Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
Főleg a szegedi tanyafejlődés vizsgálatából kirajzolódik az a folyamat, ahogyan a tanyán élők kapcsolatai meglazultak a belterülettel, aminek a fokozatai: állandó kitelepedés — megszűnik a belterületi ház birtoklása — nem az anyavárosba járnak keresztelkedni — esküdni — temetkezni stb. Ily módon farmtanyák alakultak ki, amelyek lakói egész életüket a tanyán élték, élik le. 15 Kutatóterületünk a farmtanyák kialakulására és változataira gazdag, részben föltárt, részben még ezután kimunkálandó példatárat kínál. Tanúi lehetünk annak is, hogy a megosztott település tartozéktanyáiról települt tovább a népesség más területekre, ahol újabb tanyai telepeket létesített. Ez a folyamat zajlott le, amikor a szegedi és a dorozsmai tanyaövezetből az 1850-es évektől felosztott szegedi közlegelőkre, haszonbéres földekre települtek. További népességszóródás a századfordulón és utána történt, amikor a homokpuszták (Ötömös, Mérges) parcellázásakor részben a szegedi bérföldek farmtanyáinak újabb nemzedéke, részben a tősgyökeres tanyaövezetek népfölöslege rajzott ki, hogy megvesse lábát a sívó homokon, így két-három nemzedék életében többszöri migrációra és újbóli tanyai megtelepedésre is találunk példát. Közben földesúri, felsőbb hatóság által elrendelt telepítési akciók (Dorozsma, Kistelek, Sándorfalva) és újabb kori telekparcellázások eredményeként faluk, illetve falumagnak tekinthető települési központok (Ötömös, Pusztamérges) is keletkeztek és népességük egyre gyarapodott, de a tárgyalt időszak meghatározó települési folyamatának a kutatott tájon azt tartjuk, hogy a tanyás településforma változatai szinte valamennyi megművelhető földre kiterjedtek. 1949-ben területünkön közel 190 ezer ember élt, s közülük 76 909 volt külterületi lakos. 16 Ha Szeged 83 ezer főnyi városi lakosságát nem vesszük figyelembe, kiderül, hogy az elemzés tárgyát nyújtó területen a népesség nagyobbik hányada — 106 238 fő közül 76 909, vagyis 72% — külterületen élt. Összefoglalásul vegyük sorra, milyen tényezők tették lehetővé a tanyás település ilyen arányú kibontakozását. 1. A hódoltság alatt a táj Árpád-kori, középkori falvai Győ és Tápé kivételével elpusztultak. Utána az egykori települések pusztává vált határát szegedi, dorozsmai, kecskeméti lakosok és városi tisztségviselő nemesek használták illetve bérelték jószáglegelőnek. A birtokperek még le sem zárultak, amikor a 18. század első évtizedeiben a szegedi polgárok szabad foglalással birtokukba vették az elpusztult Árpád-kori faluk (pl. Csórva, Kereset) határának egy-egy darabját és ott szállási gazdálkodásra kezdtek berendezkedni. A 19. század közepéig a szegedi, dorozsmai szállásföld- illetve tanyaövezetben és a kisteleki, algyői taksás jobbágyok által bírt úrbéri szántókon, kaszálókon állattartó-földművelő tanyák százai jöttek létre. De ott voltak még a több tízezer holdas közlegelők, amelyeket a helyi közbirtokosság külterjes állattartásra használt. A század derekán, vagy pár évvel később a legtöbb alföldi település egyszerre osztotta ki közlegelőit. Kutatóterületünkön a közlegelők kiosztása különböző időben és többféle módon történt. Mint ismertettük, Szeged, Kecskemét és a Pallavicini uradalom szakaszosan adta haszonbérbe pusztáinak egy-egy darabját, Kistelek az úrbéri per lezárultával, 1881 után, Dorozsma csak 1899-ben osztotta ki a közlegelői járandóságokat, Ötömös és Mérges puszta parcellázására a századforduló éveiben került sor. Szeged városa még az 1920-as években is többezer, Kistelek elöljárósága kb. 500 hold legelőt árverezett el. Mivel a legelők kiparcellázása 70—75 évig 16 A farmtanya Erdei Ferenc elfogadottnak tekintett meghatározása szerint állandó, kizárólagos otthona a benne lakóknak. {Erdei F. 1942. 116—118.) A kutatott táj farmtanyáiról JUHÁSZ ANTAL 1973. 90—92., Uő. 1976. 350., Uő. 1983. 16 KSH 1949. évi népszámlálás 11. Bp. 1951. 84—86. 228
