A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Dalol a tenger, dalol a múlt (Erdélyi Mihály művészetéről)

és karakterek vizsgálatában. A feszes képtérben ezúttal hat különféle alak van elhelyezve, akiket hol profilban, hol pedig szemköztibb nézetben érzékelhetünk. Mindenesetre már itt is látható : valamiféle teljességigényre törekszik az alkotó. Nemcsak az egyéni arcélek és karakterek hiteles tolmácsolása foglalkoztatja, hanem az ezekből összeépülő izgalmasabb „életszínjáték" is. Tanulságos tehát valamivel közelebb menni Erdélyi figuráihoz. Pusztán azért is, mert az alkotó igen sok fejet és alakot rajzolt. Nyilvánvaló módon megörökítette legközelebbi barátait, ismerőseit, bár ezúttal nem ez az érdekes. Inkább azt tartom lényegesnek, hogy ezen a területen is többféle felfogással találkozhatunk. „Dr. Jausch" portréja például szokványos beállítású, tárgyilagos munka, a „Velencei temetőben" asszonyalakjai pedig létszerű, kicsit szentimentális magatartást dokumentálnak. Kevésbé szokványosak ellenben azok a rajzi jegyzetek, amelyeken a művész lélekp tani és antropológiai érdeklődése elevenebb formát öltött. Az „Ingegnere Zito" cícímű grafika férfifeje például a szó szoros értelmében belenevet a képünkbe : mintegy a pillanat varázsát rögzítette az alkotó. S ez a jelenség voltaképpen máshol is előfordul. Ilyenformán közel sem olyan véletlenszerű az a közvetlenségre, életszerűségre való törekvés, ami a tematikák vizsgálatánál felbukkant, hiszen a mostani látásmód is ide kapcsolódik. Nem beszélve arról, hogy Erdélyi alkalmanként az esetleges, groteszk vonásokat is észreveszi az emberekben. Elég csak az előbb idézett Velencei halászokra utalni, s a figurák jellemzésénél hamar észrevesszük a fanyarkás, komikus mozzanatokat. Ezek a sajátságok voltaképpen egyfajta egyéni ízt kölcsönöznek a grafikáknak, mindemellett érdemleges támpontokat adnak a festészeti művek megértéséhez. A szorosabban vett rajzi komponálásban azonban többnyire kitaposott utakon halad a művész. A legegyszerűbb jegyzetek a horizontális és átlós elrendezésnek engedelmeskednek, csakhogy a többalakos képeken bonyolultabbá válik a helyzet. A tárgyak és a figurák között jelképi értelmű motívumok tűnnek fel, az alakok elhelyezése pedig nem ritkán a réteges, többsíkú térfelfogáshoz igazodik. Előfordul a premier plános képkivágás, egyszersmind a feszesebb szerkezetű építkezés (pl. Tavasz ébredése, Cortessina Venezia; Amico Mio, Külföldiek Velencében). Sajnos keveset tudunk még arról: miféle konkrétabb forrásokból és inspirációkból származnak ezek a módszerek. Az viszont nyilvánvaló, hogy a két világháború közötti európai művészetben szélesebb sodrása van a jelképező, misztifikáltabb valóságlátásnak, akárcsak az expresszionista tendenciák zaklatottabb, többrétegű képszervezésének. Tudjuk: végeredményben innen eredeztethető Derkovits sajátos képszerkesztő eljárása is. Más kérdés, hogy ezúttal mégsem beszélhetünk érdemleges rokonságról. Erdélyi ugyanis rendszerint laza szerkezettel és epikusabb megfogalmazással alkalmazta az expresszionisták heroikusabb, drámaibb előadásmódját. Persze az általánosabb analógiák mellett egy-egy megfoghatóbb hatást is rögzíthetünk. Az 1927-es keltezésű, Párizsban született „Mulatt nő" például valamiképpen Matisse aktkompozícióinak formai, szellemi jegyeit viseli, miként a „Genovai boszorkányok"-on szereplő hátsó, hosszú hajú férfiban nem nehéz ráismernünk a gauguini inspirációra. És különben is a jelképi töltésű munkák egyéb darabjainál is megfigyelhető e vonzódás. S mint majd látni fogjuk, a festészeti alkotómunkákban is helyet kapnak a gauguini tanulságok. De visszatérve még a rajzi jegyzetekhez : ne menjünk el szótlanul Erdélyi színezés i módszere mellett. Korábban már jeleztem, hogy a művész rendszerint analitikus jellegű, reflexszerű tónusokkal dolgozott, ámde itt sem tudjuk pontosan meghatározni: honnan, kitől ered a metodika. Szóba jöhetnének természetesen az impresszionisták, mivel az alkotó munkásságában másféle francia hatások is előfordulnak. Hogy mégis inkább a posztimpresszionista mesterek hatása a valószínű, 354