Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
a török kezére. Ezt most egy Miladin nevű rác halászember halászta volna ki a Tiszából (1704), és vitte a főbíróhoz. Mindenesetre III. Károly 1719. évi kiváltságlevele ezt a pecsétet hitelesnek ismeri el. Hallgassuk meg most Vedres Istvánt, a mondai hagyomány megörökítőjét, aki verses munkájában a megszemélyesített Szegedet így szólaltatja meg : A Bíró : kit éltes emberim kopasznak Mondtanak, s kit midőn Törökök vontzolnak A Tiszán keresztül, könyvező szemekkel Néze, s üszögimtül repedő szívével Bútsúzván, zsebébül petsétem ki-rántá, Tisza méljségébe e szókkal hagyítá: „Kedves Szeged város ! Itt hagylak hamvadba, „Tartsd fel reménységed nyomorult sorsodba; „Hogyha a Hóid szarvát kereszt letörendi; E tzímert a Tisza néked ki-vetendi. „Addig is födözze létét mély árjával, „Betsét viszsza nyerje üdőnek folytával. »Többet nem tehetek. E tiéd itt hagyom, Rabságba nem viszem kintsedet. 23 A koholmány nyilván tanult emberektől származik, mert erősen emlékeztet a a velencei dogé gyűrűjének mondájára. Mindenesetre rávilágít azokra a kemény küzdelmekre, próbatételekre, amelyek elé a neoacquistica comissio kegyetlen világa állította a Város magistrátusát. Olyan nagy emberi érdekek forogtak kockán, hogy minden eszköz jogosultnak tetszett, ha sokat küzdött magyar lakosságának boldogulásáról volt szó. Ilyen megfontolással kell mérlegelnünk a következő mondát is. A KŐBÁRÁNY 24 . A XII. századból származó, Isten bárányát (Agnus Dei) ábrázoló román stílusú domborművet legvalószínűbben a Várban lévő középkori templom kapubejáratáról (timpanon) falazták a török időkben a szegedi Vár falába. A várbontás után a múzeum raktárába került, onnan meg 1930-ban a középkori Dömötörtoronyba illesztették néhány más kőfaragvánnyal együtt. Ott hirdeti Szeged városának Árpád-kori virágzását, polgári múltjának folytonosságát. A Szeged és Dorozsma, illetőleg német lovagrend között a kun puszták birtoklása miatt dúló pörben (1721) mindkét fél tanúkat mozgósított. így került sor a Kőbárány, szegediesen Kübárány néma bizonyságtételére is. Ezért kellett a Város ellenségeinek mondai hagyományt költeniök a Kőbárány dorozsmai eredetéről. Bedé Mihály, kecskeméti szenátor vallomása szerint az minemű kőből faragott bárány vagyon szegedi bástyában, áztat Dorosmárul vitték a törökök oda. Lótos János, szegedi lakos úgy vall, hogy Dorozsmának temploma is volt, amint most is a bástyában lévő kőből faragott bárányból is kitetszik, akit mindenkoron hallotta öreg emberektől, hogy török dorosmai templomból behozatta és kőfalba tétette. Karácson Péter makai tanú nagyatyjától hallotta, hogy Dorosmán is egy templom volt, és abban a templomban bárány kép faragott kövön volt, és akkor régi időben egy ember azt prófécziálta és jövendölte, hogy ezen kőbárány, mint czímere Szeged városának a közepében fog tétetni, amint is czímere. Ezzel szemben más tanúk hírét sem hallották a dorozsmai templomnak és a Kőbárány Szegedre való vándorlásának. 23 Más változat szerint, amikor a török feladta (1686) Szeged várát és az egyezség értelmében Temesvárra vonult vissza, akkor magával hurcolta a Város főbíráját és előkelőbb polgárait. A főbíró útközben elvesztette Szeged régi pecsétjét, amelyet mindig magánál hordott. Ezt fogta azután ki Miladin halász a Tiszából. Reizner I 175. VÖ. még Varga 111. „A város jelenlegi címere a XVIII. századbeli hamisítványok egyik legérdekesebb példányát reprezentálja. Érdekességét növeli az, hogy a készíttetőket vezérlő tendencia egészen célt ért : a hamis címer királyi hitelesítést nyert. Szeged címere mint ilyen, bizonyára egyedül áll a magyar városok címerei között." Dudás Gy., Szeged címerei. Turul 1889, 186; Vedres előadása Tanátsháza 12; A monda modern, novellisztikus feldolgozása Magyar L„ Vadonatúj öregpecsét. Délm. 1933, 290. sz; Vö. még Gerő D., Szeged város pecsétjének romantikus története. SzN. 1926,66. sz. 24 Történetéről Reizner J„ Régi Szeged II, 40, 158, 200. Emlegeti Dugonics, Etelka II, 215. Legújabban : Szeged városa 11. 503
