A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Tóth Ferenc: Melléképületek Makón a 18. század végén

de a sajátos történelmi helyzet miatt mégsem valósult meg. Ez adta viszont az első indítékot a belterjes kertkultúra kifejlődéséhez. Az inventáriumok a telekrendről igen kevés adatot tartalmaznak, mégis lehet következtetni az egyes melléképületek konkrét megfogalmazást is nyer: „egy végtibe két szoba, két konyha, egy kamra; egy istálló, egy szín, egy sertésól", „egy ház, amelybe vagyon egy szoba, egy kamra, a végibe istálló". Az istállót gyakran összeépítik a lakóházzal, de előfordul külön is : „kettős ház, egy kamra, s más szakaszban egy kamra, egy szín, lóistálló". A ház elé, azzal párhuzamosan állítják fel a kast, a hambárt, az utcafront felé a pálinkafőző házat, hátra a disznóólat: „ismét más szakaszban egy pálinkafőző ház, egy disznóól". A disznóól a telek beépítési vonalára, a lakóépület mögé épült vagy az első szomszéd felőli szakaszra, a kas és a hambár után. Diós Sándor 1787-ben egy általánosan elterjedt gyakorlatra hivatkozik, amikor szomszédja nem akarja elszenvedni a közeli disznóólat. „... azt bátorkodom jelenteni, hogy ezen épületen eő neki tsak legkisebb kárára sem lehetett, mellyért a maga helyén meg ne maradhasson, mivel a magáé sokkal közelebb vagyon Szemes Istvánéhoz, hasonlóképpen Szűcs Ferencé és B. Szűcs Jánosé a szomszédgyaihoz annyira vagyon, hogy a kamrájoknak contignitásában lévén a jó szomszédságnak minden sérelme nélkül való békességes megtartásáért egyik a másiknak megszenvedi: és ha tovább tekéntjük, hogy ezután az ilyen épület a szomszédoktól meg ne szenvedtessenek, nem az enyém fog első lenni, sőt 400 ollyas formán, és oly közel való épületek is a városban találtatnak, mellyek éránt senki mindeddig nem panaszkodott és békességesen egyik szomszéd a másiknak minden injuriaja nélkül szenvedi, mind azok illyen formán voltak, ost szenvednének, mellyből következhetne az, hogy amely birtokos maga fundusán valamelly épületet kivan tenni, először is a szomszédgyától kérjen engedelmet."

22 * * * A 18. századi Makón már a maga differenciáltságában kialakultak a gazdasági melléképületek. Ezeken a kapitalista fejlődés mit sem tud változtatni. Inkább csak az építési anyagok és technikák finomulnak, a vertfal és a vályog kiszorítja a patics vagy tutajfalat, a cserép a nádtetőt. Funkcionális változás viszont alig történik. A 18. században végleges és kész forma az istálló, a kocsiszín, a hambár. A hambáron már a napóleoni háborúk gabonakonjuktúrája sem változtat semmit, csak általánosabb lesz. A 19. században fellendülő kukoricatermesztés viszont kinőtte, feleslegessé tette a kukoricás kast, helyet adva a górénak és a kotárkának. A belső legelő felosztása után (1861) a hagymatermesztés a kertekből kikerül a szántóföldre, így a termelt mennyiség többszörösére nő. Ennek következtében egyes házakban hagymásszíneket építenek, de általában elég a nyitott eresz gangdeszkával való zártabbá tétele. A dughagymát változatlanul a padláson tárolják. A 18. században a termelés meghatározó szerepe következtében nem a lakóépületnek, hanem a gazdasági melléképületnek jut fontos szerepe. Különösen így van ez a szállásokon. Kiss György 1806. évi hagyatéki leltárában a szálláson lévő Ház, pitvar, kamra 18 Házul felől való istálló 45 Külső istálló 50 forint értékű. Erdei Ferenc is megjegyzi: „A parasztház termelést szolgáló elemei Makón régebbi, Aazdaságosabb, és fejlettebb építőkultúrát képviselnek, mint a lakórészek."

23 22 MVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1787. 80. 28 Erdei 1937. 205. 107