A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Néprajz - Börcsök Vince: Fahévér

Először a csavarorsót faragták ki a fejjel, mert ennek méreteihez kellett alkalmazkodnia a csavaranyának és a mozsárnak. Egy-egy csavarorsóra vésővel és bicskával 10 db egy cm széles peremet és ugyanannyi két cm-es hornyot alakítottak ki. A csavarmenetek távolsága 2,5—3 cm között változott. Ezt követte a csavaranya elkészítése a fogókkal. A csavaranyában két peremet és két hornyot faragtak. Utoljára a mozsárral foglalkoztak. Henger alakú belsejének kialakítását égetéssel könnyítették meg. Ennek nyomai felfedezhetők az egyébként sima felületű henger falán. Nagy munka volt a fahévér elkészítése. Mészáros Lajos 70 éves kiskunfélegyházi bognár így vélekedik róla: „ Végtelen sok türelmet kívánó munka kellett elkészítéséhez. Ha életemet elvennék, hogy csináljak ilyet, nem csinálnék. Olyan nehéz munka.'" Használata elsősorban kocsikenésnél volt jellemző. A régi fatengölös világban nem lehetett a tengely végét kerékkel megtámasztani, mert deformálódott, esetleg elpattant volna. Ezért a középtől a távolságot megosztva helyezték el a fahévért, és a csavaranyát a fogókkal addig hajtották, amíg a kerék föl nem emelkedett. A kereket teljesen kivették, a tengelyt faggyúval bekenték, majd a kenőanyag kitúródásának megakadályozására vékony kenderszállal körültekerték. A kereket így visszatették a helyére és kerékszöggel biztosították. A vizes esztendőben megrokkant a ház mestergerendája, a hévért, megtoldották és úgy nyomatták vissza a helyére. A megtoldásra azért volt feltétlen szükség, mert a szerkezet egy állításra csak 20 cm-t emelt. Az akácfának nagy szilárdsága mellett az a tulajdonsága, hogy idő múltán megrepedezik. Ha ez olyan mértékű, hogy zavarja a fahévért funkciójának ellátásában, házilag megpántolták. A földre támaszkodó végét gyakran a ház körül kallódó bádoglemezzel megerősítették, széleit fölhajtották és az oldalára szegezték. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban 1907-ben, ill. 1908-ban beleltározott két hévér erősen avult állapota arra enged következtetni, hogy készítésük az 1860-as évekre tehető. Működési elvének fenntartása mellett, az első világháború alatt átadta helyét a vashévérnek, amit kovácsműhelyekben, cséplőgépeknél az 1960-as évek elején még széles körben alkalmaztak. Dómján János 71 éves hódmezővásárhelyi kovácsmester már inas korában vashévérrel emelte föl a kocsit javítás céljából. A Bátky által ismertetett szekértengely-emelőnél a hajtókar és a fogas emelőrúd már vasból készült. A fahévér háttérbe szorult, de nem múlt ki teljesen, mert a székelyföldi Atyhán, ahogyan írja Pusztainé Madár Ilona :

9 „Napjainkban hasítottfából is szoktak tengelyt faragni." Szükségből olykor újra elővették. A Szegedi közelében lévő Sándorfalván 1939ben az egyik kövezetlen úton elakadt egy búzás zsákokkal megrakott kocsi. A közeli Tobak-tanyából hoztak egy fahévért, hogy az elsüllyedt kereket kiemeljék és szikföldet rakjanak alá.

10 Bár használni nem tudták, mert az is elsüllyedt a laza homokban. Mint már megállapítottuk, inkább ügyeskedő parasztemberek, barkácsolók foglalkoztak a készítésével. Az iparengedéllyel nem rendelkező népi mesternek kontár a neve. Munkájuk szerint két nagy csoportra oszthatók. Az egyik típus házat, melléképületeket emel, falaz, tapaszt, kéményt készít, tetőt csinál, kemencét, tűzhelyet rak. 8 Szűcs S., (1977) 16. 9 Pusztainé Madár L, (1973) 97. 10 Id. Juhász Antal közlése 160