A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)
Régészet és határterületei - Bartosiewicz László: Az állatcsontok eloszlási rendszere avar temetkezésekben
góriájú példányai viszont más állatok csontjaival keverten tűnnek fel a középső' régió sírjaiban, míg a „b" osztályú sertéscsontok több temetkezésben is önállóan megtalálhatók és kizárólag a harmadik régióra jellemzők. Ebbó'l lényegében az tűnik ki, hogy a sertés és kiskéró'dzó' csontok egymást helyettesíthették a temetkezési rítusban, míg a szarvasmarha illetve házityúk eló'fordulása általánosnak tekinthető 26 . Ezek a következtetések természetesen a faunalista alapos elolvasása után is levonhatók, de a sopronkőhidai anyagot éppen ez az áttekinthetőség tette alkalmassá a módszer gyakorlati szemléltetésére. Az ellenőrizhetőség lehetőségén kívül a bemutatott példa talán arra is rávilágít, hogyan egészítik ki egymást az eredeti publikációban szereplő konkrét következtetések, és a temető állatcsonteloszlását különböző valószínűségű tendenciákként kezelő statisztikai értékelés. A Szegvár—Szőlőkalján feltárt temető bonyolult állatcsontanyagának részletekbe menő elemzéséhez az alábbi valószínűségi változókat használtam: 1. Zoológiai adatok (a 2. táblázatban szereplő fajok és húsérték-kategóriák) 27 2. Külső tényanyag 2.1 Az állatcsontokat is tartalmazó sírokba temetett személyek neme 28 2.2 Az állatcsontok helyzete a sírlapok alapján Az állatcsontanyag esetében az egyes sírokra jellemző abszolút gyakorisági értékeket (0—12) vettem alapul, míg a külső információkat dichotom (kétértékű, bináris) változók formájában vontam a számításba. így a női sírok 1, a férfi temetkezések pedig 2 kódjellel szerepelnek a faktoranalízisben. A csontok helyzetének pontos, mennyiségi jellegű meghatározására (bemérésére) nem minden esetben volt lehetőség, így a sírlapok alapján további két dichotom változót vezettem be: egyik a sír deréktól felfele eső részében (a törzs illetve a fej közelében) előforduló csontokat jelöli (0 = nincs, 1 = van), a másik a sírban deréktól lefelé (a halott lábszára mellett, lábánál) talált állatcsontok helymeghatározására szolgál (0 és 1 jelentése ugyanaz mint az előző esetben). E két változó összevonására azért nem volt lehetőség, mert néhány esetben a sírok mindkét fele ételáldozatok maradványait tartalmazta, illetve az állatcsontokat az emberi váz medencetájékáról szedték fel. Az ilyen temetkezések mindkét változója l-es kódot kapott. Az új változók bevezetése a felhasználható sírok számát a 2. táblázatban bemutatott 41-ről 35-re csökkentette, mert az eltemetettek nemének megállapítása néhány gyermek, illetve rossz megtartású csontváz esetében nem volt lehetséges. A megfígyeési egységek és változók aránya azonban így is lényegében megegyezik a faktoranaízis végrehajtásához gyakorlati tapasztalatok alapján kívánatosnak tartott 3:1 hányaldossal. 26 Török Gy., i. m. 37. feltételezi, hogy ebben a temetőben úgy a szarvasmarhakoponyák mint a többé-kevésbé ép tyúkcsontvázak különleges rítus maradványai. Bár több temető tanúsága szerint ezek a csontok ételáldozatok voltak (Szőke B. M. személyes közlés),szerepük a sopronkőhidai sírokban nem felcserélhető vagy helyettesíthető úgy, ahogy azt a juh illetve sertés esetében megfigyelhettük. 27 Az azonos egyedből előkerült tyúkcsontok nagy száma alapján a Szegvár—Szőlőkalján feltárt temető esetében is feltételezhetjük, hogy egészben eltemetett állatokról van szó. Ezért a házityúk a számításokban itt is egyetlen tételként szerepelt. 28 Itt mondok köszönetet Dr. Kiszely Istvánnak, aki a temető publikálatlan embertani anyagából a szükséges, nemekre vonatkozó adatokat rendelkezésemre bocsátotta. X6
