnyomkodott sárcsömpölyegek a falban 2—3—4 ujjnyi vastag réteget képeztek. A csömpölyegezéssel a fal hosszában haladtak. Miután egy sort körülraktak és az eleje megszikkadt, új sort kezdett a falrakó. Előtte a már szikkadó 4. kép. Oszloposház váza és födémszerkezete, bontás közben. Tápé, 1970. 120