Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A török időkből, kuruckorból számos, olykor siralomházban szerzett vagy odahelyezett börtönéneket ismerünk,

14 amelyek a szegedi hagyományban is éltek.

15 Ez az ünnepélyes, búcsúzkodó költői forma lett később a hanyatló betyárvilágnak is szinte hattyúdala. AMOTT KEREKÖDIK ëgy fekete fölhő, Abba tollászkodik ëgy fekete holló: Várj mög holló, várj mög, Hagy izenök tűled, Apámnak, anyámnak, jegybéli mátkámnak. Könnyen mögüsmerhedd annak házatáját, Piros rúzsák lepik arany almafáját. Gyémánt az ablakja, üveg az ajtaja, Magának kék szöme, arany színű haja. Vidd el a levelet, édös kis hollócska ! Ha röggel érközöl: tödd a párnájára! Ha délben érközöl: tödd az asztalára! Ha este érközöl: tödd a párnájára! Ha kérdi: hogy vagyok? Mondjad; hogy rab vagyok, A török udvarba talpig vasba vagyok. Könyékig bilincsbe, örökös sütétbe, Nem tekinthetők mán mátkám kék szömibe.

16 (Szeged) NAPOMNAK NAPJAI Lengödözik a nád, Tengernek habjai, Lehull az levele, Sok szép víg napomnak Az én írígyömnek Szomorú sorsai ! Nem állhat az nyelve. Ezt nem hittem vóna, Citrusfa levele, Hogy így lögyön sorsom, lehull az tengörbe, Hogy ily nagy rabságra A rúzsám szerelme Jusson állapotom. Most jutott eszömbe. Kezdtem kocsin járni, Piros szárnyú keszeg, Szeretőt tartani, nem szereti a sárt, A sok irigy miatt Ahun kavicsosabb, Félbe köllött hagyni. Odavöszi magát. 14 Vitézi énekek I, 18: „Volt a régi magyaroknak egy sajátságos szokásuk, hogy a börtönben szenvedők, vagy halálraítéltek dalban búcsúztak el a világtól, ha azelőtt soha verset nem írtak is. E szokás a szegénylegényeknél még ma is él, de hajdanában legelőkelőbbjeink által is űzetett. így például Gróf Koháry István több egész kötet verset írt Munkácsi rabsága alatt, így Bezerédy Imre, az 1708ban lefejezett híres kuruc brigadéros, ki azelőtt soha dalt nem szerzett, kivégeztetése előtt pár nappal megírá búcsúénekét." 15 Még századunkban is (1911) a Szegeden kivégzett, királyi kegyelemben nem részesült Szalma István rablógyilkos a siralomházban így búcsúzkodott a világtól. (SzN. 1911.191. sz.): Kelt Szegeden VIII. 10. A siralomházban, fogház Tizennyolcas szobában Szalma István eszem-iszom. Mint a betyár vesztőhelyre Úgy ballagok. Őfelsége kívánsága: Betyár menj a bitófára, Szalma István állj alája. 16 Történeti énekek 196, 202. Dégh Linda tanulságos jegyzete. Vö. még Kálmány III, 16, 203, 210. Monostor, Verbica, Rabé, Szőreg, Terján. 526