A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Nagy Ibolya: A kubikosélet értékrendje és elvi alapjai

zendő munkáról, ki tudja számítani, mennyit dolgozott, s ezért mennyi fizetség jár. így különböztettek meg „virtigli kubikosokat" és "földvágókat." „Az mindig csak a talicskát tolta" (5) — jellemezték egyik társukat, s ítéletükben benne van : hozzáértés nélkül dolgozott, csak munkabírása volt nagy. Az „igazi" kubikos nagyobb érzelmi töltéssel is végezte munkáját: „Az egyik jobban szeretett vele foglalkozni, mint a másik, megcsinálni megcsinálta mind." (19) A mesterségbeli tudás, a szakma szeretete mellett — bár kevesen említették — egy meghatározó jegy volt a tanulás is : „Én nem nagyon mondhattam magam igazi kubikosnak, csak úgy gondoltam magam, ha folytatom a tanulást. Igazi kubikos az, aki tudott írni, olvasni meg minden, nemcsak dolgozni, számolni azt tudtam." (12) — mondta az a kubikos, aki húsz éves korától volt a kubikon, majd mint brigádvezető dolgozott az építkezéseken; ő valóban szakmának érezhette foglalkozását, de hogy ipari szakmunkásnak tarthassa magát, ahhoz — saját elvárása szerint — a tanulás is hozzátartozott. Munkájuk teljesítmény szerint fizetett bérmunka volt, hangsúlyozzák is munkás voltukat : „A munkásosztályhoz tartoztam, nem alkalmilag voltam, értettem a szakmát" (15), de megkülönböztetik azoktól magukat: „A gyári munkás az szervezett munkásság, az tömörítve volt együtt, a kubikos az szétszórva volt, meg azoknak állandóan megvolt a munkájuk." (15) Földmunkás szóhasználatukkal— „Földmunkások voltunk, így mondtuk, mert az már más, mintha azt mondja kubikos" (16) — ugyanakkor a paraszt — földművessel való eszmei egyenrangúságukat próbálták érzékeltetni. (A paraszt — földműves, a kubikos — földmunkás.) Bármennyire keményen dolgoztak is, csak kubikmunkából nem tudták eltartani családjukat. Keresetkiegészítésképpen különféle alkalmi munkákat vállaltak, nyaranta az aratás-csépléshez szerződtek, hogy megkeressék az egész évi kenyérnek valót. Idézek egy dolgozatból: „Aratómunkára nemcsak azért szegődött el a kubikos, hogy megkeresse a maga és a családja évi kenyerét, továbbá a lábbelire és a ruházatra valót, de a földhöz ragaszkodásból is tette azt. A kubikosok jelszava volt: Hív a föld! Különben a kubikosságnak ez ősi szokása volt."

6 Mit takar ez a jelszó? „Ős valami, le kell aratni" (15). „Az volt az első, a kenyérnek való, télen amikor a legnagyobb a hiányság a kenyérnek való megvolt, arra nem kellett gondolni" (1) — magyarázzák. Nemcsak egyszerűen keresetkiegészítésnek számítanak ezek a munkák, hiszen sokan akármilyen jó munkát otthagytak az aratás kedvéért, — az egyik — kubikos meg is jegyezte : az igazi kubikos az, aki aratás előtt két héttel elmegy kubikra, tehát többről van itt szó. A kubikmunka válságával párhuzamosan újra felerősödött a földhöz való ragaszkodás, a bérmunka biztos, sőt jó megélhetést már nem nyújtott. Még inkább kitűnik ez, ha fő törekvésüket, elérendő céljaikat vizsgáljuk. Űgy vélem, a többféle elérendő cél két fontosabb köré csoportosul. Az egyik csoportba tartoznak azok, akik alapvetően paraszti közösségből kiszakadva, oda is akarnak visszatérni, de nem cselédként, napszámosként, hanem saját földdel, személyével szabadon rendelkező kisgazdaként. Legjellemzőbb példaként hadd idézzek egy szegvári kubikossal folytatott beszélgetésből: „A föld, az igen, az volt a legbiztosabb, két-három öreghold ha termett, az már megtermetté, ha öten voltak is, a kenyérnek valót. így már meg lett volna könnyebbítve az élet, akkor meg teljesen szabad lett volna, független" (19). A föld, mint életcél, azonban nem csupán egy visszatérést jelentett volna a gazdálkodáshoz, de öreg napjaikra is gondolva törekedtek a kubikosok valamennyi szőlő, pár hold föld megvételére. A másik csoportba tartoztak azok, akik szakértelmükből akartak biztos egzisztenciát teremteni, levetkőzve a földhöz való ragaszkodás örökségét is, akik talán nem 6 Füsti Molnár B. 1966. 45. 14* 211