A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)
Néprajz - Szilágyi Miklós: A Mindszent-algyői uradalom halászati szerződései (1832–1861)
Arra talán mégis figyelmeztethet az „elhallgatás", hogy a halászok — és a néprajzi irodalom! — számontartotta fogási módok egy részének nem volt jelentősége a halászati haszonvétel szempontjából. Az ártéri tavak nagyhálós halászatának vitathatatlan elsődlegessége a szerződések sztereotip körülírásaiból következik: a vejsszel, métt&l, marázsával és szigonynyal való halászatot következetesen „mellesleges", csak nagyobb vízáradáskor lehetséges haszonvételként említik meg. Más szerződésekben pedig, ha az ártéri kisvizeket csak „apróbb nemű hálókkal" engedik halászni a bérlőnek, igen alacsonyra szabják a bérleti díjat (pl. 13. sz.). Az itt felsoroltak közül a vejszt (vejszét) az ártéri tavak és vízfolyások legeredményesebb, általánosan elterjedt rekesztő halászati eszközeként tartjuk számon. Különösen azért volt közkedvelt, mert nem igényelt számottevő „beruházást" : a rekesztő falazat és a fogófej anyaga, a nád, bőségesen rendelkezésükre állt a halászoknak, s ha alkalmas helyen felállították, egész évben „magától" fogta a halat. 38 Ezt a nagyvonalú általánosítást a nagyobb áradásoknak — mint feltételnek — a visszatérő hangsúlyozása miatt alighanem korrigálnunk kell : a vejsze inkább idény-szerszám volt. A méíet és a marázsát — a tavi halászatra alkalmas „állított" hálók vízben lebegő, illetve két karó között feszülő zsinegre felszedett változatait 39 — a közelmúltban élt halászok már nem sorolták az eredményesen használható szerszámok közé: az elkészítés költségei nem voltak arányban a várható zsákmánnyal. E jelentőségcsökkenésnél is figyelemre méltóbb, hogy a jellegzetesen állóvízi háló-félék eredményessége szintén az évi áradások függvénye volt. A szigonyos halászatról sokrétű néprajzi ismeretek halmozódtak fel, s a hal-állomány védelmét szorgalmazó szakemberek is a szigonyos halászokat minősítették a legnagyobb halpusztítónak, mert ivás idején halásztak. 40 Az eltiltást szorgalmazó indulatok valószínűleg eltúlozták a szigony tényleges jelentőségét, ha ez is csak a „mellesleges" haszonvétel eszköze volt. Az pedig mindeddig nem tudatosodott kellően, hogy az ártéri — s nem a folyami — szigonyozás a jellemzőbb ; pedig nem lehet véletlen, hogy az 1901-ben megtartott Halászati Kongresszuson a betiltást követelők mellett olyanok is akadtak, akik a szigonyozás mellett érveltek, mondván : a nádas tavakban másféle szerszámmal lehetetlen halászni. 40 / 3 A néprajzi leírásokból ismert rendkívül sokféle és variábilis kisszerszám ennyire alacsonyra értékelt produktivitásánál még feltűnőbb az a tény, hogy az ártér vizeinek értéke sokkalta nagyobb volt, mint a folyóé. Az értékarányok a részletezett díjtételekben tükröződnek : a tiszai nagy- és kishalászat együttesen a teljes bérleti díj felét sem jövedelmezte! Abban az esetben természetesen, ha az áradás kedvező lefolyású volt, hiszen ha elmaradt az áradás, mentesült a bérlő a fizetés alól, s ha csak az őszi áradáskor lépett ki a folyó a medréből, mérsékelt díjat kellett fizetnie (5., 16., 19. sz). A tavi halászatnak ezt a feltűnően nagy haszonvételi értékét nyilván a hal-tömeg mennyisége biztosította, hiszen a folyóban fogott hal számított minőségi zsákmánynak. Azokban a szerződésekben ugyanis, melyek az urasági konyhára való hal beszolgáltatását is előírták, hangsúlyozták, hogy azok a Tiszában fogottak legyenek, s a „legnemesebb halnemekből" kerüljenek ki (5., 10. sz.). 38 L. pl: Herman Ottó, 1887. passim; Ecsedi István, 1934. 142—147; Szilágyi Miklós, 1971. 283—286. 39 Herman Ottó, 1887. 318—319. Tápén figyelte meg a kiveszőben lévő méthálót és a marázsahálót. A későbbi gyűjtések már nem találták ennyire jellemzőnek a két hálószerkezet megkülönböztetését (Szabó Kálmán, 1937. 397—398; Szilágyi Miklós, 1971. 286—287.) 40 A szigonyokról: Herman Ottó, 1887. 488—490; Gönyey Sándor, 1937. —-a szigonyozás tilalmáról: Sólymos Ede, 1965. 96. 40 /a V.o. : Az 1901. évi márczius hó 7-n tartott Budapesti Halászati Kongresszus Jegyzőkönyve. Budapest, 1901. (klny. a Halászat II. évf. 14,15.16. sz-ból) 151
