A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Veszprémy László: A magyar honfoglalás útiránya és középkori elbeszélő forrásaink (Történeti kutatás, filológiai kontroll)

A kérdés filológiai része azonban korántsem ennyire bizonytalan. Domanovszky Sándor még Kézai Simon Krónikájáról szóló 1906-os alapvető tanulmányában megállapította, hogy a krónikákban az erdélyi útvonal hagyománya a régebbi és a vereckei - vagy ahogyan szövegeinkben szerepel: az ungi, ungvári - hagyomány a későbbi, a másodlagos.

6 Jó okunk van feltételezni, hogy az ungi hagyomány a rendelkezésünkre álló szövegek közül elsőként Anonymus Gestájába került be és ott illesztődött be a honfoglalás történetének történetírói rajzába. Ahhoz persze, hogy a források között Anonymus művének hatásáról beszélhessünk, szükséges volt annak bzonyítása, hogy Gestája valóban hatással volt a magyarországi krónikás irodalomra. Ez korántsem magától értetődő, így pl. Hóman Bálint nagyhatású művében a Névtelen és a többi krónikák szövegegyezéseit egy korábbi, elveszett ősre vezette vissza.

7 Nyomában még számos olyan véleményt említhetnénk, amely tagadja vagy lekicsinyli a névtelen szerző középkori hazai utóéletét. Anonymus hatását leghatározottabban Györffy György bizonyította 1948-ban, majd - többek között - Horváth János világította meg viszonyukat egy jól megválasztott szöveghely elemzésével.

8 Ezek alapján joggal tételezhetjük fel, hogy az ungi hagyomány Anonymus alapján szivárgott be és terjedt el ma ismert elbeszélő forrásainkban. A kétféle hagyomány írásba foglalása forrásaink egy részében világosan elkülönül egymástól (ti. vagy egyiket vagy másikat választották), más helyeken az egyeztetés jeleit vehetjük észre.

9 így a 14. századi Krónikaszerkesztés 26. fejezete csak Erdélyt említi, miként ide sorolható a Pozsonyi krónika 21. fejezete, a Knauz-krónika vonatkozó részlete, vagy a 15. századi Jakob Unrest krónikájának egy részlete. Az ungi hagyományt képviseli Anonymuson kívül Kézai Simon krónikája (23, 25, 8. fej.), míg az egyeztető irányt legszembetűnőbben a Krónikaszerkesztés 23. és a Pozsonyi krónika 25. fejezete képviseli. (így a Krónikaszerkesztés 23. fejezete szerint: „Az Erdőelve és a Hung folyó felől a magyarok különféle ajándékokkal csábítgatták és követeik révén kifürkészték - ti. Szvatoplukot - hogy serege nem elég erős, különféle beszédekkel megrészegítették, majd váratlan rajtaütéssel egész seregével együtt elpusztították Szvatoplukot a Tata melletti Bánhida környékén...") Különösen érdekes, amikor néhány esetben mondatrészek, kifejezések ismétlődő használata az átvétel irányát is megmutatja. így az eredeti híradást a Pozsonyi krónika 21. fejezetében találjuk, aminek már egy bővült formáját őrizte meg a Krónikaszerkesztés 23. fejezete, s ennek tovább alakult változata került Kézai szövegének a 23. fejezetébe.

10 Itt jegyezzük meg, hogy a krónikák, krónikatöredékek emlegetésekor nem a fennmaradt kéziratok egymáshoz való viszonyáról szólunk általában, hanem e szövegeknek a honfoglalásra vonatkozó híradásainak egymás közötti, feltételezett, 6 Domanovszky Sándor 1906. 82. 7 Hóman Bálint 1925. 69-75. 8 Györffy György: 1948.137-151., Horváth János 1963.454., 1. még Veszprémy László 1991. 9 Részletesen Veszprémy László 1990. 10 Scriptores 1937-8. 2. k. 30. Pozsonyi évkönyvek: (21. fej.): „Et hunc quidem primi Hungari de Erdei muneribus varus explorantes bractando diversis sermonibus, denique irruptione subita in opidum circa Pontem Báni iuxta Catam cum tota militia devenerunt) ..." Krónikaszerkesztés (Képes Krónika): „Hunc quidem Hungari de Erdelw et de fluvio Hung varus muneribus allectum et nunciis explorantes... peremerunt". (1. k. 280-81.) 554 <