A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Hatházi Gábor: A perkátai kun szállástemető (Előzetes beszámoló az 1986–88. évi feltárásokról)

árok) övezett, É-D-i tengelyű, kb. 80x40 m-es ovális területet felölelő cinterem 291 sírját hozták napvilágra (2. kép). A temetőnek azonban alig fele mondható megkutatottnak. Északi harmada sűrűn beépített zártkert, vagy a rendkívül erős talajerózió következtében már a sárga löszre ültetett szőlő: régészetileg értékelhetetlen, lekopott felület. A templomdomb keleti lejtőjét a századelőn épült Tiffinger pince és -présház, a temető centrumát egy nagykiterjedésű újkori beásás - a helybeliek elmondása szerint IL világháborús ágyúállás pusztította el. A fennmaradó temetőrészt ugyan nem érte ilyen mérvű roncsolás, de az intenzív szőlőművelés rigolirozási árkai, majd a tőkék kipusztulását követő talajerózió okozott súlyos károkat. Ez a középkori szintviszonyokhoz képest helyenként legalább 1 m-es kopást jelent. A legfelső sírréteg feltárására csaknem a felszínen került sor, nem volt ritka a 20-30 cm-es sírmélység sem. Az épebb felületek sírjainak számát, sűrűségét, rétegződését figyelembe véve, az elpusztult sírok száma 4-500-ra, a teljes temető nagysága 7-800 sírra becsülhető. E nagyfokú lepusztultság és beépítettség lehet a magyarázata annak is, hogy nem sikerült föltárni a templom alapfalait, bár meglétére kétségtelen bizonyítékok utalnak, a felszínt vastagon borító meszes-habarcsos-köves omladékon és a feltárás során szórványként előkerült középkori kőfaragvány töredékeken kívül is. Gyaníthatóan innen származik az a két fehér-mészkő oszlop, melyek egyikét a harmincas években a község r. kat. temploma előtt állították fel, párja - asztallá alakítva, félig földbe ásva - a lelőhellyel közvetlenül szomszédos présházak egyike előtt áll. A templomdomb oldalába vágott Tiffinger pince előfalazatában - hasonlóan a szőlőhegyi pincesor más épületeihez - számos másodlagosan felhasznált középkori kő lelhető fel. A múlt század óta bizonyíthatóan használatos

9 Kőhalmi szőlő, -dűlő név sem lehet véletlen. A kőben szegény vidék lakossága gyakorlatilag kőbányaként élte fel - a feltehetően ekkor még meglévő - romokat. A helyiek elbeszélése szerint még néhány évtizede is innen szállították a köveket a faluba, gödrök, kátyúk betöltésére. A lelőhely időrendje, történeti kérdései Már az előzetes terepbejárások során gyűjtött kerámia nyilvánvalóvá tette, hogy a kun szállás Árpád-kori magyar előzményekre települt rá.

10 Ezt erősítették meg a temp9 Érdekes, hogy Pesty Frigyes helynévi gyűjtésében (1977. 247-248.) nem szerepel, holott közismertségét jelezve a III. sz. (1872-1884) katonai felmérés már feltünteti. Csendes László - N. Ipoly Márta 1977. 5161./4. szelvény. 10 A Velencei-tótól a Dunáig húzódó, ÉNy-DK irányú vízfolyások (Sárosd, Seregélyesi-, Czikolai-, Nagykarácsonyi-, Mélykúti víz stb.) elmocsarasodott völgyeitől szabdalt, gyér növényzetű löszfennsíkot a történeti kutatás - megfelelő okleveles forrásanyag hiányában - a kunok megjelenéséig szinte teljesen lakatlannak vélte. Györffy György 1990. 304. Perkátán kívül azonban még legalább 20 településmaradvány bizonyítja, hogy a nem túl kedvező természetföldrajzi viszonyok ellenére egyes vízközeli részek földművelésre és állandó megtelepedésre alkalmasnak bizonyultak már az Árpád-korban is. Hatházi Gábor 1987. 36,50. jegyz. Az viszont kétségtelen tény, hogy a kunoknak - mint „későn" (1243-46) érkezőknek - többnyire a szántóföldi művelésre kevéssé alkalmas területek: vízjárta laposokkal váltakozó száraz homokhátságok, mocsaras lapályok, szikesek jutottak. Pálóczi Horváth András 1986. 215-216. E részeket a túléld lakosság az újratelepüléskor - a megüresedett, jobb adottságú helyekre húzódván - amúgy is lakatlanul hagyta. Ezek a steppei környezethez szokott (összetett gazdálkodásuk ellenére azért elsődegesen nagyál<r 653