A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Numizmatika - Nagy Ádám: Egy makói pénzlelet a 19. század közepéről

cár; egy igás kocsi üresen 3, félig terhelten 4, egészen 6, egy 6 igás kocsi egészen terhelten 42 krajcár. Ez utóbbi a díjszabás legmagasabb tétele volt.

29 Makó gazdasági életére, fokozódó fontosságára vonatkozóan is tanulságosak a rév 3 évenként kötött haszonbérleti szerződéseiben megállapított összegek. Míg 1794-ben a város 15 forintért, 1847-ben 246, 1848-ban 800, 1851-ben már 1200 forintért adja át a révjogot.

30 A makói „rendezett Tanács" személyzetének és tisztviselőinek évi fizetése a következő az 1849. július 22-i jegyzőkönyv szerint: polgármester 1000, főbíró 800, kapitány 750, főjegyző 1000, tanácsnok 375, sebész 300 forint.

31 Az országos hivatalos lap közli a vidéki nemzetőrségi őrnagy fizetését és a segédtisztét: 91, ill. 36 ezüst forint 1848-ban.

32 Ugyanitt olvashatjuk, hogy a hajógyárban az ácsok eleinte 40—48 ezüst krajcár napibért kaptak, később igyekezetük szerint 1—1 forint 20 krajcárig is eljutottak.

33 A délvidéki sóelosztás központja Szeged volt. Évszázadokon keresztül ideérkezett viziúton, a Tiszán és a Maroson az erdélyi só, majd innen szállították tovább vízen és szárazföldön. Ez a tevékenység nagyban hozzájárult a város gazdasági fellendüléséhez, iparosodásához, amely a környéken is éreztette hatását. Virágzott a hajóépítés s a vele kapcsolatos iparágak. Egy hajóépítő pallér napi bére 1833-ban 42, a segédé 33, az inasé 18 krajcár volt.

34 A 18. században Pestre is szállítottak innen sót. A fuvarozás a szegénységnek, ha nem is nagy, de mindenesetre állandó kereseti lehetőséget jelentett. 1758-ban egy mázsa só szállításáért Szegedről Pestig 18 krajcárt fizettek.

35 Makó mezőgazdasági jellegű település, ahol fejlődés a belterjes gazdálkodási formák irányába indul és sokat lép előre éppen a 19. század első felében. A földnélküliek és a kevés földdel rendelkezők is hozzájutottak némi jövedelemhez a kertészkedés révén s különböző mértékben az árutermelésbe is bekapcsolódtak.

36 így ír Makó krónikásainak egyike 1836-ban: „Vágynak az asszonyok között sok kofák is, u.m. kenyér-, kaláts-, petsenyesütők, liszt-, gyümölcs és zöldségárulók, kik a helybeli piatzon kívül, ahol a pénzen élő Sidóságtól szép hasznot húznak, Szentmiklósra s leginkább Mezőhegyesre hordják áruikat, s ez utóbbi helyről igen sok pénzt behordanak. Innen esett, hogy mikor az ezüstpénz ismét folyamatba kezdett jönni : az Mezőhehegyes útján Makón leghamarabb elszaporodott..."

37 Nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket egy-két pénzlelet kapcsán. A 18. század vége és a 19. század eleje Magyarországon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet mozgalmas időszaka. Óhatatlan nem arra az összefüggésre gondolnunk bemutatott leletünk alapján, hogy az a többtermelés hazánkban megvalósuló sajátos formáira utal. Figyelemre méltónak kell lennie annak, hogy a pénzleletek kézzelfoghatóan, mérhetően és tényszerűen jelzik e korszak tőkeképzési lehetőségeit, meglétét. 29 Tóth F.,

К makói rév és híd. Makó, 1977. A makói múzeum füzetei 19. 30—31. (a továbbiakban Tóth (1977) Meg kell említeni, hogy sokszor a korabeli források sem tesznek különbséget a sokféle számolási lehetőség között, a különböző értékű fémpénz, vagy a fém- és papírpénz között. E fontos jellemzők hiánya a feldolgozásokban még nagyobb. 30 Tóth (1977) 27, 31. 31 MVL Tanács Ülések jkv. V.101/66.1847. X. 31. — 1849. VII. 29. 221. 32 Közlöny, Pest, 1848. július 28. 48. sz. 228. 33 Közlöny, Pest, 1848. június 8. 1. sz. 3. 34 Giday K, A szegedi só. Somogyi-könyvtári Műhely, 20. évf. 3. sz. 107. 35

Kőhegyi—Nagy 116. 36 Tóth F., A makói hagyma történetéhez. Makó, 1969. A makói múzeum füzetei 4. 59. ™Szirbik M., Makó városának leírása. 1835—36. A makói múzeum füzetei 23. (II. kiad.) Makó, 1979. 36. 131