A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Lengyel András: Az államkapitalizmusba hajló szociálliberalizmus egy magyar koncepciója (Móra Ferenc 1918 végi politikai programtervezetei)

és a hadsereg demokratizálása), a III. (az egyéni szabadság biztosítása) és a IX. (az állam és az egyház szétválasztása). Ezekből, helyenként szó szerint azonos megfogalmazásban, félreérthetetlenül kiviláglik Móra koncepciójának alapvetően feudalizmus-ellenes éle. A választói jog kiterjesztése, ill. általánossá tétele, a polgárias jellegű államélet és jogszolgálat megteremtése, a szakszerű igazgatás, az egyén szabadságjogának hangsúlyozása, a nó'k jogi és társadalmi egyenlősítésének követelése az állam és az egyház teljes és radikális szétválasztása — mind olyan programpont, amely a polgári programok hagyományos (Nyugat-Európában akkor már lényegében régen meg is valósult) pontja volt. Itt Móra készből dolgozhatott. Kapitalizmus-modellje második szintje az elsőre épült, sőt felületesen nézve e második szint nem is több, mint az első — „tematikai" — kiegészítése. E szintet lényegében véve a társadalmi (s gazdasági-termelési) kérdésként kezelt agrárreform alkotja; látszólag tehát ez is egyszerű feudalizmus-ellenes programpont. A feudális jellegű nagybirtokrendszer fölszámolása, mint cél, kétségkívül kapcsolódik is a program alaprétegének célkitűzéséhez. Amikor Móra „a hitbizományok eltörlését", „az egyházi javak szekularizálását" s az „összes földbirtoknak a földművelők kezére juttatását" követeli, klasszikus feudalizmus-ellenes, vagy ha tetszik, polgári követeléseket ismétel. Agrárprogramja azonban itt nem állt meg; az agrárreformot úgy akarta megvalósítani, hogy egyben megteremtse a „magyar földműves demokráciát" is. S bár egész programtervezetének legbizonytalanabb, legkevésbé letisztult része éppen ez az agrárreformot vázoló-sürgető pont, fölfogásának két eleme félreérthetetlen — s újszerű. Az egyik ilyen tulajdonsága az, hogy az agrárreformot széles strukturális változásnak tervezte, s ebben az államnak is, s a társadalom más osztályainak is lett volna szerepe .A másik az, hogy ez az agrártársadalmi átalakulás Móra fölfogásában a „demokratikus magyar népállam alapját" hozta volna létre. Azaz, bár a polgári társadalom keretei közzé akarta juttatni a paraszttársadalmat is, azt egyáltalán nem kívánta alárendelni a gazdaság (s a társadalom) ipari-„forgalmi" szektorának. Sőt ezzel éppen a „féloldalas" magyar társadalom kiegyenlítődését, a „teljes polgárosodást" valósította volna meg. Móra tehát lényegében már itt túljutott a szimpla feudalizmus-ellenesség körén. Modelljének harmadik szintje mindközül a leghangsúlyosabb s fölfogására legjellemzőbb. Az első kettőből fakad, ill. arra épül ez is, de jellegében azoktól el is tér. A kapitalizmus-modell e szintje ugyanis éppenhogy nem klasszikus polgári követelésekből áll. Sőt, már mind az V. pont (iparpolitikánk revíziója), mind a VI. (kereskedelmi politikánk reformja) egy része, mind a VII. (szociálpolitika) s a VIII. (adórendszerünk reformja) nem a hagyományos kapitalizmus expanzióját célozza, hanem éppen megszervezését, megszabályozását. Félreértés ne essék: nem (valamiféle) antikapitalizmus érvényesült e pontok megalkotásában; az antikapitalizmus idegen volt Móra programjától. De, mint e pontokból szépen kiderül, világosan látta a tőkés termelés és társadalom számos strukturális baját, általában: igazságtalanságát, s ezeken igyekezett segíteni — a szociális kiegyenlítődés jegyében. Nivellált, méghozzá tudatosan és szociálpolitikai szempontok szerint nivellált kapitalizmust akart. De úgy, hogy ez ne eredményezze a termelés és az életszínvonal csökkenését. Ezért a termelési eszközök (részleges) magántulajdonát, az egyén tőkés jellegű „kezdeményezésének és kockázatvállaló" kedvének alapját fönn akarta tartani; fölszámolásukat — meg is mondja — termelés-visszafogó tényezőnek hitte. A hagyományos kapitalista verseny negatív szociális és emberi következményeit azonban ki akarta szűrni ebből a kapitalizmusból. Részben állami beavatkozással (az állam szerepének jelentékeny növelésével), részben pedig „európai nívójú szociálpolitikával". Ezért a legnagyobb — „egyéni vezetés alól kinőtt" — vállalatokat 292