A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Irodalomtörténet - Lengyel András: Egy későliberális ideológiakritikus. Vázlat Gáspár Zoltánról

Életének részletes rekonstruálása ezzel — bár ő maga még élt — lehetetlenné vált. S Ő maga is bujkálni kényszerült; Csaplár szerint „néhány napig református egyházi személyeknél és a Bethesda kórházban rejtó'zködött, majd családjával együtt álnéven vidékre menekült.''

148 Bujkálásáról nem sokat tudunk; dokumentum nem Őrzi nyomát. Annyi bizonyos csak, hogy kereste a kapcsolatot az ellenállás tagjaival s hogy időközönként „kapcsolatai fenntartása végett [...] Pestre jött, majd 1944 végén, a Lakatos-kormány bukása után végleg visszatért a fővárosba."

149 Úgy ítélte meg, kéznél kell lennie a közelgő fordulat idején. Ez lett a veszte; valaki feljelentette, „a közelben levó' német parancsnokság egy tisztje megleste lakásának kapujában, s 1945. január 13-án a kapu alatt szíven lőtte."

150 11. Egy derékba tört pálya tanulságai Nem tudjuk, a Református Jövőben 1943 végén fölvázolt, vagy inkább csak jelezett koncepció, ha lett volna kifutási ideje s alkalma, hogyan alakult, bővült, részleteződött volna. Az „új", szociáldemokrata Gáspár Zoltánt ma még csak elképzelni, mondhatnánk extrapolálni lehetne a régi, liberális Gáspárból s utolsó időszaka néhány írásából. Ez azonban aligha volna történeti eljárás, s aligha is volna értelme: az életmű változás közben, fordulóponton zárult le. Minősíteni így hát csak azt lehet s azt érdemes, ami írások sorában öltött testet s ami Gáspár eszmetörténeti alaphelyzetét is megadja. Bizonyos, hogy pályája nagy — s látható — részében későliberális ideológus volt, aki a publicisztika napi harcaiban fogalmazta meg fölfogását. E pozíciója buktatóit maga is érezte, állandósult iróniája legalábbis ezt sejteti. Egészében azonban mégis illik rá Csaplár Ferenc jellemzése, aki szerint publicisztikájának lényege egyre inkább az „aggodalmas értékőrzés", a „történelmi fejlődés addigi vívmányainak megóvása" volt; „többre a baloldali tábor gyengesége miatt nem látott reális lehetőséget és a »jobboldali radikalizálódás« elleni védelembe vonult. Huszadik századi voltaireianus volt : a leleplezés, a kritika hajlama és képessége volt igazán erős oldala. A jelen minden mozzanatában meglátta és megláttatta a közeli veszélyt : a zsidótörvények elfogadásában, a baloldal elleni szervezett hajszában, a hazai szervezett fasiszta csoportok egyre erőszakosabb fellépésében a totális fasizmus hatalomra jutásának, Magyarország háború felé sodródásában pedig egy nemzeti tragédiának a lehetőségét. [...] A bajok tekintetében előrelátó volt, de az ellenszert, a konstruktív politikai cselekvés útját nem tudta meglelni."

151 Kérdés azonban, volt-e, lehetett-e ilyen „konstruktív politikai cselekvés" az adott viszonyok között? S nagy kérdés az is, miért s hogyan jöhetett létre ez az „értékvédő" pozíció? A válasz roppant bonyolult és nehéz; a megoldást egyelőre a tudományos kutatás hiányosságai mellett tudományon kívüli körülmények is nehezítik. Annyi bizonyos : Gáspár szubjektív becsületességében, Őszinte demokráciaigényében nem lehet kételkedni. Az is bizonyos, hogy helyzetérzékelésében meghatározónak bizonyult : a politikai—ideológiai élet változástendenciáiban az addigi (mégoly 148 Csaplár, 1971. 1149. "»Csaplár, 1971. 1149. 150 Csaplár, 1971. 1149., valamint Barabás, im. 301. Major Róbert azonban másképpen tudja. Vö. Major Róbert, 1959. (A cikket sajnos csak egy hiányos adatolású fénymásolatból ismerem, pontos könyvészeti adatait így nem tudom megadni.) 151 Csaplár, 1971.1147. 466