Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

27. Báró Révay Mihály. A helyes dátum 1730. Az eredeti kéziratban 1730 szerepel, de ezt valaki később áthúzta és a szélére 1733-t írt. (p. 21.) A 18. század végi másolatban szintén a helyes 1730-as dátum szerepel. 28. Stöszel Kristóf 29. Podmaniczky László 30. Andiássi Zsigmond 31. Sámbokréti Miklós szolgabíró 32. A címerben szereplő hárem ezüst sáv a megye 3 folyóját (Tisza, Maios, Körös) jelzi. 33. III. Károly magyar király (1711—1740) 34. Ez a török korban keletkezett romantikus felfogás a 18. században igen elterjedt volt. A nép körében sokáig tartotta magát ez 19 templom hiedelem, amit a szerző itt átvesz. A valóságban sokkal kevesebb templom volt. 35. Szent Demeter temploma a Palánkban állt, a mai dóm helyén. 36. Szent György temploma Felsővároson állt, 1905-ben lebontották. Helyére épült a mai Erdészeti Szakközépiskola. 37. Az egykori Szent Péter templom Alsóvároson állt, és a helyére épült a mai Havi boldogasszony templom, bár nem éppen a Tisza partján van. 38. Szent Erzsébet temploma az egykori várban állt. Dugonics András szerint V. László építtette. 39. Hunyadi János 40. Reizner János Szegedről írt művében Heltai Gáspár krónikájára hivatkozva mondta el ezt az adományozást, 1475. október 25-re téve a dátumot. 41. I. József király és császár (1705—1711). 42. Mátyás király egykori fekete seregéről van szó, amelyet — mivel nem fizették zsoldjukat és föllázadtak — 1492-ben Szeged alatt szétvert Kinizsi Pál. 43. A Dózsa György vezette parasztfölkelésről van szó, 1514-ben. 44. A Cserni Jován vezette délvidéki fölkelésről van szó, amelyet 1527-ben vertek le Szapolyai János csapatai a szegediek segítségével. 45. A 3 szegedi polgárt a török kivégezte, de ez 1543-ban történt. 46. Bernando de Áldana spanyol kapitány volt, Ferdinánd embere. 47. Alfonso Perez spanyol katona, Ferdinánd seregében. 48. A „szegedi veszedelem" néven ismert vállalkozás valóban így zajlott le 1552. február 20. és március első napjai között. 49. Szeged 1543-ban került török kézre és 1686-ban szabadult fel. Az 1552-es ostrom, mint látható, nem hozott eredményt. 50. Az alsóvárosi ferencesek a török hódoltság alatt végig tevékenykedtek, megmaradt a templomuk és kolostoruk is. 51. Peter Eugen Mercy és Johann Donát Heissler tábornokról van szó, akik a Bél által is említett alsóvárosi ferences templomban vannak eltemetve. 52. Georg Wallis és Friedrich Veterani, a császári seregek vezérei. 53. Götz ezredes. 54. Imre nap november 5-én van, Szegedet viszont 1686. október 22-én foglalták vissza a töröktől. 55. A szerző a „motus" szót használta. 55/a. Téved a szerző, mert a kuruc seregek 1704-ben vették ostrom alá Szegedet. 56. Savoyai Jenő herceg, a császáii seregek vezére. 57. Talán Mathias Salzer alezredesre gondol, aki egy ideig a szegedi vár parancsnoka volt ezidőben. 58. Heissler tábornok megsebesült 1696-ban Temesvár ostrománál. Szegedre hozták, lábát amputál­ni kellett, 1696. augusztus 31-én belehalt a sebesülésbe. 59. 12 magyar forintról van szó, ami aránytalanul magas ár, csak a rendkívüli viszonyokkal magya-* rázható. 60. Téved a szerző, mert Szegeden 1712-ben volt emlékezetes nagy árvíz, vagyis a leírás idejéhez ké­pest csak 20 évvel korábban. 61. A belvárosban a Tisza partján állt a vár. Ehhez kapcsolódott a kerítéssel körbevett belvárosi rész, a Palánk. 62. A vár jelenlegi ismereteink szerint a 13. században épült, és főbb jellegzetességeit meg is őriz­te 1880—82-ben történt lebontásáig. A török alatt csak javításokat végeztek. 63. A vár Tisza felőli nagy védőfala az ostrom idején (1686) komolyan mergongálódott, 1692-ben pedig teljesen leomlott. Ezután már csak cölöpkerítéssel pótolták. A vár alaprajza szabálytalan ötszög alakú volt. 64. A mai Széchenyi tér felől is volt kapu, toronnyal, de a vár fő bejárata eredetileg a déli oldalon volt, ahol ma a múzeum főbejárata található. 65. A dominikánusok temploma azonos a már említett egykori Szent Erzsébet templommal, amely a várban volt. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom