Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

túli táborba kergetni/Közöttük volt Tököli is. Közben megérkeznek Vallis és Veterani,

52 és október 19. táján körülveszik Szegedet. Közben azonban híre támad, hogy húszezer tatár és török szándékozik a nagyvezérrel együtt a szegediek segítségére sietni és már Zenta városnál, Szeged alatt mintegy öt mérföldre vannak. így Vallis, Veterani és Barkóczi négyezer válogatott lovassal az éj csendjében elvonulnak és amikor észreveszik, hogy az ellenség őrhelyei már közel vannak, pitymallat előtt két órával megállnak, és a sereget csatasorba rendezve óvatosan megközelítik az ellenséges tábort. Amint meglátták őket a tatárok, hangos ordítozással rögtön lármát csapnak övéik között és lóra kapva megkísérlik visszaverni a mieinket. Ám az ellenük össze-vissza támadókat, jobbról a tatárokat, balról a törököket megszorítják a Gönczi

53 keze alatt lévő Merci- és Hausler-féle csapatok, és itt háromszáz török, amott ezer tatár leterítése után megfutamítják a többieket, majd az ellenség hátrahagyott dolgait összeszedve elhatározzák, hogy visszatérnek övéikhez. Ám alig indulnak útnak, máris jelentik, hogy hátukban ott az ellenség, és szétszóródva, rendetlenül követi ó'ket. Újra megállnak tehát a mieink, és csatasorba rendezó'dve várják az ellenség érkezését. Amikor azonban kézitusára kerül a sor, maga a seraskier is megérkezik hétezer pihent és szabályos hadirendben támadó törökkel. Amikor ezek a szokásos módon össze-vissza kiabálva támadják a mieinket, ezek éppúgy, ha nem jobb renddel állnak ellent és feltartóztatják elsó' rohamukat, majd a szárnyakkal és a derékhaddal rohamot indítva fúriaként törik meg és zúzzák szét a török hadrendet és hadsorokat, és sokat megölve szétszórják a maradékot. Mégis megint visszatérnek, és noha már legalább ötször visszaverték őket, csaknem ugyanannyian térnek vissza, jóllehet feleslegesen próbálnak szerencsét, mert a keresztények nemcsak erejüket, hanem fegyverzetüket is olyan vitézül fordítják szembe velük, hogy szándékuktól elállni kényszerülve futásban keresnek menedéket, miután több mint kétezer embert veszítettek öveikből, valamint elhagytak 17 ágyút és 200, zsákmánnyal megrakott tevét. Ezt látva mieink összegyűjtik a zsákmányt, és visszatértük után az ostromlottak szeme láttára cölöpökre és sáncokra tűzik a zsákmányolt hadijelvényeket, és győzelmi jelként háromszoros sortüzet lőnek az ágyúkból, majd nagy örömük jeleként közösen éneklik Szent Ambrus himnuszát. Ezután egy foglyot a városba küldenek, hogy a nagyvezér és a seraskier vereségének hírével az ostromlottakat vegye rá a meghódolásra, majd általános boldogságnak adják át magukat. Azok viszont a helyzetet látva a hadiszekerekről és a jelvényekből világosan megértették, hogy szétverték a felmentősereget. Jajgatásokra és fájdalmas kiáltásokra fakadva fehér vásznakat emelnek fel, és az elöljárókat kiküldve, a város megadásával kapcsolatban úgy egyeznek meg a mieinkkel, hogy a törökök gyermekestől és feleségestől és annyi holmival, amenynyit elbírnak, bántatlanul övéikhez mehetnek. Minden más