Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
— bár ha aztán valamely nádfedeles házra esett vissza, abban sem lehetett valami sok köszönet." Lakatos Károly szerint a szegedi parittyának két fajtája volt : bürparittya és pácásparittya. A bőrparittya — írja 49 — hosszúkás (nyelv) alakban volt erős bőrből kimetszve, és a két végén egy-egy lyukkal ellátva, melyekbe az egyforma hosszú és erős zsinegből készült forgató szárak voltak befűzve és megkötve, jobbról és balról is egy-egy. Azonban az egyik forgató szár kengyel alakban végződött, amelybe használatkor a jobb kéz négy ujja jött. A másik zsineg végén görcs volt; amelyet használatkor a jobb kéz szabadon maradt hüvelykujja a mutatóujjhoz fogott és a dobás pillanatában hirtelen eleresztett. Megjegyzendő, hogy a parittya közepén is volt egy kis lyuk hagyva, mert ennek hiányában forgatáskor a levegőt át nem bocsáthatván a parittya horkolt, és nem működött kellően." „A pácásparittya — folytatja Lakatos — rövid, nehéz és erős pálca volt, melyet a vékonyabb végén behasítottak (és ameddig behasadt, azon a ponton dróttal körülkötötték, hogy tovább ne hasadhasson). A hasítékba tették aztán a dobásra alkalmas kavicsot, cserépdarabot, általában mindig lehetőleg lapos tárgyat, és dobáskor a hajítópálcát parittyaként megforgatva, elhajították vele a kövecset, mely erőskarú ember kezében nagy erővel repült céljához... A pácás parittyáról érdekes tudnivaló, hogy tulajdonképpen ezt nevezték hajítófának. A parittyát és nyilat állítólag gyujtogatásra is használta volna a nép." PECSENYEFORGATÓ. Tájszólásban pecsönnyeforgató. 50 Két fiúgyerek farával összefordulva, négykézlábra ereszkedik. Egy harmadik hanyatt fekszik rájuk. Egy negyedik derékon magához ölelve, két lábbal fölfelé úgy emeli föl, hogy utána ő fekszik hanyatt a helyére. Elengedniök természetesen nem szabad egymást. Később a térdeplő és forgató szerepet is cserélnek. PIMPIMBÁBA. Ez a kikirics szajáni neve. Gyerekek szálaira hasogatták, ráfújtak,, miközben kiabálták : pimpibába, bodorodj föl ! bl RÁNGATÓSBIKA. Régi terjáni gyerekjáték. 52 Kötőfékeket kötöttek össze és kör alakban a földre tették. Belül volt egy bika, fő gondja a kötél összeszedése. Hogy ebben megakadályozzák, a többi mind rángatta a kötelet. Ha a feladat a bikának mégis sikerült, akit először ütött meg a kötéllel, az lett a bika. SAROKLESŐ. Alighanem kihalt alsóvárosi gyerekjáték. Más neve sarkonleső. Fiúgyerekek egy négyszögletes háztömb, népiesen burgondia valamelyik sarkán gyülekeztek. Egyik közülük kiolvasással lett a sarokleső. A többiek elszaladtak a következő sarokig és ott eltűntek. Most indult a leső a keresésükre. Akit először meglátott vagy elfogott, az lett a leső és ezzel a játék újra kezdődött. SÁRGA CSIKÓ. Régi szőregi gyerekjáték. 58 Öten játszották, öt cédulát vettek elő és mindegyikre mást írtak: sárga csikó, öreg bíró, szögény embör, paprikás asszony,. borsos asszony. A cédulákat összekeverték, majd húztak. Aki a szögény embörös cédulát húzta, megszólalt : eveszött a sárga csikó, Az öreg bíró felelt : szabad keresni! A szögény embör sorra nézte az arcokat, s akinél gyanakodott, kérdezte: hogy merte kend ellopni az én sárga csikómat? Ha nem találta el, kendővel a kezére ütöttek. Ha pedig eltalálta, akkor a sárga csikós kezére vertek tízet, amiért ellopta. SÁRKÁNYOZÁS. Fiúgyerekek szoktak melegedő tavaszi napokon sárkányt ereszteni. 49 SzN. 1911,47. sz. 50 Kovács 427. 51 Kálmúny II, 81,207. 52 Kálmány III, 274. Vö. Kötelesbika. 53 Kálmány III, 107. 63
