A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Régészet és határterületei - Bartosiewicz László: Az állatcsontok eloszlási rendszere avar temetkezésekben

Eredmények Amint az a 2. táblázatból is kitűnik, a temető állatcsontanyagát szarvasmarha maradványok uralták, amelyeknek legtöbbje csigolya és borda

29 volt. A szarvasmarha után a sertés és háziasított kiskérődzó'k csontjai voltak a leggyakoribbak, bár ezek együttvéve is alig teszik ki a feltáráskor napvilágra került szarvasmarhacsontok felét. Házityúk csontváza csak négy sírból került elő. A csontok többségét a sírok deréktól lefelé eső részébe helyezték (26 eset), míg a temetkezések több mint egynegyedében (10 eset) az állatcsontok a törzs vagy fej mellé kerültek. A harmincöt sír közül 14 tartalmazott női tetemet. Az 5. táblázat korrelációs mátrixa ezeknek a változóknak az összefüggéseit mutatja. A korrelációs koefficiensek közül kilenc utal olyan kapcsolatokra, amelyek csak 10%-os valószínűséggel tekinthetők véletlennek, bár maguk a kapcsolatok nem túl szorosak. A temetkezések ismeretében logikus, hogy az esetleges átfedés ellenére az ételáldozat láb mellé helyezése általában kizárta más állatcsontok előfordulását a sír deréktól felfelé eső részében (r = — 0,641). A sír alsó feléből előkerülő csontok inkább a férfi sírokra jellemzők (r = 0,286), és ezekbe a temetkezésekbe „b" kategóriájú juh vagy kecskehús meglehetősen rendszeresen került (r = 0,411). Az ugyanebbe a minőségi osztályba tartozó marhahúst nagyobb valószínűséggel tették női holttestek mellé (r = —0,323). Ami a különböző állatfajok csontjait illeti, a szarvasmarha és kiskérődző csigolyák és bordák együttes előfordulása meglehetősen gyakori (r — 0,683; 0,294). A legértéktelenebb húsrészeket képviselő marhacsontok közepes minőségű kiskérődző csontokkal társíthatok (r = 0,253), míg a juhok vagy kecskék legértéktelenebb csontjai ugyancsak a kiskérődző „b" csontokkal állnak kapcsolatban (r = 0,253). Említésre méltó még az „a" kategóriájú sertéscsontok és a házityúk maradványok együttes előfordulása (r = 0,560). A táblázat adataiból ugyan további következtetéseket is levonhatunk, ezek hibavalószínűsége azonban még az e vizsgálat céljaira megállapítottl0%-os szerény hibahatárt is meghaladná, így helyénvalóbb a fent említett összefüggések alapján az adatokat tovább elemeznünk. A tizenkét változónak megfelelő tizenkét faktor sajátértékei (6. táblázat) arra utalnak, hogy a faktorok közül öt magyaráz többet a megfigyelt jelenség mért összvarianciájából, mint az egyes változók önmagukban. A fennmaradó hét faktor értelmezése nehézkes és a számítás lényegével ellentmondó lenne, bár ezek a faktorok az összvariancia 30 százalékát képviselik. A változók megválasztása után azok részesedése az összvarianciából a további döntéseket nem befolyásolja, mégis érdemes megjegyezni, hogy a 7. táblázat faktor29 Tekintettel arra, hogy ló, gímszarvas vagy más nagytermetű emlős csontjai a temetőből bizonyíthatóan nem kerültek elő, az egyébként faj szerint alig azonosítható „nagyemlős" bordatöredékeket is viszonylag nyugodt lelkiismerettel kezeltem szarvasmarhacsontokként. 30 A kecske- és juhcsontok korábban már említett elkülönítési nehézségei miatt kiskérődző csontok esetében a fajmeghatározás általában nem egyértelmű ebben a munkában sem. A temető állatcsontanyagában található néhány, diagnosztikus jegyekkel rendelkező példány juhból származik, ezért e faj nagy részesedése a töredékes, jellegtelen anyagból valószínűbb. Ezt a feltételezést támasztja alá az a megfigyelés, hogy kecskecsontok az avarkorból egyébként is ritkán kerülnek elő: Bakonyi S. in Török Gy.. i. m. 117. A temető pontosan meghatározható maradványai között vadállatcsontok egyáltalán nem voltak, így az őzből származó bordák vagy csigolyatöredékek további zavaró hatása kizárható. ti