A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)
Középkori és újkori történelem - Huszka Lajos: A Szeged–szatymazi Gazdakör története II.
nyelt árut átvették vagontételben, s a kiosztás után derült ki, olykor 100—150 kilóval is kevesebb volt pl. a vetőburgonya. Ilyenkor a hiány az elnököt terhelte, de a választmány határozatára az egyesület térítette meg a kárt. Az igényelt magokat, terményeket, tenyészállatokat többször meg kellett sürgetni. A meghirdetett juttatásokra sokan jelentkeztek, de gyakran időeltolódás, elmaradás, lemondás lett a vége, pedig előleget is kellett fizetni, amit kérve, körülményesen kaptak vissza a gazdák. Tömegessé vált a jelentkezés a gazdakörbe a kis- és törpebirtokosok közül, mert így látták biztosítva a nehezedő árubeszerzést és értékesítést. A cukorjegyek szétosztása az esküdtek útján történt. A súlyos mészhiány gondot okozott. A tagok kérték az elnököt, hogy a hatóságnál sürgősen kérje a petróleum fejadag felemelését. A tagdíj 1 pengőről 1 P 50 fillérre való emelését a közgyűlés 5 szótöbbséggel megszavazta. A 117 tag után a felemelt tagdíj szerinti 175 P 50 fillér bevételből 20 százalékkal, mint behajthatatlan összeggel kellett számolni. A pénztáros kifizetést csak az elnöki láttamozás után végezhetett. Az összejöveteleken a különböző intézményektől érkezett iratokat, figyelmeztetéseket elolvasták: ismertették a lótörzskönyvezés jelentőségét és előnyeit, a termelési igazolványok idejében való megújítását. A földművelésügyi miniszter holdanként 25 kg rézgálicot állapított meg, de a mennyiség felemelését sürgették a gyümölcstermelők. Elegendő jelentkező esetén a rézgálicot Szatymaz állomáson is át lehetett venni a Gyümölcsértékesítő Szövetkezettől, ahonnan olcsó permetezőgépeket is beszerezhettek. A város hatósága 4 db magasnyomású fapermetezőgépet helyezett el a gazdasági iskolában. Azokat mindenki igénybe vehette teljes felelősség mellett napi 20 fillér használati díjért. Felhívták a gazdák figyelmét a Szegeden kezdődő mezőgazdasági gép- és traktorkezelői tanfolyamra. A jelentkezők kedvezményes elszállásolásban és ellátásban részesültek. A juhtenyésztő gazdák bárányt igényelhettek darabonként 8 pengő előzetes lefizetése ellenében. Társasvacsora keretében ünnepelték meg március 15-ét, s ez alkalommal a Katholikus Legény Egylet előadását tekintették meg a gazdaköri tagok. Horváth János gazdasági felügyelő tanácsokat adott a mezőgazdaság, az állattenyésztés, a tejtermelés, a szőlő- és gyümölcstermelés időszerű feladataihoz. Wagner Adolf gazdasági főtanácsos a hernyóveszélyre hívta fel a figyelmet, hangoztatta az ellene való védekezés fontosságát és a védekezés elmulasztása esetén a törvényes következményeket. Köpe Dezső a rendkívüli időjárásra való tekintettel felsorolta a gyümölcsöskertekben szükséges tennivalókat. Az érdeklődőknek hasznos tanácsokat adott. Kilátásba helyezte egy gyakorlati bemutató megtartását Makra Ferenc szőlőjében. Kamenszky Béla a zöldbabtermelés előnyeiről szólt, és kérte az érdekelt gazdákat a kölcsön-vetőmag átvételére. Ajánlotta többféle zöldség termelését, közölte, hogy az újonnan létesített Szegedi Konzervgyár minden mennyiséget átvesz. A választmány köszönetet mondott az elnöknek az önzetlen és közérdekű munkásságáért. Árvái Sándor 50 kötet könyvet ajánlott fel ajándékul a gazdakör könyvtárának. 255