Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

körülmény, hogy a legnagyobb bérbeadó, Szeged városa, majd más területek is hosszú lejáratra: 10, 25 évre adták haszonbérbe pusztáikat. RÁcz ISTVÁN szerint „a bérleti rendszer a tanyás gazdálkodásban egészen a 19. század elejéig követhető vissza, de szélesebb elterjedéséről a század közepétől tudunk."

9 Megállapítása tájunkra is érvényes. A haszonbérbeadás a földhasznosításnak alapjában tőkés jellegű formája, amelynek révén a bérbeadó minden ráfordítás, beruházás nélkül jövedelemre tett szert és emellett a föld a tulajdonában maradt. Kecskemét túlnyomó többségben 50 kat. holdas pusztarészeket parcellázott, így az árveréseken jobbára tehetős cívisek, kereskedők, vállalkozó kisbirtokosok jutottak földhöz, akik meg tudták fizetni a jelentős összegű árendát. Szeged városa viszont már az első legelőárverésen, 1852-ben megengedte 5 holdas (!) pusztarészek bérbevételét, és a haszonbérlők egynegyede emellett tartott ki. A 19. század végére gyakorivá vált a 10 kat. holdas városi haszonbérlet, de gyenge homoktalajon és más körülmények miatt sokszor az is kevésnek bizonyult a család megélhetéséhez és a bérlőgazdaság fennmaradásához. A két város birtokpolitikájának településtörténeti következményei korunkig, mindenesetre a termelőszövetkezeti átszervezésig kitapinthatók voltak. Úgy látjuk, hogy a nagyobb birtoktestek kiosztásával Kecskemét adott biztosabb alapokat a tanyaépítéshez, a haszonbérlők termeléséhez — ugyanakkor Szeged városa felosztott közlegelőire számos törpebirtokosnak, szegényparasztnak tette lehetővé a letelepedést, az önálló gazdálkodást, ezzel bizonyos mértékig levezetve e rétegek földéhségét. 4. Ötömös és Mérges pusztát a századfordulón —több Duna—Tisza közi homokpusztához hasonlóan

10 — örök áron parcellázták. Az 5—10 holdas parcellákat környékbeli szegény- és kisparasztok, részben tőkeerős gazdák vásárolták meg. Túlnyomó többségük — jórészt kényszerűségből, mivel pár holdnyi földecskéjét, örökségét vagy városi bérletét eladta — rögtön megtelepedett és az elődöktől látott, tapasztalt módon, a természeti körülményekhez alkalmazkodva belterjes szőlőművelést és intenzív haszonállattartást valósított meg.

11 1903-tól Kecskemét városa áttért felső-pusztaszeri birtokának örök áron történő eladására. A 20. századi agrárstatisztikák szerint a szőlővel beültetett terület Felső-Pusztaszeren jóval kisebb részarányú volt, mint Ötömösön és Pusztamérgesen. Úgy látszik, nagyobb tanyásbirtokon az állattartás a szőlőtermesztésnél fontosabb üzemágnak bizonyult. A belterjes szőlőművelés — szegedi és dorozsmai példák nyomán — a homokpusztákon létrejött kis- és törpefarmokra, meg az úri birtokosok farmjaira volt jellemző. A természetföldrajzi viszonyokon kívül fentiek is magyarázzák, hogy tájunkon a tanyáknak több változata, más terminussal élve: típusa alakult ki. A tanyatípusok .vizsgálata külön elemzést kíván, amelyhez — ERDEI és BALOGH ISTVÁN nyomdokain haladva — figyelembe kell venni a gazdálkodást, az életmódot, a belterülethez való viszonyt és több más tényezőt.

12 Erre másutt szeretnénk visszatérni. Ügyeltünk a megosztott településre vonatkozó, 18—19. századi forrásokból föltárt terminológia tisztázására, pontosabban arra, mi volt az egyes kifejezések — telek, szállás, kaszálótelek, tugurium, szállási ház, tanya — egykorú jelentéstartalma. E tekintetben vizsgáltatunk két, ide kívánkozó tanulsággal szolgál : 9 RÁcz ISTVÁN 1980.137. 10 így történt pl. Illancs (Felsőterézhalom, ma Kéleshalom) parcellázása 1906-ban. L. Szjrinkó István: Primitív faltechnikák az illancsi tanyák népi építkezésében. Cumania V. Kecskemét, 1978. 143—144. 11 A homokpusztákon települt tanyák gazdálkodásához Für Lajos 1980. 12 E témakörhöz ERDEI FERENC 1942., BALOGH ISTVÁN 1965., JUHÁSZ ANTAL 1983. 226