A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)
Újkori történet - Lengyel András: Az államkapitalizmusba hajló szociálliberalizmus egy magyar koncepciója (Móra Ferenc 1918 végi politikai programtervezetei)
állami kézbe kívánta juttatni, a finánctó'két pedig állandó (állami) ellenó'rzés és korlátozás alatt akarta tartani; hogy „megtörje a bankok túlhatalmát". Adórendszere ugyané cél szerint alakult volna; a nagy és erősen progresszív jövedelemadóval (ill. a szociálisan alsó rétegek adómentességével) a magán tőke jelentős részét el akarta vonni, s az így fölhalmozódó pénzt részben a megnövekedett állami feladatok (infrastruktúra, igazgatás stb.) ellátására részben pedig szociálpolitikára fordíttatni. „A népjólét minisztériumot komolyan meg kell szervezni, — fontosabb az — írta — mint a kultusztárca." Mindkét pénzfelhasználási módja nagyon figyelemre méltó; Móra itt tulajdonképpen a modern, ún. jóléti állam eszméjét előlegezi. Egészében álláspontja (társadalom-modellje), bár a polgárságot állítja előtérbe, nem a polgárság apológiája. Közvetlenül ugyan kétségkívül elsősorban a polgárság érdekeit szolgálta, pontosabban: a társadalom polgári keretekben való megszervezését célozta, de ahogy s amivel e célt el akarta érni, úgy s azzal már — legalábbis részben — szét is feszítette e kereteket. Programja így sajátos, átmeneti program; lényegét éppen az átmenetiség adja. Azt mondhatnánk: olyasféle eszmei pozíció volt Móráé, mint a revizionista-reformista szociáldemokratáké, csak ő nem valamelyes szocialista (tehát antikapitalista) programot igazított át a polgári „realitások" szerint, mint a német revizionisták, hanem éppen fordítva : egy alapvetően polgári programba vitt bele azon túlmutató, a „kollektivizmus" irányába ható elemeket. Máshol tett, a szocializmussal kétségkívül rokonszenvező megjegyzései 14 látszólag ellentmondanak e minősítésnek és jellemzésnek. Való tény : a távoli jövőtől az osztálynélküli társadalom megteremtését várta, s ez igazán a szíve szerint való társadalom lett volna. A szocialista társadalom azonnali megteremtését azonban már nem tartotta célravezetőnek, helyesnek. Sőt, tudjuk, éppen az ilyen kísérletektől kívánta visszafogni, megóvni az osztálynélküli társadalom eljövetelét várókat. Azokban a napokban, amikor föltehetőleg programtervezetét is kíszítette, beszédet is tartott, 15 s akkor, egyebek mellett, részletesen megindokolta azt is, miért nem lett szocialista. Vallomása — ellentétben eddigi értelmezői véleményével — éppenhogy nem rokonszenvének bizonyítéka; inkább azt dokumentálja, hogy — a szocialista társadalom-eszmény minden varázsa ellenére — a szocialista fordulatot Móra nem tartotta helyesnek. Álláspontja félreérthetetlenül annak a politikusnak volt az álláspontja, aki megértette ugyan az osztálynélküli társadalom iránti vágyat, de annak azonnali és radikális megvalósítását időszerűtlennek tartotta. Erről beszédében meglehetős világossággal szólt is : „A szociáldemokrata hajó — mondta — még soká fog úszni, míg eléri a boldogság szigetét, és addig sok helyen ki fog kötni, és addig szedegeti föl a polgári utasokat, míg elfogynak az utolsó szálig és ez rendén lesz így, és ez lesz a világ megváltába. De ha ma mindenki megrohanja a csudahajót, mielőtt kellő előkészülettel, régi világnézete árán megváltotta volna a menetjegyét, az nem válik javára se a hajónak, se az utasoknak. Azon a hajón az utasok nem fogják egymást megérteni, azon a hajón őrült zűrzavar lesz, matrózlázadás és utasverekedés, az a hajó kifog gyulladni, az a hajó elfog süllyedni, s az a legnagyobb vesztesége lesz az emberiségnek. Mint ahogy máról holnapra senki se válhat angollá vagy németté, akármilyen őszinte eltökélés van is rá benne, szociáldemokratává se válhat senki máról holnapra." 1 * 14 E vonatkozásban elsősorban a feministák naggyűlésén elmondott beszédét kell megemlíteni, mely, Péter L. szerint (i. m. 189.) „mélyen őszinte vallomás" a szocializmusról. — E beszéd (kutatóktól nem ismert) kézirata a múzeumban van; Móra által készített hírlapi változatának szövegét közölte: Vajda, i. m. 93—96. 15 1918. december 8-án, a feministák naggyűlésén; vö. 14. jegyzet. 16 Közölte: Vajda, i. m. 96. 293
