Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

ZOMBORI ISTVÁN BÉL MÁTYÁS ÉS A NOTITIA HUNGÁRIÁÉ A felvidéki evangélikus értelmiség A hazai tudományos élet európai színvonalú képviselőjét, Bél Mátyást sok alkalommal és számos műben méltatták, mégsem mondhatjuk, hogy a vele kapcsolatos ismeretanyagunk teljes, vagy éppen ellentmondásmentes. A leggyakoribb félreértés személyével kapcsolatban, hogy úgy tüntetik föl, mint magányos tudóst, aki szinte üstökösként robbant be az elmaradott hazai szellemi életbe. Holott Bél elválaszthatatlan része az Őt felnevelő északmagyarországi, evangélikus polgári társadalomnak, amely méltán sorolta Bél Mátyást legkiválóbb fiai közé. E bevezető részben az evangélikus értelmiség létrejöttének, társadalmi, politikai kapcsolatainak kérdéseit kívánjuk vázolni, eltekintve a magyar társadalomban rajtuk kívül természetesen létező és tevékenykedő katolikus, református stb. rétegektől, illetve a nemesi irányzatoktól, azért, mert úgy véljük ez az észak—magyarországi „társaság" eddig nem kapott olyan méltatást, mint tevékenysége alapján érdemelt volna. Ez a terület az ország három részre szakadása után méginkább önállósult, részben a földrajzi, részben politikai okok következtében. A hazai viszonyokhoz képest igen sok szabad királyi város helyezkedett itt el, viszonylag szűk területen. Bányáik, kohászatuk, jó földrajzi helyzetük és ügyes kereskedőik révén igen hamar, már a középkorban meggazdagodtak és az a török hódoltság alatt méginkább fokozódott, ami messze az akkori Magyarország legtehetősebb, legfejlettebb vidékévé tette. A zömmel német polgárság már a 16. század közepére Luther hitére tért és a 17. században is jelentős részben evangélikus vallású volt. Bár az evangélikus egyház nem volt olyan központosított szervezetű, mint a kálvinista, vagy a katolikus, az egyes városok egymással — sőt, az erdélyi és nyugat—dunán.túli luteranusokkal is nagyon jó, kiterjedt kapcsolatot tartottak fenn. Mégis, a felvidéki evangélikus városokat megkülönböztetett figyelemben kell részesítenünk, sajátos jellemvonásaik miatt. (Gondulunk itt elsősorban Késmárk, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Kassa, Besztercebánya, Rózsahegy, Rozsnyó, Selmecbánya, Körmöcbánya, Breznó, Zsolna, Trencsény, Iglód, stb. városokra). A szabad királyi városok élvezte széleskörű privilégiumok révén a 16. század végére e városok közül jónéhány a saját, evangélikus vallású patríciusainak irányítása alatt élt és működött. A városok vezetősége nagy súlyt fektetett arra, hogy az az ifjúság mind a vallási, mind a világi tudományok terén kellő képzettséget kapjon, ezért már az 1500-as évek közepétől sorra hozták létre iskoláikat, elsők között Bártfán majd Besztercebányán. Ezek a városi, humanista iskolák, természetesen latin nyelven, a korszak nagy egyéniségeinek, Erasmus, Melanchton és Johann Sturm nevelési elveinek fölhasználásával oktattak. Felsőfokú tanulmányok végzésére az egyház, 113