Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

Kurrens néprajzi gyűjtésből tudjuk, hogy a tanyaiak azért kedvelték a puszta szélét, mert onnan kicsaphatták a legelőre istállón, ólban tartott jószágaikat — úgy, hogy nem fizettek utánuk fűbért. Ha egyszer-egyszer tettenérték és megbüntették a jogtalanul legeitetőket, akkor is inkább nyertek a legelő tilalmas használatával. Később a dűlőút rendszerint a szállásföldek és a puszta határvonalát követte, így több szegedi sortanya eredete még a közlegelő parcellázása előtti időbe nyúlik vissza. A tanyák épületeinek elhelyezése és tájolása számos esetben a terepmunkánk során megismert és fölmért tanyatelkeket idézi. Gyakori, hogy ahol az 1830-as években két épület volt, ott a kisebb épületet (istálló vagy ól, színnel) az ÉNy—DK hossztengelyű lakóházra derékszögben helyezték el. Ahol 3 vagy több épület volt, ott a védett, három oldalról körülépített tanyaudvar is föltűnt. Minderről a tanyai telekelrendezésnél szólunk bővebben. Giba felmérése tükrözi a kaszálótelkek felaprózódásának folyamatát. Két alsóvárosi dűlőnél vizsgáltuk a Ballá-, a Vedres- és a Giba-térkép alapján a telkek osztódását és a tanyák kiépülését.

138 Fentiek ismeretében föltűnő, hogy Ludovicus Nagy statisztikai munkája Szeged határából csak Reszka és Szatymaz dűlőben tüntet fel házakat és lakosokat, a többi határrészt — az említett Ásotthalmot, Csorvát is, — néptelennek jelöli.

139 Reszke — mint BÉL MÁTYÁstól tudjuk — már 1730 táján faluszerű település volt, Szatymazon pedig a postaállomás körül szintén település-sűrűsödés jöhetett létre, ezért úgy látjuk, hogy Ludovicus Nagy csak a házsorokba rendeződött, zárt településeket vette számba. GIBA ANTAL szállásföldeket talált Szeged határának a várostól nyugat felé legtávolabbi, Szabadkával és Balota pusztával szomszédos területén, amelyet Szatyalag vagy Átokháza néven jelölt. 1778-ban ez a terület még puszta volt, a Balla-térkép 1814. évi,Buday Mihály készítette másolata az első, amely a Szatalagi homokot a környező, homokbuckás pusztától elhatárolt területként ábrázolja. Ebből arra következtethetünk, hogy ezt a hosszú, keskeny földsávot 1814 előtt szakították ki a közlegelőből. Giba a Körösi homoksiványtól Balotáig terjedő területen 29 kaszálótelket, s ezeken 13 épületet (épületcsoportot), egy telken malmot (vagy olajsutút?!) is jelöl. A terület betelepítéséről Ferenczi János tanító 1873-ban a következőket írta: „Átokháza másképp Szatyorlak (?), hogy a szabadkaiaknak a szegedi határba való becsapásait megakadályozza a város, e futóhPmokot kiosztotta tanyaföldnek, s mivel az több évig nem termett semmit, azért nevezték el az ott lakók Átokházának."

140 Ferenczinek bizonyára még élő szemtanúktól lejegyzett helynév-magyarázatát alátámasztja Tömörkény gyűjtése: „Beszélik, .•• hogy valaha ottan tanyaverések történtek, de amely nép csak odament lakni, mifid elpusztult vagyonában, egészségében, életében. így maradt volna azután a puszta, s ekkor kapta aztán a nevét az átokról, mely rajta fekszik."

141 Az 1960-as években gyűjtött paraszti visszaemlékezés is megerősíti Ferenczi János lejegyzésének hitelét : ,,Nagyapám mesélte, hogy azért adták el ezt a sor földet, hogy a szabadkaiak ne csapjanak át a szegedi járásra legeltetni." 1880-ban Átokháza lett Szeged-Alsótartya legnagyobb tanyai kapitányságának névadója. A helybeliek a 19. század eleje körül kiosztott örökföldeket — bizonyára megkülönböztetésül is — napjainkig Öregátfkházámk nevezik. 138 Ezt a vizsgálódást 1. JUHÁSZ ANTAL 1975. 2^4. 139 LUDOVICUS NAGY 1828.139—143. 140 FERENCZI JÁNOS: Szegedi helynevek. Magyar Nyelvőr, 1873. 95. 141 TÖMÖRKÉNY ISTVÁN: Adóügy. Öreg regrutáK- Bp. 1959. 38. 52