A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Művészettörténet - Szuromi Pál: A kifejezés bűvöletében (Varga Imre művészetéről)

Mert a jórészt ellentétes tartalmú, formátumú részek nyilvánvalóan egymásra utalnak, egymást értelmezik : összességében pedig a lenini jelenség dialektikus igazságát tolmácsolják. így van ez akkor is, ha Radnótihoz vagy Prométheuszhoz képest kicsit illusztratív jellegűek ezek az emlékmüvek. Nem mondható ez a debreceni Nagyerdő' fái alatt elhelyezett Professzorra. Az előbb említett művek — továbbá a Hősi emlékmű mellett — ugyanis ebben az alkotásban is kiemelkedő művészi teljesítmény realizálódik. Szinte példát ad Varga a sokoldalúan árnyalt, korszerű emberábrázolásra, ámbár a XVIII. század jellegzetes tudós alakját, Hatvani professzort idézi meg. A plasztika szerint nyurga, sovány ember, aki fölényesen ülő testtartásával valahogy eltávolodik a mellette levő asztaltól, amelyen egy gyertyatartó és egy szép kötésű könyv van. Egyik kezével ugyanakkor az asztalra támaszkodik, s alig mozduló ujjaival a könyv felé mutat. Fennsőbbséges fejformáján zárkózottság, keménység tükröződik, egyszersmind keserűség és kiábrándultság. Persze aligha lehet szavakkal kifejezni a remekmű gondolati, érzelmi gazdagságát. De aki észreveszi az egymással finoman polemizáló, ritmizáló jelentéseket, az érzékeny súlypontozású mintázást, az közelebb kerül Varga művéhez. S kicsit önmagához, önmagunkhoz is. Hisz a professzor rezignált alakjában a tudás nyújtotta ambivalens emberi lehetőségek sűrítődnek, amelyek napjaink intellektuális vívódásaitól sem idegenek. Igaz, egyébként is közvetlen hatású a műalkotás. Földközelben van, valóságos tárgyi kellékek veszik körül a figurát, s árnyas fák vigyáznak lászólagos nyugalmára. Különös, hogy Varga Imre ízig-vérig korszerű művész, másrészt pedig az egyik legnépszerűbb szobrász. Minden konfliktusa, megalkuvása ellenére így van ez, s főként köztéri műveinek sikere a szembeötlő. Többen, többféleképpen magyarázzák e ritka egybeesést, s nem is egészen igaztalanul. Rendkívüli alkalmazkodó képességről, változatos, érzékeny formanyelvről és újszerű gondolatiságról szólnak. Én meg hozzáteszem : Varga közösségi szellemű alkotó. Úgy alkalmazkodik, hogy közben maga is alakítja környezete szemléletét. Ám nem akar mindenáron újdonságokat kitalálni. Figuráinak, motívumainak jó része benne van a kortársak képzetkincsében is, nem véletlen, hogy megannyi verset vagy filmrészletet asszociálhatunk műveihez. A közönség pedig többnyire hálás és figyelmes, ha érzi: közeli hullámhosszon szólnak hozzá. Más kérdés, hogy végül is igényes plasztikai nyelven szólnak a sűrített tartalmú művészi közlések, jóllehet a közvetlenebb kapcsolatteremtés lehetőségét minduntalan felkínálják. S ha már a közvetlenségnél tartunk ismét, akkor ne feledkezzünk meg Varga Imre játékosabb szellemű, virtuózabban formált kisplasztikáiról sem. Annál inkább, mivel ez a magatartás is majdhogynem állandó kísérője szobrászi munkásságának. Mintegy elengedi ilyenkor magát a művész, megmártózik az emlékek, a mindennapok vizében, s kedve szerint formálja, váltogatja az anyagot. De az eredmények nem periférikusak. Az A la recherche sorozat például az intimebb, bensőségesebb élmények lírai, ironikus megvallása, másfelől pedig szellemes és találó stílusbravúr. A hegesztőpisztollyal alakított öreg, szecessziós formátumú szék támlájára madár telepedik, ezzel egyszeriben felerősödik az alkotás hangulati, időbeli dimenziója. Aztán egy fodros szoknyájú, nagykalapú, finomabb testalkatú hölgy jelenik meg a széken (Üjő nő), akinek bronzteste barokkos mozgalmassággal, impresszionista könnyedséggel mintázódik. Többek között a HŐsi emlékművön is megfigyelhető az a laza ömlésű, temperamentumos előadás, ha nem is ennyire felszabadult formában. És az élménysor rögzítése nem áll meg. Jókedvű táncra perdülnek a kamaszos sutaságú és törékenységű lányok, az apró fiúcska meg a gömbölyded nagymamához bújik (Táncoló lányok, Nagymama). Egymás mellett mutatkozik ebben a sorozatban 401