Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)
Szerzője Michael Bonbardus, grazi jezsuita volt, aki a magyar királyság topográfiáját kívánta e könyvben adni. 90 Valójában a történeti és földrajzi részeket vegyíti ő is. A szakirodalom Bonbardus művét nem sokra méltatta, és jóformán alig tartja számon — tulajdonképpen joggal. Munkája sok tekintetben nem lépett túl a 17. században készült, hasonló tárgyú műveknél. Látszik rajta, hogy egy, az országtól távol élő, idegen egyházi ember, néhány régi könyv és forrás alapján állította össze. Számunkra jelentősége éppen abban áll, hogy hibáival, tévedéseivel, és egyéb fogyatékosságaival arra ingerelte Bélt, hogy régóta tervezgetett művét végre elkészítse, tervezetét a nyilvánosság elé bocsássa. Főként azért, hogy a jezsuita szerző állításait cáfolja, az elhallgatott, vagy célzatos részeket pótolja, illetve kiigazítsa, különösen azokat, amelyek a hazai protestáns és főleg evangélikus — egyházat érintették. Az egyes megyék leírásánál számos alkalommal találkozhatunk Bél megjegyzésével, ahol konkrétan cáfolja, vagy helyesbíti Bonbardust. De ezt csak a kéziratban maradt anyagnál tudjuk jól megfigyelni, a Bél életében kiadott anyagban alig. Bonbardus munkáját 4 részre osztotta. Az elsőben történeti összegzést adott. 91 A második részben a magyar államról beszélt, Szent Istvántól kezdve. Gyakorlatilag megyénként tekintette át az országot. 92 A harmadik részben írt Dalmáciáról, Horvátországról, Szlavóniáról, Boszniáról, Szerbiáról, Bulgáriáról, Halicsról és Lodomériáról, végül a negyedikben Erdélyről, Havasföldről és Moldváról. 93 A földrajzi leírások szerzőit és munkáikat áttekintve azt vethetik szemünkre a szakemberek, hogy a fenti névsor esetleges, hiányos, mivel jelentős képviselők kimaradtak. Arra szeretnénk rámutatni, hogy itt csak azokra térünk ki, akiket Bél biztosan ismert és használt, így azok az ő művére meghatározóak voltak. Ma még nem ismeretes, hogy óriási levelezésében Bél mikor és kinek említette tervezett művét. Azt viszont tudjuk, hogy az első nyilvános híradás 1718 november 3-án jelent meg. A lipcsei lapban közölt tervezet 94 a levélforma ellenére arra vall, hogy szerzője azt eleve a nagyközönségnek szánta. Az ürügy, hogy barátja kérésére írta, sokkal inkább szerénykedésnek, mint tényleges magyarázatnak tűnik. A rövid bevezető részben Bél elmondta, hogy régóta foglalkoztatja már a téma, és úgy érzi, hogy a jó polgárnak kötelessége is a haza érdekéit szolgálni. 95 A másik ok, amiért művét készíti, az, hogy azok a szerzők, akik korábban e témáról írtak, vagy tévedésekkel teli munkákat készítettek, vagy ami még rosszabb, szándékosan gyalázták az országot. 96 Ezért műve révén mindkét típusnak segítségét adhat, mert egy megbízható leírást fog készíteni. 97 Úgy véljük, Bonbardus 1718. nyarán megjelent könyve — amely Bél közismert érdeklődése, jó kapcsolatai, és Bécs—Pozsony közelsége miatt rövid idő alatt a kezébe 90 Topographia magni regni Hungáriáé. Bécs, 1718. 91 Uo. Pars I. Vetus Hungária, pp. 1—40. 92 Uo. Pars II Hungária Moderna pp. 41—187. Hungária Cisdanubiana (Dunántúl); Hungária Trans—Danubiana Inferior (Pozsony, Árva, Bars, Nógrád stb. megyék) Hungária Trans—Danubiana Superior (Abaújvár, Arad, Békés, Csongrád stb.) Hungatia Trans—Danubiana Ulterior (Kraszna, Kővár, Zaránd stb.) Hungária Trans—Danubiana Infima (Bács—Bodrog, Pest m., Temesi Bánság stb). 93 Uo. Pars III. Hungária annexa, pp. 188—318. és Pars IV Hungária annexa, pp. 318—371. 94 Epistola Matthiae Belii ad amicum Lipsiensem de adfecto opère suo de Hungária etc. Wöchentliche Postzeitung von gelehrten Neuigkeiten. Lipcse. A levelet közli a Történelmi Tár 1882. pp. 589—592. 95 Uo. p. 590. „...bene mereri de patria, ad bonum civem pertinere semper existimavi." 96 „Accessit nimia auctorum qui pátriám nostram, ea parte, qua mihi proposui describendam, illustrarunt, vei hallucinatio, vei, quod turpius longe est, calumniandi libido." uo. 97 „Utrisque succurrendum rebar: istis quidem, ut gentem inclytam, desinant male traducere; illis autem, ut habeant, unde aberrationibus suis medeantur."uo. 134
