Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)
nak dátuma lehet. Az is megállapítható, hogy az eredeti verzió készítője — aki szinte bizonyos hogy nem Bél volt, 157 —személyesen járta be a vidéket. Az egyes részek leírása olyan eleven, szemléletes, hogy néha jól megirt újságriportra emlékeztet. Személyét illetően csak találgathatunk egyelőre. Elképzelhető, hogy esetleg az az ágostai evangélikus lelkész, Markovits Mátyás 158 volt, aki a Zólyom megyei Dobroninban született, középiskoláit Selmecen, Besztercebányán és Pozsonyban végezte. Hogy Bélnek tanítványa volt-e, vagy mint pozsonyi lelkésszel került vele kapcsolatba a fiatalember, nem tudjuk, de bizonyos, hogy az ország dolgai iránti érdeklődését Bél mellett tovább fejleszthette. Az 1730-as évek elején Jénába ment az egyetemre, visszatérte után 1734-től Szarvason lelkész, egészen haláláig (1762.) Ő tehát Bél megbízásából bejárhatta e területet, hogy pontos részletekkel szolgáljon. 159 Markovits ekkor 23-24 éves lehetett, ami meg is magyarázná a leírás készítőjének buzgalmát, és fáradhatatlanságát (mikor azt említi, hogy csónakkal milyen helyeken jártak, vagy hogy fölmászott a toronyba, hogy messzebbre lásson). A helyszíni tapasztalatokkal indokolható az is, hogy a történeti anyag (források) és a lakosság életének, gazdaságának, szokásainak bemutatása, valamint a természeti adottságok ismeretese részletes és arányos. A megye bejárásának irányát a Tisza adta. Északról dél felé haladva eljutott a szerző Csongrádra, majd hajón (csónakon ?) utazva járt Szentesen, Mindszenten, érintette Szegvárt, megállt Vásárhelyen. A leírás szerint hosszabban időzött Szegeden, de elutazott Zentára is. A vizek bősége egészen rabul ejtette, és nagy terjedelemben foglalkozik a folyókkal, tavakkal, stb. Érthető ez, ha arra gondolunk, hogy a mindenféle szabályozás előtti Tisza—vidék jelentősen eltért a ma ismert képtől. Korabeli följegyzések említik, hogy egyes években, bizonyos helyeken a Tisza és Duna árvizei összeértek, azaz a két folyó vizei együtt folytak. Mivel errefelé hegy nincs, az első számú természeti adottságot a vizek jelentették. A szerző lelkiismeretesen felsorolja a nagyobb folyókat, a Tiszát, Marost és Köröst majd a kisebb folyókat, ereket : a Kurcát, a Kórugyot, a Dongért, a Matty eret, stb. Ma már részben csak névből ismert tavakat említ, mert a Tisza—szabályozás ezeket megszüntette: a Pusztaszeri, a Dóci, vagy a Ballagi tó már a múlté. Természetes, hogy bőséges adatokat találunk az árvizekről, azok pusztításairól és gyakoriságáról. Gondosan felsorolja a tiszai átkelőhelyeket is. Alaposan megfigyelte, hogy mivel a tájon erdő nincs, a lakosság a nádat használja építkezésre és tüzelésre is. Az egykori élővilág iránt érdeklődők fokozott figyelemmel olvashatják beszámolóját, a vízivilág paradicsomi gazdaságú madarairól, a darvak, vadludak, récék bőségéről és a szárazföldön élő túzokok, siketfajdok és reznekek meglétéről. De igazán a halgazdaság kápráztatta el az írót. Aprólékosan leírva a különböző fajokat, nem győzi hangsúlyozni, hogy nemcsak az egyes folyók halvilága különbözik, de az azonos halfajták íze is eltér, ha az a Körösből, vagy a Tiszából származik. Más források is említik az általa csodálkozva leírt tényt: a Tisza egyharmada hal, kétharmada víz. Nagy figyelmet szentelt a halászatnak is, amely igen fontos foglalkozás sok ember számára, a hal pedig népeledel. Nemcsak a természetet figyelte meg de az ott élő embereket is. Leírása igen fontos adatokat szolgáltat a török hódoltság másfél évszázada után lassan magához 167 Nem kizárt, hogy Bél járt ezen a vidéken. Amikor 1726-ban beutazta az országot, Erdélyben is járt. Pestről az út Erdélybe Szegeden, Temesváron át haladt, itt jártak az állami postakocsik is valamint a magán gyorskocsik. Elképzelhető tehát, hogy Bél járt Szegeden is. Vö. BERKESZI I. i. m. p. 204. 158 Köszönetet mondok Tarnai Andornak, aki fölhívta figyelmemet Markovits személyére. 159 Adatainkat SZINNYEI VI. pp. 646—647. vettük. 151
