Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

1. A 18. századi forrásokban említett tuguriumokat — ha jellegükre nincs utalás — nem szabad kizárólagosan földbe ásott kunyhónak, vagy kunyhószerű építménynek értelmeznünk, amint azt többen tették. A szegedi kaszálótelkeken a 18. század végén számos három osztatú ház, nagy számú szarvasmarhát, igásjószágot és juhot befogadó istálló állott, és ugyanezt adatolta a 18. század közepétől Hódmezővásárhely szállásairól SZENTI TIBOR.

13 A kisebb szállásföldeken voltak félig földbe vájt gunyhók is (Vásárhely határában mindössze 25 gunyhót becsültek!), de az egykorú és pár évtizeddel korábbi forrásokban tuguriumnak, gazulának nevezett határbeli építmények nagyobb része adataink szerint ház és istálló lehetett. Ez a 18. századi tartozéktelepek jellegét döntően érinti és a tájunkhoz hasonló birtoklási, földhasználati viszonyok között a források újraértékelésére int. 2. A szegedi tájra nézve nem látjuk érvényesnek azt az elhatárolást, mely szerint többen a nagyrészt állattartásra szolgáló határbeli telephelyet szállásnak, a már földművelő telepet és épületeit tanyának tekintik. Ezt a véleményt legutóbb a tanyarendszer kialakulását tárgyaló tanulmányában RÁcz ISTVÁN így fogalmazta meg : „A település belső udvaraiból vagy ólaskertjeiből a gazdálkodás központját kihelyezték a határba (...) Ezt a területet a rajta levő építményekkel együtt nevezték szállásnak, míg az állattenyésztés jellege dominált, majd a földművelés térhódításával tanyának."

14 Az egész alföldi tanyarendszerre vonatkoztatott megállapítása az újabb tanyairodalomban mint az állattartó szállás és a földművelő tanya szembeállítása szinte közhelyként köszön vissza. Félreértés ne essék: a megosztott települések állattartó telephelyeit természetesen meg kell különböztetni azoktól a határbeli üzemektől, ahol a földművelés már meghatározó, elsődleges gazdasági ágazattá vált. Nem/ ezt vitatjuk, hanem arra szeretnénk a figyelmet fölhívni, hogy a szállás-tanya terminusváltás Szegeden és környékén nem köthető össze a szállási illetőleg tanyai üzemek jellegének fent idézett változásával. A szállás és a tanya fenti megkülönböztetését a dél-tiszántúli szóhasználat és gazdálkodás sem igazolja egyértelműen. Mindez arra int, hogy tudományszakunknak — bármi célszerűnek látszó rendszerezés végett — tartózkodnia kell attól, hogy a paraszti múlt sok táji változatot fölmutató gazdasági folyamatait sémákba gyúrja. Olyan sémákba, melyeket a kutatás még nem igazolt kellően. A kérdés megítélésének az is sarkpontja, hogy az eltérő 18—19. századi forrásadottságok miatt vajmi nehéz egységesen, az egész Alföldre érvényesen megállapítani, meddig domináns egyik vagy másik üzemág a városok és falvakhatárbeli telepein. Az állattenyésztés és a szántóföldi művelés — mint ismert — együtt van jelen és szorosan összefügg az alföldi szállások és tanyák túlnyomó hányadán a 18. század második felétől, s a két üzemág arányát egy-egy településen csak aprólékos adatföltárással és elemzéssel lehet meghatározni. Erre még kevés helyen került sor. * Áttekintve a 18. század elejétől a 20. század közepéig zajló települési folyamatokat, úgy látjuk, hogy területünkön végig nyomon kísérhető a zárt településről (városból, faluból) a határba történő kirajzás, vagyis a megosztott települések kialakulása. Ez nem egyszerű „szóródás", hiszen a tanyák lakossága Szegeden, Dorozsmán, Kisteleken hosszú időn át szoros kapcsolatba szerveződött a belterülettel, a legtöbb tanyai gazdának a belterületen volt háza, ahová öreg korára „hazament", s oda tért be a piacozás, a vasárnapi mise után, vagy ügyes-bajos dolgait elintézvén. Ezek a tanyák tartozéktelepek voltak. 13 SZENTI TIBOR 1979/a 14 RÁcz ISTVÁN 1980. 115. 227