A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Néprajz - Juhász Antal: A szegedi közlegelők feltörése

kubikolását. A homokhordás eszközanyagával egy korábbi tanulmányban foglalkoztunk,

10 ezért itt csak összegezzük a talajszintezés módjait és eszközeit. Kocsival-lóval nem rendelkező' kisbérló'k ládás, hosszú derekú, mönyétderekú tajicskával, fogattal bírók pedig kocsin kubikolták a földet. Homokhordásra a parasztkocsi lőcseit, megvasalt oldalát, saroglyáit levették és két pörgettyű vagy rakonca közé deszkákat helyeztek kocsioldalnak. Az így átalakított kocsi — amit a szegedi tanyákon bakitynak neveztek — jóval könnyeb volt, mint a lőcsös kocsi, és földdel megrakva a laza homokon egy ló is elhúzta. A tanyai kisbérló'k körében a földhordásnak ez a két módja volt elterjedt. Használtak még kétkerekű bakityot, ami tulajdonképpen a kubikos kordé paraszti átvétele, de ilyen szállítóeszköze csak tehetősebb középparasztoknak volt. A homokbuckák elegyengetésének speciális táji eszköze a högyhúzó, vagy parthúzó, aminek a lapos, teknőszerű tábláját a megszántott part, bucka talajába mélyítették és a rakományt a mély fekvésű laposokba, vontatták. Régebben négy ökörrel, utóbb lovakkal húzatták. Szegedi földön csak kevés módos gazdának volt högyhúzója, s bár gabonáért kölcsön is adták, használata nem tekinthető széles körűnek. Többen dolgoztak vele az 1902-ben parcellázott Mérges pusztán és Kiskunhalas homokos járásföldjein, mint a művelésre fogott szegedi pusztán. Új osztású legelőt bérlő nagygazdák, úri birtokosok közül többen dorozsmai kubikosokat fogadtak a buckák elegyengetésére. Első vetemény a gyeptörésben Szántás után a gyeptörést jól mögfogasolták, vagyis vasfogassal (vasboronával) többször is elboronálták. A fogasborona összetörte az eke által felhasított hantokat és összeszedte a tarack (Agropyron repens) kiszántott gyökereit. A föld szélén összegyűjtött, elszáradt tarackot elégették, szegényparasztok tüzelőnek használták, mert bármilyen kis darabja a földben újra kihajtott. A friss gyeptörésbe kukoricát vagy kölest vetettek. A szakirodalom szerint az új törésű földek művelése a középkor óta általában kölessel kezdődött.

11 Egyik adatközlőnk a köles vetésének elsődlegességét így magyarázta: „Azért vetőitek kölest, mer' az kiszítta az erőt a pihent földbül, és utána nem dűlt le a gabona.'''' (Hegedűs Sándor, *1901). Tény, hogy a húszas években a köles már többnyire másodvetés volt, a tavasszal feltört földbe legtöbben kukoricát vetettek. Gyakran emlegetik: azért kukoricával kezdték a gyeptörést művelni, mivel ennek a többszöri kapálása irtotta az egykori legelőn kizöldellő füveket, gyomnövényeket, s azok jobban pusztultak, mintha először gabonát vetettek volna. Még a tarack is hamarabb kivakult a kukoricával vetett földből — ha rendesen megkapálták. A kukorica közé babot, tököt, dinnyét is veteményeztek. Kukoricatörés után a földet felszántották, megfogasolták és rendszerint rozzsal vetették be. A húszas években a tanyai kisparasztok még általában kézzel, nyakukba akasztott zsákból szórták el a magot. A kölest első veteménynek májusban vetették, másodvetésül pedig aratás után, tarlószántásba. Az utóbbi szeptember végén, október elején érett vágásra.. 10 Juhász A., (1968). A talajszintezésről és a homok megkötéséről tájékoztatnak még a következő tanulmányok: KorekJ., (1947), Török Gy. (1937), Nagy D. (1956), (1971), Tálasi I. (1977). 199—200, 205—206. 11 Belényesy M., (1964). 324—325., Balogh I (1965). 363., Tálasi I{1911). 203. 139