A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szilágyi Miklós: A Mindszent-algyői uradalom halászati szerződései (1832–1861)

Az évente ismétlődő áradások és az ártéri tavakban folyt halászat eredményessége közötti Összefüggést, a folyót a tavakkal összekötő fokok halmegállító rekeszeinek a haltömeg visszatartásában fontos szerepét korábbi dolgozatainkban már elemeztük, felhasználván a következtetésekhez ezeket a szerződéseket.

41 Szükségtelen tehát ismételten részleteznünk a szerződéseknek ezt a — kétségkívül legjelentősebb — tanulságát. Andrásfaly Bertalan

42 — s az ő eredményeit hasznosító Károlyi Zsigmond

43 — azonban (következtetéseinktől némiképp eltérően) az „ősi ártéri gazdálkodás" középkorban kivirágzott rendszerére, s ennek a rendszernek újkori működés-zavaraira figyelmeztetett. További forrás-feltárás és -elemzés döntheti el, hogy az ármentesítéseket megelőző évtizedek halászati szerződései valóban alkalmasak-e a középkori forrásokból következett „ártéri gazdálkodás" lényegileg változatlan jelentőségének szemléltetésére, vagy csupán annak „utóéletéről", felszámolódási folyamatáról tudósítanak. Számunkra a bérleti díj esedékességének ennyire következetes feltételekhez kötése kellő bizonyosságot jelent: ha nem lennének tudatában mind a bérbeadók, mind a bérlők, hogy a piac-orientált ártéri halászat teljességgel lehetetlen az áradással kihúzódott hal-tömeg „megrekesztése" nélkül, aligha foglalnák szerződésbe az évi áradás elmaradásának, illetve késésének a fizetési kötelezettséget halasztó hatását, s nem tekintenék szerződés-bontó körülménynek az ármentesítő munkák esetleges befejeződését (pl. 5., 7., 17., 18. sz.). Ugyanígy félreérthetetlen — a mi számunkra legalábbis — a Gyevifok töltésének kivágatását akadályozó gyeviek ellen beadott panasz (6. sz.), az uradalom engedélye nélkül végzett árkolások és töltésezések szigorú tilalma (8., 9. sz.), a rekesz helyének és a rekesztés módjának szabályozása a zsilippel ellátott vízlevezető csatornán (12., 13. sz.), valamint az első áradás elleni védekezés megtiltása — a halászat érdekében, a későbbi áradások elleni védekezés megengedése — a halászati érdekek ellenére (14. sz.) Néhány következtetés A hal-tömeg feldolgozásáról és a hallal való kereskedésről csak közvetett információkat tartalmaznak a szerződések, arra mégis alkalmasak, hogy néhány valószínűsítő következtetést megfogalmazzunk. A „manufakturális üzemekben" (a halhasító tanyákon) végzett halkonzerválás munkamenetét (a keszegfélék „hasítását", sózását, napon való szárítását és bálákba kötegelését), valamint a románok és szerbek lakta vidékekkel kialakított kereskedelmi kapcsolatokat jól ismerjük a Szeged környéki helytörténeti és néprajzi leírásokból. Ezeket az egykorú és visszaemlékező adatokat korábbi dolgozatunkban már összefoglalóan értékeltük,

44 s arra is utaltunk, hogy a bérleti nagyvállalkozások és az „üzemi méretű" halkonzerválás kialakulásában a szegedi kereskedelmi tőkének lehetett kezdeményező szerepe. A nem-szegedi halkereskedők esetleges szerepét csak valószínűsíteni tudtuk — éppen ezekre a szerződésekre hivatkozva. Ha ugyanis a bérlő és a „vidéki halhasítók" számára más-más helyen engedték kialakítani a halhasító tanyát (pl. 5. sz.), bizonyosan voltak olyan szárított hal kereskedők is, akiknek nem volt bérelt halászó vizük, tehát nem halásztattak, csak a konzerválásban és a szállításban-értékesítésben voltak érdekeltek. 41 Szilágyi Miklós, 1977/A; 1982. 48 Andrásfalvy Bertalan, 1973; 1975. *

a Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson, 1975. 44 Szilágyi Miklós, 1977/B 152