A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)
Régészet és határterületei - Bartosiewicz László: Az állatcsontok eloszlási rendszere avar temetkezésekben
, nehezebb feladat, de az is viszonylagos biztonsággal megoldható. Jelen esetben az igazi nehézségeket az jelenti, hogy ezek az ismeretek a tanulmányozott kérdéssel csak közvetett kapcsolatban vannak és a temetkezés állatáldozataivaj illetve állati eredetű ételmellékleteivel összefüggő' eredeti megfontolások vizsgálatában megnövekszik a kutató szubjektív képzettársításainak (tapasztalatainak) szerepe 9 . Ezért igyekeztem a viszonylag objektív zoológiai alapadatokat olyan, lehetőleg mértéktartó feltételezésekkel közös rendszerbe foglalni, amelynek keretében a 4 tényszerű ismeretek nagy mértékben felhasználhatók, hiszen az állatcsontok a feltételezett rítusnál jobban felismerhetők. Ez utóbbi megállapítás lényegében azt az igazságot fedi, hogy a csontmeghatározás szubjektív hibalehetó'ségeinek előzetes ismerete némileg növeli az értelmezés biztonságát, míg a rituális szempontok körvonalazásában még a melléfogások esélyei sem tisztázhatók kellő mértékben 10 . E tanulmány az avar temetkezésekben talált különböző állatcsontok főbb előfordulási kombinációinak megállapítására irányul a vizsgált temetőkben. A munka előzetes, módszertani jellegének következtében célszerűnek látszott kisebb adathalmazok feldolgozása, amelyeknek statisztikai értékelése józan belátás alapján is ellenőrizhető 11 . Bár mind a szegvár—szőlőkaljai, mind a sopronkőhidai feltárás teljesnek tekinthető, a számítás szempontjából kis minták állnak csak rendelkezésre, és ez a tény szintén korlátozza a felállítható hipotézis nagyvonalúságát 12 . Kiindulásként feltételezzük, hogy bizonyos összefüggés van a különböző értékkategóriákba eső, más-más fajhoz tartozó állatcsontok előfordulása között. Az összefüggés megléte az srs as 0,25 határok esetén 90 százalékos valószínőség mellett tartható elfogadhatónak. A második feltételezés az, hogy az összefüggések alapján csontkombinációk különíthetők el, amelyek bizonyíthatják vagy megdönthetik azt a feltételezést, hogy Szegvár—Szőlőkalja avar temetőjében az állatcsontmaradványok előfordulása tükrözi az Uepmann által összeállított húsértékelési rendszer rangsorolását. 9 Jó példa erre az agykoponya, amely Uerpmann beosztása szerint közepes értékű. Maga az agyvelő azonban egyes csoportok számára csemege, míg mások kevésre becsülik (vagy éppen nem is fogyasztják, mint számos fejlettnek tartott országban). Néprajzi párhuzamok vagy éppen korszerű idegélettani ismereteink alapján az agynak túlzott jelentőséget is tulajdoníthatunk, nem beszélve az egyes kérődző fajok homlokcsontján elhelyezkedő szarvcsapokról és agancsokról, amelyek tovább zavarhatják a „b" kategóriájú csontként elkönyvelt agykoponyacsontok jelentőségének magyarázatát. 10 Ezt természetesen csak magamról állíthatom teljes biztonsággal, bár az említett ismeretelméleti kelepce ott lappang minden tudományos kérdés megfogalmazása mélyén és nem kíméli a világszerte átformálódó régészeti kutatást sem: Neustupny, E. F., Antiquity 45 (1971 ) 37. 11 A gyakran nem kellő megfontolások után alkalmazott statisztikai elájrások a hitelrontás mértékéig misztifikálhatják az áttekinthetetlen adattömeg elemzését, és joggal keltenek idegenkedést még a jóhiszemű kívülállók körében is. Véleményem szerint a matematikai módszerekkel végzett értékeléseknek (akárcsak a természettudományos vizsgálatoknak) megvan a pontos helyük a régészeti kutatásban. A baj általában akkor kezdődik, amikor más eljárásokkal felcserélhetőnek vélik ezeket. A szélsőséges alkalmazás gyakran fellazíthatja a minőségi és mennyiségi értékelés egyébként elválaszthatatlan logikai egységét. 12 A hipotézis voltaképpen két egymást kizáró logikai egységet foglal magában: a nullhipotézis szerint a vizsgált anyag minden megfigyelt változása csupán a véletlennek tulajdonítható, tehát nem szolgáltat alapot következtetések levonására. A munkahipotézis ennek ellenkezője, arra utal, hogy a jelenségben mért változások valamilyen oksági összefüggéssel magyarázhatók. A két lehetőség közötti határ megvonása mindig a kutató egyéni felelőssége, bár szakmai tapasztalatok alapján bizonyos egyezményes értékeket általában figyelembe vesznek. Azt, hogy szakmai megfontolások szintjén a munkahipotézis elfogadható-e, szignifikancia vizsgálatokkal döntik el. Jelen esetben az általánosan alkalmazott 5% helyett 10% véletlenszerűséget fogadtam el számításaim során. Williams F., Reasoning with Statistics. (San Francisco 1979) 52—54. 80
