A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

csolatos é? napilapokban megjelent tudósítások is bizonyítanak (KELLÉR 1925, LÁZÁR 1925, 107). Feltétlenül meg kell említsük, hogy már 1926-ban felemelte szavát a helytelen fajbiológiai nézet ellen, amikor a róla készült riport „Tudományos kutatásokat nem szabad a politika és a félremagyarázott faj védelem szolgálatába állítani" címmel jelent meg a Magyar Hírlap-ban (109), vagy amikor kijelentette, hogy „Nincs magyar típus és magyar faj, mint ahogy nincs indogermán vagy német rassz sem" (108). Egy évvel azután 1928-ban, hogy MÉHELY fajbiológiai intézet létesítése érdekében cikket írt (MÉHELY 1927), BARTUCZ a „fajbiológiai" elmélet ellen emelt szót (78). Folytatta MARTINOVICS-ék, II. RÁKÓCZI FERENC, BÉLA herceg, GÜL BABA és más híres személyiségek csontvázainak antropológiai vizsgálatát is. Nyilvánvalóan ennek a széleskörű és nagy intenzitással végzett munkájának köszönhető', hogy lassan más munkahelyeken dolgozók is egyre inkább kezdenek bekapcsolódni a magyar antropológiai kutatásokba. A húszas évek végén, 1929-ben kezdte az antropológiát aktívan művelni BALOGH BÉLA, aki 1890. január 3-án Kassán született, majd a budapesti tudományegyetemen tanult, ahol az 1907/1908-as tanév első félévében, mint elsőéves bölcsész hallgatta TÖRÖK előadásait. 1911-ben antropológiából egyetemi doktori szigorlatot tett (BALOGH 1911), 1914-ben természetrajz—földrajz szakos tanári diplomát kapott. Alig kezdte meg azonban tanári pályáját, amikor behívták katonának s az I. világháborúban a harctérre, majd hadifogságba került. Onnan 1918-ban tért vissza s ekkor kapott Szolnokon középiskolai tanári állást. Már 1923-ban megjelent elsó' rövid ismertetése a Broken Hill-i koponyáról (BALOGH 1923) s ettó'l kezdve rendszeresen publikált. A természetrajzi szertár mellett csakhamar kis antropológiai laboratóriumot hozott létre és 1929-ben megkezdte a középiskolás tanulók rendszeres embertani vizsgálatát és mérését (BARTUCZ 1948, BALOGH 1931). 1926-ban adták ki LAMBRECHT KÁLMÁN „Az ősember" című könyvét (LAMBRECHT 1931), amely népszerű stílusban foglalta össze korának ismeretei alapján az eredetünkre vonatkozó elképzeléseket. Ez a munka 1931-ben már harmadik kiadását érte meg, ami népszerűségét bizonyítja. Nagyon jó szolgálatot tett az emberréválás megismertetésében, de a „szegedi majompör" felidézésével annak nehézségeire is rámutatott. Ezen túlmenően hites bizonyítékot szolgáltat arra, hogy MÓRA a magyar antropológia terén milyen értékes tevékenységet folytatott már a húszas évek elején. Az évszázad harmadik évtizedében tehát—mint láttuk — a magyar antropológia két, egymástól távoleső irányban haladt: egyik a MÉHELY által „képviselt" tudománytalannak bizonyult irány, a másik a TÖRÖK tanítványai — BARTUCZ, HILLEBRAND, BALOGH, LAMBRECHT — által megvalósított természettudományos ismereteken nyugvó irány volt. A sors szeszélye folytán az első kapott intézményes jogot az egyetemen, a másik harcolt azért, hogy egyáltalában helye legyen. Bár ez a küzdelem sok energiát vett el az embertani ismeretek oktatásától, a kutatástól, arra mégis jó volt, hogy a Néprajzi Múzeum keretén belül lehetőséget teremtett a hazai antropológia műveléséhez s ezáltal újabb hely teremtődött a hazai kutatás számára. Más kérdés, hogy ha 1930-ban nem következik be MÉHELY nyugdíjaztatása, vajon az egyre erősödő fasizálódás hatására mivé vált volna a harmincas években a hazai embertan. Szerencsére azonban a „fajbiológia" elvesztette intézményes pozícióját s egy újabb korszak kezdődhetett a magyar antropológia történetében, mely sok tekintetben az utána következő időszak meghatározójává vált. 110