A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Éremtan - Huszka Lajos–Nagy Ádám: Pénzforgalom Szegeden 1944–1945-ben

Tulajdonképpen hasonló a helyzet a Vajdaság területén is. Az 1945. január 21-i híradás itt is a korábban kialakult gyakorlatot rögzíti hivatalos formában: „...Törvényes fizetési eszköz kétféle van, a pengő és a dinár. Egy pengő értéke 40 dinár. Az élelmi cikkek árszínvonala körülbelül azonos a miénkkel..."

22 Itt tehát nem volt forgalomban a Vörös Hadsereg által kibocsátott pengő, szovjet kibocsátású dinár pedig nem is készült. Dinár természetesen hozzánk is átkerült, legalábbis az ország déli részére. Ennek a jele az újság áprilisi híradása, a 0051/1945. III. sz. polgármesteri határozat közzététele, miszerint: „Szóbelileg előterjesztett kérelmükre felhatalmazom a szegedi pénzintézetek igazgatóságát, hogy a délvidéki lakosság szükségleti beszerzésének megkönnyítése érdekéből, kérelmükre a dinárt a mindenkori árfolyamon a saját felelősségükre beválthassák. Erről az összes szegedi pénzintézeteket és azok útján az érdekelteket értestíem. Szeged, 1945. április 14. Dr. Pálfy sk. h. polgármester"

23 1944 utolsó negyedévében, a harcok elmúltával a normalizálódó élet feltételeit az élelmiszer és az alapvető iparcikkek — gyufától a szénig — jelentették. Ezek beszerzése a lakosságnak életszükséglet, a hatóságoknak ezen felül kötelessége is volt. Mozgósítani kellett először a meglevő szűkös készleteket az árukból és a forgalmat lebonyolító pénzből, közben minél előbb megindítani a termelést. Természetes, hogy mindez igen nehezen, akadozva, nagy áldozatok és erőfeszítések árán indult, s mindig újabb és újabb akadályok merültek fel. A mindenben hiányt szenvedő gazdaságnak és közéletnek ilyen állandó nehézsége volt a pénz, következésképpen az árak kérdése is. Volt, amit pénzért lehetett kapni — a fentiek alapján —, mikor milyen pénzért, de az igazán fontos élelmiszerek és iparcikkek cserekereskedelem útján találtak gazdára. Ez alól a hatóságok sem jelentettek kivételt. Ilyen körülmények között a pénzhiány főként árfelhajtó szerepet játszott. Ha volt is áru, a vevő nem tudott az igénynek megfelelő fajtájú pénzzel fizetni. A rendeletek e téren igyekeztek rendet teremteni. Azonban ez az általános hiányon kívül azért sem lehetett igazán sikeres, mivel a sokfajta pénz egymáshoz viszonyított értéke is változó volt. A beszerzéseket minél szélesebb körben kellett végezni a különböző jellegű termékek feltalálhatósága szerint. A különböző területeken (Magyarország déli része, Észak-Erdély, Vajdaság) a pénzek árfolyama más és más volt. Ez nyilvánvalóan táptalaja lett magával a pénzzel való kereskedésnek is. Valentiny Ágoston polgármester 1944. október 28-án levelet írt Újvidék polgármesteréhez Szeged lakossága nevében. Leírta a nyomorúságos helyzetet, gyógyszert, élelmiszert és pénzt kért, cserébe Szegeden gyártott iparcikkeket és paprikát ajánlott: ...„Október 11-ét megelőző napokban a városból eltávozottak magukkal vitték a bankot, postapénztárt és a város összes pénzkészletét, ezért ha mód van rá, szíveskedjék közölni, hogy milyen összeget tudnának kölcsönadni. A kölcsön összegéért Szeged város teljes garanciát nyújtana."

24 Szegeden és a többi, korábban vagy később felszabadult helységben — mint a legtöbb forrás említi — a szovjet hadsereg volt az első megrendelő és az első vevő is. A gyáraktól, üzemektől nagy tételben rendelt termékeket, nagy tételben vásárolt, érthető, ha nagy címletű pengőkkel, méghozzá a Vörös Hadsereg által kibocsátott ún. hadipengőkkel fizetett. Ezek az 1000 és eleinte kisebb számban 100 pengős papírpénzek kerültek legelőször a gyárak, üzemek pénztáraiba, onnan pedig állami kötelezettségeik lerovása fejében Szeged város főpénztárába. 22 Dm. 1945. jan. 21. 4. p. A szabad Vajdaság magyarjai 23 Dm. 1945. ápr. 17. 4. p. Határozat 24 CsmL. Pm. i. 58809/1944.; Vál. dok. Csm. mm. 656. 358