A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Történelem - Balázs György: Az oktatás megindulása és demokratizálásának kezdetei 1944–1945-ben Szeged-Alsóközponton

160 űrmáter tűzifát utalt ki az alsóközponti iskoláknak. 38 Mint korábban is jeleztük, a község iskoláiban a tüzelőhiány nemigen hátráltatta a tanítás zavartalanságát. Ilyen segítő intézkedések után indult meg 1945 szeptemberében Szeged-Alsó­központon az 1945/46-os tanév. A község kül- és belterületi iskoláiban összesen 1072 tanuló iratkozott be, és a tanítás 21 tanítóval kezdődött el, de még mindig 6 nevelő­hiánnyal. 39 A kormány ebben a tanévben intézkedett arról is, hogy az oktató-nevelő munkát ideológiai szempontból előmozdítsa. Ennek érdekében a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium pedagógiai tanfolyam megindítását rendelte el. A tanfolyam 1945. november 20-tól 1946. január 31-ig tartott, amelyen Szeged-Alsóközpontról Dants László tanító vett részt — helyettesítését özv. Bagi Károlyné nyugdíjas tanítónő látta el —-, és visszaemlékezése szerint ezeken a világnézeti előadásokon jeles tudósok, írók, politikusok adtak elő, mint: Lukács György, Kardos László, Révai József, Veres Péter stb. 40 A tanfolyam befejezése után a hallgatók feladata lett, hogy munka­helyükön a tanultakat átadják. így került sor arra, hogy Dants rendszeresen, megha­tározott időben világnézeti tárgyú előadásokat tartott a tantestületnek. A község iskoláinak pedagógusai a tanítás mellett arra is törekedtek, hogy az új társadalmi rend politikai életébe aktívan bekapcsolódjanak. Egyik ilyen alkalom­nak bizonyult az ország első demokratikus választása. A nemzetgyűlési választó­jogról szóló törvényjavaslatot 1945. szeptember 11-én Erdei Ferenc belügyminiszter terjesztette a parlament elé. A kormány a demokratikus pártokkal egyetértésben úgy döntött, hogy rövidesen megtartják a választást. A megválasztandó képviselők név­jegyzékét 1945 októberében kellett összeállítani. Ebben a munkában Szeged-Alsó­központon az alábbi szavazókörzetekben, a következő nevelők működtek közre: 1945. szeptember 26-tól október 2-ig mint összeíróbiztosok, majd október 3-tól október 10-ig mint felülvizsgáló bizottsági tagok: 1. Szeged-Alsóközpont (Mórahalom község) : Dants László, Félegyházi Emil, Kemenesi József és Peötz Erzsébet 2. Kiss Ferenc iskola: özv. Suhajda Kálmánné 3. Gróf Klebelsherg iskola: Kiss Pál 4. Kraller iskola: László István 5. Lázártanyai iskola: Veres Antalné 6. Mórahalmi iskola: Lengyel Istvánné 7. Riegertanyai iskola: Langó Erzsébet 8. Szent Imre iskola: Kovács Álmos 9. Nagyszéksósi iskola: Hantos Mihály 41 A választást november 4-én tartották meg, ahol a nevezett tanítók ismét fontos feladatokat láttak el. Összefoglalóan elmondható, hogy ebben a tanulmányban — a teljesség igénye nélkül — igyekszem nyomon követni a szeged-alsóközponti iskolákban az élet meg­indulását a felszabadulás után, s azokat a kezdeti törekvéseket, amelyek az oktatás­nevelés demokratikus átalakulását szolgálták kibontakoztatni. Végül a források alapján fellelhető nevek feltárásával az a célom, hogy — mint ennek az iskolának egy­kori tanára — tisztelettel megemlékezzem azokról az élő vagy már elhunyt nevelők­ről, akik ebben a nehéz időszakban a tanítás és nevelés szép munkájához fáradságot nem kímélve, a jövőbe vetett reménnyel láttak neki. 38 CSML Szeged-alsóközpont iskolai iratai 108/1945. sz. 39 CSML Szeged-alsóközpont iskolai iratai 114/1945. sz. 40 CSML Szeged-alsóközpont iskolai iratai 151/1945. sz. 41 CSML Szeged-alsóközpont iskolai iratai 160/1945. sz. 349

Next

/
Oldalképek
Tartalom