Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

ben, midőn gazdálkodásuk körülményei kivánnyák, töltenek több napokat, sőt heteket folytonosan tanyáikon." A kérelmet 271 tanyai gazda írta alá (vagy látta el kézjegyével), bizonyára többségben a tehetősebb gazdák. Érződik a gazda-szemlélet a megfogalmazáson, amikor pl. a gazdák városi tartózkodásáról, vagy a cselédekről ír a beadvány szerzője, ugyanakkor remek jellemzését adja egy átlagos homoki gazdaságnak a 19. század közepéről. A szegediek összeállították a „nevezetesebb és költségesebb tanyai épületek" jegyzékét : az alsóvárosi részen Radoszláv Balázs, Bauernfeind Mihály, Dobó János, Rieger János, Hentz János, Freiburger János, Fodor Ferenc, a felsővárosi részen Sávay Josef, Imre Antal, Rónay János, Blázs Kováts Josef, Kertész Antal, Vetró János, Ábrahám Pálné, öreg Bába Ferenc, Zseravitz örökösök, Kőrösy János és Vedres János (összesen 18 birtokos) tanyáját tartották érdemesnek kiemelni. A jegyzék eléggé szűk, föltehetően csak a valóságos majorsággá kiépült nagygazda-tanyákra terjed ki, ahol számos melléképület állott és föltehetően intenzív gazdálkodás folyt. Föltűnő, hogy az 1800-as években legnagyobb szállásfölddel rendelkező birtokosok a század közepén nem szerepelnek a nevezetesebb és legértékesebb tanyák tulajdonosai között. Egyelőre kevés forrást ismerünk ahhoz, hogy ennek magyarázatát adjuk, vagy következtetést vonhassunk le belőle. Az 1853-ban legértékesebbnek becsült tanyák tulajdonosairól többet tudunk: Rieger János 1848. október l-jétől bérlője volt a 924 holdas ásotthalmi kaszálónak és 1852-ben az alsóvárosi pusztából 745 holdat (!) bérelt. Bauernfeind Mihály 1852. március l-jétől 100 hold szántót bérelt a „városi tanyaföld"-ből,

174 az 1852-ben osztott ún. „tízéves földek"-ből pedig Freiburger János 180, Vedres János 100, Dobó János 30, Savai József 25, Vetró János 20 holdat vett haszonbérbe.

175 A kisebb-nagyobb haszonbérletek arról tanúskodnak, hogy a felsoroltak meglevő örökföldes gazdaságuk mellett szükségét érezték tanyai üzemük bővítésének és ennek érdekében beruházástól sem riadtak vissza, ami vállalkozó szellemről is bizonykodik. Összegezésül hangsúlyozzuk, hogy a szegedi tanyarendszer ezt a fejlettségi szintet úgy érte el, hogy a Város a több mint 60 ezer holdas pusztához alig nyúlt — csupán átokházi örökföldsávot parcellázta fel, az ismertetett indítékok miatt. A külterületi lakóházak 92%-a a 19. század derekán a szállásövezetben feküdt, és keletkezésük a kaszálók vegyes használatával függ össze. Szegeden tehát a 18. század elejétől az 1850-es évekig kaszálóknak nevezett szállásövezetben bontakozott ki a tanyásodás. Hódmezővásárhelyen, Makón a határbeli szállások, tanyák övezetét a 19. század első felében már tanyaföldnek nevezték. A külterületi gazdasági telepeknek és lakóházaknak egy része a homokos talajú kaszálókon kibontakozó szőlőtelepítéssel, kisebb részben a szántóföldi dohánytermeléssel, tehát belterjes kultúrnövényekkel kapcsolatos, ami fontos tényező volt a szegedi tanyák jellegének, típusos válfajainak formálásában. 174 Szeged városának ingatlanokbóli jövedelemforrása II. 1950-es évek. CsML, Régi nyomtatványok. 175 CsML, Szeged, Járási 10 éves szerződések 1852—62. 61