Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

rítéséhez is találtunk fogódzót. Farki Föld határrészen Szűcs Dávid dohánykertésznek 140/65 hold dohányföld mellett kaszálója volt, „melybül Istálló és Akoly kihagyatatnak 80 • öllek." Mellette Berta Mátyás kertész lakott két és fél hold dohányföldön, és a körülötte levő több mint hétholdas kaszálón ,,Istálló és Akoly" volt. A dohányföldön lakó két farki kertész tehát a szomszédos bérelt kaszálón istállót és aklot épített jószágai számára. Ha a 6—7 hold kaszálót bérlő kertészek istállót építettek, valószínűsíthető, hogy azok a két-háromszor annyi kaszálóval rendelkező telkesjobbágyok is építettek istállót, akiknek a községtől távolabb voltak a földjeik. Igaz ugyan, hogy a kertészek a határbeli dohányföldön, a jobbágyok pedig a községben laktak. Az algyőiek 1770-ben panaszkodtak amiatt, hogy határuknak „az midőn viz járja, nincs elég legelő Mezeje", és a vízjárta földön mindössze 150 fejőstehenet, 700 fejősjuhot, 20 igáslovat legeltethetnek.

57 Ez a körülmény növelte a szállásföldi állattartó építmények szerepét. Több jószág legeltetésére volt alkalmas a serkedi puszta, ahol 1770-ben 319 ökör, 500 tehénféle, 167 ló és 1161 juh legelt. A kertészek lovat és legfeljebb 1 fejőstehenet tartottak, az ökör- és juhtenyésztés pedig a jobbágygazdaságokban folyt. SZENTI TIBOR forráskutatásaiból ismert, hogy a 18. század második felében 151 hódmezővásárhelyi szálláson 121 akol és 152 istálló volt.

58 A vásárhelyi és az algyői határhasználatban és a jobbágyok helyzetében több hasonlóság fedezhető fel, így annyi — úgy véljük^— joggal föltehető, hogy ahol 1786-ban Algyőn több szállási épületet vettek számba, azok nagyobb része istálló lehetett. Szántóföldön 27, kaszálón 7, „haszontalan székes földön" 2 szállási épület, illetve épületcsoport állott, de mivel a jobbágyok szántói és kaszálói rendszerint egymás mellett helyezkedtek el, szerintünk nem föltétlenül meghatározó, hogy az épületek szántón vagy kaszálón voltak. A fontos inkább az a következtetés, hogy az algyői jobbágyok úrbéres földön levő szállási épületei a takarmány (széna, szalma) tárolását és a jószágok (főleg szarvasmarha és juh) tartását szolgálták. Az algyői szállásokat az I. katonai felvétel is föltünteti „Sallasen nach All-Gyeö gehörig", illetve „Korhányi szál" megjelöléssel. 1786-ban a község belterületén 127 ház volt, „udvarokkal, házi kertekkel, két temetővel, egy szárazmalommal, káposztaföldekkel és Liba Legelővel, ezen kévéi vágynak Szállások, Kortsmák és Kertész házok, 334 a Populáris Conscriptio szerint". Mint az előző fejezetben ismertettük, a dohánykertészetekben 297 házat vettünk számba, volt emellett 5 kocsma, így a népességi összeírás 32 szállásról ad számot, ami a földkönyv alapján végzett számításunkkal majdnem egyezik. A községben 80 jobbágyot írtak össze,

59 közülük tehát 34 (42,5%) épített határbeli földjén szénáztató aklot vagy más építményt. Algyő határában az 1780-as években ugyanolyan arányban bontakoztak ki szénáztató, néhol talán istállós tartást is biztosító szállások az úrbéres földeken, mint a kisteleki jobbágyok határbeli földjein. A hasonlóság nem lehet véletlen és bizonyára összefügg a földhasználatnak az eltérő természeti föltételek között is hasonló módjával.

60 57 OL, HTL 85 С 3002. 2—14. 58 SZENTI TIBOR 1979/a. 74—84. 69 DANYI DEZSŐ—DÁVID ZOLTÁN 1960.24—25. 60 A hódoltsági területen, WELLMANN IMRE szerint a 18. században eljut a fejlődés oda, hogy „előbb a jószág teleltetésére, majd szántás-vetés céljára is elszórtan feltünedező tanyák keletkeznek, körülöttük egy tagban fekvő szántóföldekkel." (1961. 360.) Amit algyői forrásainkból kimutatunk, azt a korábbi agrártörténeti-településtörténeti szakirodalom már földerítette, de szabadalmas városok és megváltakozott mezővárosok határából. Itt viszont egy jobbágyközség határában látjuk ezt a szállásfejlődést kibontakozni. 183