A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Irodalomtörténet - Lengyel András: Egy későliberális ideológiakritikus. Vázlat Gáspár Zoltánról

A Húsz év történele 330 oldalas könyv, történelmi terekben is, eseményekben is változatos és gazdag két évtizedet fog át az I. világháborút záró „fegyverszünetektől" az Anschlussig, sőt kicsit még tovább. (Még 1939-es adat is van benne!) Igazában mégsem történeti monográfia ez. Nem azért, mintha Gáspár nem „szedte volna össze" a szükséges adatokat, vagy tárgyilag pontatlan volna. Gáspár, mint a hozzá akkoriban közel álló Horváth Béla is megjegyzi ismertetésében, végzett könyvtári kutatásokat, s könyve a lehetőségekhez képest nagy anyagot mozgat meg. Anyagkezelése, gondolatvezetése azonban nem a szisztematikusan dolgozó történészé, hanem a publicistáé (vagy ahogy K. Havas írta róla, az íróé). Könyvét, nem véletlenül s nem alaptalanul E. Fehér Pál is a „magyar történeti publicisztika" körébe sorolta be.

119 De már első kritikusa, Horváth Béla is ezt vette észre, tartotta említésre méltónak : „Gáspár Zoltán megtalálta az egyetlen lehetséges módot — írta —, hogy mostanában mindent meg tudjon írni, fölényes iróniával, remekül megválasztott kaján kiszámítással mellé célzó és telibe találó szavakkal pótolva azt a lehetőséget, amiért Wellsnek és Russelnek nem kell bánkódnia. És ahol már nem tud célozgatni se mellé, se célba, ott a kellő pillanatban úgy hallgat el, hogy ez az elnémulás minden szónál többet mond. [...] Külön mestere e technikának: az irodalmi ínyenc szeme láttára alkot műfajt abból, ahogy a kényszerűségeket leküzdi."

120 K. Havas Géza szintén valami hasonlót vett észre, mindjárt kritikája elején : „Gáspár Zoltán egyéni módszerekkel, egyéni modorban írja meg Európa húsz mozgalmas évének történetét. Nem szellemtörténész [...], nem szajkózza a történelmi materializmus »alépítmény-felépítmény« varázsigéjét [...]. Még oknyomozó történetet sem ír. Ha rá is mutat az események összefüggéseire, könyvének legfőbb tanulsága mégis az, hogy e kor, melyben kétes szerencsénk élni, és [...] talán idő előtt meghalni, az ok-talanság és oktalanság korszaka. Erről a zűrzavaros, kavargó korról csak Gáspár módszerével lehet történetet írni."

121 Majd, tételesebben: „A »Húsz év története« a történetírás egyik legrégibb nemes hagyományába kapcsolódik: Művészi, szépirodalmi igényű alkotás, mint a római történetíróké."

122 Horváth is, K. Havas is jellemzését dicséretnek szánta (s valószínűleg maga Gáspár is annak vette), s kétségtelen: az adott körülmények között e modor, e „műfaj-választás" nemcsak Gáspár intellektuális alkatából következett — hasznos is volt. A könyvet azonban ez végső soron a nívós liberális publicisztika szintjén rögzítette s így Gáspár addigi munkásságának „csak" folytatása és terjedelmesebb összefoglalása lett. Földolgozása ezért elsősorban események és egyéniségek leírására s jellemzésére szorítkozott. Tehetsége s tájékozottsága az említésre kerülő emberek s események kiválasztásában, leírásában s (többnyire) frappáns jellemzésében mutatkozik meg. Eseményleírása egy okos és kitűnően tájékozott újságíró munkája; publicisztikájának erényei a történeti szereplők szerepének fölvillantásában mutatkoznak meg igazán. Joggal írhatta róla a már idézett K. Havas Géza : „Jól látja a kor protagonistáinak jellemét és szerepét, és néha egy-két mondattal, gyakran egyetlen jelzővel állítja elénk."

123 Értékelései is ezekben a jelzőkben fejeződnek ki leginkább; direktebben csak ritkán minősít. Fölfogása, dolgokhoz, eseményekhez való viszonya persze így is félreérthetetlen. Alaptétele, melyet méltatói közül többen is idéztek már, ez volt: „Az emberiség technikai elefantiázisban és szellemi infantilizmusban szenved. A politikai cselek 119 E. Fehér Pál, 1983. 120 Horváth Béla ismertetését ld. EK, 1939. ápr. 30. 121 K. Havas Géza: Húsz év története. Szép Szó, 1939. VIII. köt. 32—33. sz. 168. 122 K. Havas, i. m. 168. 123 K. Havas, i. m. 169. 456