Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A kanásznak vanëgy bujtár (— piros alsó), hogyha fáznak, tüzet raknak (— makk ász),. ha mögéhöznek, tököt sütnek (— tök kilences). Elég nehéz feladat a fejeskártyáknak négyenként négy sorba való kirakása úgy, hogy sem függőleges irányban, sem vízszintesen ne forduljon elő kétszer ugyanaz a szín vagy érték. Van néhány szólásunk is a kártyajáték köréből. Ami nem ér, nem használ semmit: olyan, mint kártya közt a hat szöm. Rájön valakinek rejtegetett szándékára: belelát a kártyájába. Kényszerűségből, de egyúttal szenvedélyből, unaloműzésből készült, és a szegedi múzeum gyűjteményébe került a rabkártya. „Mielőtt a börtönök — írja 33 Tömörkény — foglalkoztató műhelyekké váltak volna, a rabember sok mindenféle dologba belekezdett, hogy fogsága unalmát elűzze. Ismeretesek a kenyérbélből formált alakok, a faragott tárgyak, a kukoricaszemre bicskaheggyel vágott képek. Múzeumunkban hat kártyalap van, amik börtönben készültek, s bizonyára alkotó részei voltak egy teljes „cutat" kártyának. A Ráday Gedeon-féle kormánybiztosság alatt készültek 1870-ben az egykori szegedi várban, amely akkor az egész Alföldről összefogdosott gyanús emberek börtöne volt. Rab juhászok, gulyások, más pásztoremberek csinálták maguknak, hogy a fogságban is kártyázhassanak. Papírlapjuk nem volt, csak apró papírdarabokat szedegethettek össze a börtönudvaron, sétáik alkalmával. Ez apró papírfoszlányokat ragasztották egymáshoz mindaddig, amíg aztán meglehetősen kemény s elég nagy kártyaformájú lap vált belőle. Az ilyen lapokra aztán, egyéb hiányában, a tulajdon vérükkel festették fel a kártyafigurákat. A meglevő hat lap közül négyről már elmosódott, hogy mit ábrázoltak, de kettőn még jól látható a vérrel való rajz. Az egyik a piros tízes, tíz szív van rajta. A másik kártyalap figurás, nagyhajú, bajuszos, szakállas, kövérképű magyart ábrázol. Az embervérrel csinált rajz egészen olyan, mintha valamely paraszt-faragásról volna másolva. A kártyalapok becses elődöm, Reizner János úr gyűjteményéből kerültek a múzeum birtokába. Reizner úr pedig úgy jutott hozzájuk, hogy a hetvenes évek elején ügyvédkedvén mint hivatalos védő érintkezésben állott a várbeli rabokkal." A kártya nagy szenvedély, elsősorban szerencse dolga, érthetők tehát a játékhoz fűződő babonák. Még Ferenczi János jegyezte föl majd egy százada, hogy aki nyerni akar, írja cédulára ezt a szót: Emmanuel, majd kösse az ujjára, és így fogjon a játékhoz. Sokat fog nyerni. Az akasztófa forgácsa kártyázó embernek szerencsét hoz, ha magánál tartja. Egy babonás hiedelemről alkalomszerűsége miatt karácsony estéjénél emlékezünk meg. Az alsóvárosi nép rendesen téli vasárnap délutánokon szokott inkább szórakozásból, mint szenvedélyből kártyázni. A tápai férfiak nyári vasárnapokon a ház elé ülve, gyülekezve ütik a kártyát. Karácsony estéjén vacsorától éjféli miséig a virrasztás idejét is sok olyan család tölti kártyázással, ahol egyébként a kártya alig kerül kézbe. Ilyenkor rendesen ferbli járja, pénz helyett azonban dió a betét. A szerencsés játékos olykor egész szákravalót nyer. 34 Igen elterjedt paraszti játék a bornyú, amelyet másfelé durák néven emlegetnek. Négyen játsszák. Mielőtt hozzáfognának, elkopkázzák, vagyis a leborított cutat kártyát négy részre emelik szét. Mindenki fölvesz belőle egy csomót. Akinek a kártyája legkisebb értékű, az kezd osztani. Mindig a hátulsó szomszéd köteles emelni. Egy-egy játékosra nyolc lap jut. Az első osztásnál az osztó az egyik lapot felvágja, ez lesz a tromf, végig a többi játszmákban is. Minden játékosnak más-más szín a tromfja. Az első hív, a következő játékos magasabb értékű színnel, vagy ennek hiányában a maga tromfjával beborítja, mögüti. Ő is hív. így jár a játék körbe. Minden játékos a 33 Munkák és napok 369. 34 A kártya keverésénél és szétosztásánál olykor tréfás vita folyik, hogy az osztás balra vagy jobbra történjék-e. Az előbbiek úgy kardoskodnak, hogy jobbról balra vágják a búzát. A másik pár szerint viszont jobb felé kerülik, vagyis járják körül körmenettel a templomot. Végre megegyeznek. Az elkevert kártyát az osztó a hátulsó szomszéddal emelteti el. Ez sokszor csak jelképesen történik : emelés helyett a mutatóujja hegyével keményen rákoppint a kártyacsomóra. 57
