A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

donnák azért nevezhetjük, mert az nem születik az emberrel, mint valamennyi testi jele a melly tehát testi, azaz állati tulajdonság. Itt tűnik szembe a nagy különbség a fai és a nép, vagy a nemzet közt" (22, HUNFALVY 1876). Ilyen előzmények és szellemi előkészítés után ült össze 1876. szeptember 4-én Budapesten a VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Embertani Kongresszus 138 magyar és 122 külföldi szakember részvételével. Ennek keretében valósult meg hazánkban először a régészet és embertan szorosabb együttműködése, ami döntően befolyásolta mindkét tudományág további hazai fejlődését. Ez az együttműködés azonban ekkor még csupán ad hoc jellegű volt, szervezetté akkor vált, amikor 1878. május 12-én RÖMER FLÓRIS és PULSZKY FERENC lelkes munkájának eredményeként létrejött az Országos Régészeti és Embertani Társulat alapszabályzata, majd 1878. november 17-én msgalakult a társaság is (33). Ennek céljáról az eisŐ főtitkár, HAMPEL JÓZSEF a következőket írta: „... az Ősrégészetnek és a vele oly szorosan összefüggő embertannak központot adni; ez volt elsősorban az alapítók szándéka" (BARTUCZ 1958). A létrehozott társaság négy szakosztálya közül az első az „ősrégészeti és embertani" volt. Ennek elnöke RÓMER FLÓRIS és LENHOSSÉK JÓZSEF lett. A szakosztályban beszámolók hangzottak el a régészek ásatásairól, melyek az antropológiai leletek gyarapodását is jelentették. Kifejezetten antropológiai előadás azonban csak egy volt az első működési év 60 előadása közül. Azt KÖRÖSI JÓZSEF tartotta, aki „A magyarhoni fajok magassági arányáról" értekezett. A második évben, 1880-ban LENHOSSÉK „A rendes, rendellenes és eltorzított koponyákról", KELETI KÁROLY pedig „Németországi kutatások a haj és szem színéről és e kutatások folytatásáról Magyarországon" címmel tartott előadást (BARTUCZ 1958). A harmadik évben, 1881-ben új név válik ismertté, TÖRÖK AURÉL-é, aki a társaságban az uralvidéki baskírokról, valamint a német régészek és antropológusok regensburgi gyűléséről tartott előadást. Emellett LENHOSSÉK a hazánkban újabban feltárt makrokefál koponyát ismertette (BARTUCZ 1958). Az előbbiekben említett tények mind hozzájárultak tehát ahhoz, hogy a Budapesti Tudományegyetem nem zárkózhatott el az egyetemi antropológiai tanszék létrehozása elől. Ennek azonban személyi és világnézeti előzményei is voltak. Az első állásfoglalás a magyar antropológiai tanszék létesítésével kapcsolatban sajnos a filozófiai antropológia mellett döntött, jóllehet a tanszék létesítésének ügyét is előmozdította. A kérdés összefügg K. VOGT előadásával. A „Magyar Állam" 1869. december 28-i számában ugyanis ZIMÁNDY IGNÁC „Székesfehérvár-i tanfelügyelő és szentszéki ülnök" nyílt levelet jelentetett meg „VOGT KÁROLY majomrokonainak" címmel, melyben ezt írta: „Elkorcsosult ifjúságunk kerüli, gúnyolja, meggyalázza komoly, józanirányú tanárait... De jöjjön csak közéjük egy ribanc charlatan, ki őket a páviánok s gorillák sorába állítja, azt aztán megéljenzik, sőt megaranyserlegezik.., (23). Cikkét azzal fejezte be, hogy „Jövő évben még látjuk egymást e téren" (BARTUCZ 1964), amiből úgy tűnik, hogy ZIMÁNDY-nak magasabbra törő egyetemi tervei voltak. Ezzel szemben 1870 őszén hirtelen a Pesti Egyetemre jött bölcsészelőadásokat hallgatni FISCHER LAJOS szombathelyi áldozópap, aki egy év múlva 1871 októberében már bölcsészdoktor, majd 1872-ben — féléves, állítólagos berlini „antropológiai tanulmányok" után — a pesti egyetemen „az antropológia, psychológia és logica magántanára" lett (SZINNYEI 1894). Ez a rendkívül gyors, komolyabb természettudományos antropológiai tanulmányokat és reális tudományos vizsgálatokat nélkülöző magántanári képesítés nyilvánvalóan azzal az elképzeléssel történt, hogy azál86